„Mindig nagy öröm számomra, ha ezen intézményben lehetek; különösen is az, ha kiállítás megnyitóján vehetek részt, vagy kiállítást tekinthetek meg. Hogy miért? Az épületbe belépve eszembe jutnak első itteni látogatásaim: az 1970-es évek végén, miként a következő évtized elején is, egy középiskolai kollégium működött itt, annak folyosóin keresztül juthattunk el egy többnyire bezárt ajtóig, melyet hetente egyszer vagy kétszer nyitott meg néhány órára a kisszámú érdeklődő előtt a könyvtár akkori tudós őre, a Győri Corvináról szép tanulmányt író Németh Attila plébános úr. Ilyenkor feltárulhatott előttem a gyűjtemény egy-egy értékes szelete, közelebbről láthattam néhány különösen értékes darabját – igazi értékeit azonban csak jóval később, az 1990-es években ismerhettem meg, amikor már – Győri Egyházmegyei Kincstár és Könyvtár néven – az érdeklődők szélesebb köre számára is látogathatóvá vált a gyűjtemény.

Hogy értékekben valóban gazdag e bibliotheca, azt jól érzékelteti jelen kiállítás is. Minden elismerésem Igazgató Úré és Kedves Munkatársaié, akik a sok kincs közül ki tudták választani az itt bemutatásra kerülő darabokat. Úgy vélem, ha száz könyvet állíthattak volna ki, sokkal könnyebb lett volna a helyzetük; ha ezret, úgy még könnyebb. De itt és most csupán másfél tucatnyi dokumentum kiállítására nyílott lehetőségük; ezek segítségével kellett érzékeltetniük a gyűjtemény időben sok száz évet átívelő értékeit. A vitrinek tartalmát közelebbről megismerve azt mondhatom, sikerült megvalósítaniuk tervüket: mintegy hét évszázadot ívelnek át időben ezen dokumentumok. Ugyanakkor tartalmukban is széles skálán mutatják be a győri könyvkultúrát, miként „győriség” – azaz a helyi kötődés mibenléte – szempontjából is. Nézzük meg egy kicsit közelebbről, mit is láthatunk a vitrinekben!

A gyűjtemény keletkezésük szempontjából legrégebbi anyagát két kódex-töredék reprezentálja. A régebbi – mely egyébként e könyvtár legrégebbi dokumentuma – a 11. század második feléből fennmaradt, pergamenre írt Missale-töredék, melyet feltehetően a Nyugat-Dunántúlon másoltak egykoron; de legalább ennyire érdekes számunkra az a tény, hogy Erasmus egyik 1524-ben megjelent munkájának kötéstáblájából került elő. Hogy miért szeretném erre külön is felhívni a figyelmet? Azért, mert a Győri Egyházmegyei Kincstár és Könyvtár gazdag régi állományának könyvkötéseiből – hála (az egyébként győri kötődésű) Vizkelety András professzor úr által vezetett Fragmenta Codicum kutatócsoport több évtizedes áldozatos munkájának – több száz értékes töredék került elő, lényegesen gazdagítva ezáltal a középkori magyarországi könyves kultúrára vonatkozó ismereteinket. (Megjegyzem: e töredékek közül a latin nyelvűek immár nyomtatásban is tanulmányozhatók, a Mittelalterliche lateinische Handschriften-fragmente in Győr című, 1998-ban megjelent kiadványban.) A másik itt kiállított – 14. század második feléből származó, a köpenyét egy koldussal megosztó Szent Márton püspököt ábrázoló Missale-töredék ugyancsak fragmentum, melyet egykoron Győrött használt könyv kötéstáblájából áztattak ki a szakemberek.

A gyűjtemény értékeinek keletkezési idejüket tekintve második csoportját a kódexek képviselik, melyek közül hármat csodálhatunk meg a vitrinekben. A legrégebbi közülük Jacobus de Voragine Legenda aurea Sanctorum című kötete, mely egy 14. század második felében készült pergamen kódexben maradt ránk. A középkorban szinte minden európai nyelvre lefordított Aranylegenda részletei több hazai kódexben is olvashatók voltak. Ugyancsak széles körben volt használatos a jeles francia teológus Petrus Lombardus Sententiarum libri című, összefoglaló jellegű teológiai munkája, melyet – többek között – az itt kiállított, 1477-ben készült kódex őrzött meg számunkra. Míg a harmadik itt látható kódex, a 16. századi Breviarium érdekességét az adja, hogy az Liszthy János győri püspök tulajdonában volt – amint azt rajta látható püspöki címere is bizonyítja.

Ez utóbbi szempont már átvezet bennünket a „győriség” egy másik megközelítéséhez: azon dokumentumok csoportjához, melyek egykoron bizonyíthatóan győri főpapok tulajdonában voltak. Mivel ez a legnépesebb csoport, minden győri possessorhoz kötődő kötetről nem szólhatok részletesebben; néhányukra azonban mindenképpen szeretném felhívni a figyelmet. Így a jeles domonkosrendi teológus, Ludovicus Granatensis Flores című kötetére, melynek itt kiállított, 1588-ban Kölnben megjelent példánya egykoron az első magyarországi barokk költőként jegyzett Nyéki Vörös Mátyás győri kanonok tulajdonában volt – amint az a költő belső kötéstáblákon és előzéklapokon olvasható versbejegyzései is bizonyítják. Még érdekesebb e szempontból az 1572-ben Velencében készült Pontificale Romanum, mely előbb Hetesi Pethe Márton győri püspök tulajdonát képezte, majd Nyéki Vörös Mátyás és Fülei Tamás győri kanonokok birtokában volt. Az 1640-ben Antwerpenben, Plantin híres nyomdájában készült Missale viszont rendkívül szép kivitelezése miatt érdemes figyelmünkre; de legalább ennyire azért is, mert egykoron Suppanich György győri kanonok birtokában volt, amint azt a benne látható címer, valamint a szépen festett – Szent István, Szent Imre és Szent László mellett a megrendelő védőszentjét, Szent Györgyöt is ábrázoló – díszes pergamenlap is bizonyítja.

Az egykori győri könyvtulajdonosok sorában külön is kell szólnom az 1510 és 1525 között működő Gosztonyi János győri püspökről, akihez két kiállított dokumentum is kapcsolódik. Az egyik Aeneas Sylvius Piccolomini 1475-ben Rómában megjelent, Historia Bohemica című, Csehország történetét bemutató munkája, melyet – a benne olvasható saját kezű bejegyzés szerint – magával vitt prágai útjára is, hogy a cseh történelmet belőle a helyszínen tanulmányozhassa! A másik e győri püspök személyéhez kapcsolódó értékes kötet Jodocus Clichtoveus Elucidatorium ecclesiasticum ad officium című, Bázelben 1519-ben napvilágot látott kötete, mely két szempontból is érdekes számunkra:
- egyrészt azért, mert – amint azt a szerző ajánlása is bizonyítja – a híres francia humanista teológus kötete Gosztonyi János szellemi és anyagi támogatásával jelenhetett meg;
- de legalább ennyire érdekes azért is, mert abba a magyar szentekkel – így Szent István királyunkkal – kapcsolatos himnuszok és legendák is bekerültek, és váltak ezáltal Európa-szerte ismertté.

Utoljára hagytam azon dokumentumok csoportját, melyet szerzőjük személye vagy a feldolgozott téma, azaz a kötetek tartalma tesz számunkra „helyivé”. Ez utóbbiak közül az 1579-ben Prágában megjelentetett Acta et constitutiones dioecesanae synodi Iauriensis című kötetre érdemes különösen figyelnünk, mely a Draskovich György győri püspök által Szombathelyen összehívott egyházmegyei synodus – azaz gyűlés – dokumentumait és határozatait tartalmazza. A megjelenés dátumára külön is felhívnám a figyelmet: 1579-ben vagyunk, másfél évtizeddel a tridenti zsinat lezárása után – és a győri püspök már egyházmegyei tanácskozást hív össze, segítendő az ellenreformáció munkáját, egy részben a török által megszállt egyházmegyében!

Draskovich György nevét egy másik kiállított dokumentum kapcsán is említhetem: az Ő fordításában jelent meg 1561-ben Bécsben Lerini Szent Vince munkája Igen zep kenyv az kezenseges igaz kereztyen hytnek egysege es igassaga mellett, mynden eretneksegnek wygsaghy ellen... címmel – már idézett magyar címével is érzékeltetve a korabeli nyelvhasználat szépségeit. Utódai közül az 1619 és 1623 között a győri egyházmegyét irányító Lépes Bálint kiállított munkájáról is elmondható ugyanez: a Lukácsy Sándor irodalomtörténész által „a túlvilági dolgok specialistája” jelzővel illetett – egyébként születésére nézve is győri – szerző Pokoltol rettenteo es mennyei bodogsagra edesgeteo tukor címmel adta ki Gabrielo Inchio olasz dominikánus szerzetes munkáját, mely az „ars bene moriendi” – azaz a „jó halál művészete” – műfajának egyik sokat forgatott darabja volt akkortájt. Míg a tudós győri kanonokok munkái közül kettőt láthatunk a vitrinekben: a Pázmány Péter érsek harcostársaként hitvitázó Balásffy Tamás kanonok Apologia pro clero, et aliis catholicis hungariae című munkája 1620-ban Bécsben látott napvilágot; egy bő évszázaddal későbbi utóda, Károlyi Lőrinc győri nagyprépost viszont már Győrött adhatta ki Speculum Jaurinensis Ecclesiae című, a győri katolikus egyház történetét bemutató munkáját 1747-ben, Streibig Gergely János nyomdájában.

E munka egyébként a kiállított dokumentumok „legfiatalabbika”; ezzel záródik le a kiállítás 11. század közepétől induló időbeli íve. Jól érzékelteti az egyes korszakok legfontosabb változásait: a kézzel írott kódexet hogyan váltja fel a nyomtatott könyv, a külföldről behozottat a Magyarországon, majd 1727 után a Győrött készült. De mutatja azt a folyamatot is, hogy az egykori győri könyvtulajdonosok némelyikéből hogyan lesz győri szerző, hogy a külföldi egyetemeken tanult egyházi értelmiség – legyen elegendő itt és most Gosztonyi János párizsi, vagy Draskovich György páduai tanulmányaira utalnom – hazatérve hogyan kapcsolódik be az ország szellemi vérkeringésébe. De nem érdektelen az sem, hogy mit olvastak az egykoron itt élők: hogy az egyházi szerzők munkái, valamint a szertartásokhoz szükséges kiadványok mellett megjelennek a világi témájúak is, ahogyan azt például Werbőczi István Hármaskönyvének egykoron Náprági Demeter győri püspök tulajdonában volt példánya mutatja.

Talán az eddig elmondottakból is kiderül, miért tartom fontosnak ezt a kiállítást. Végezetül azonban szeretném felhívni a figyelmet egy további szempontra is: arra, hogy milyen kevés könyves emlék maradt meg hazánkban a középkorból! Állításom bizonyítására engedjék meg, hogy két személyes élményemet megosszam Önökkel!

Bő két évtizeddel ezelőtt, az Alpok-Adria Együttműködés keretében Triesztben vehettem részt egy könyvillusztrációkat bemutató nemzetközi kiállításon, ahol a győri megyei könyvtár kincseit mutathattam be, egyetlen magyar kiállítóként. Kedves olasz vendéglátóm, a trieszti városi könyvtár igazgatója az egyik beszélgetésünk során megkérdezte, melyik a legrégibb könyv abban a könyvtárban, ahol dolgozom. Magam büszkén beszéltem Aeneas Sylvius Piccolomini 1481-ben Nürnbergben, Anton Koberger nyomdájában megjelent, Epistolae familiares című munkájáról, miként a jeles szerzőről is, akit II. Pius pápa néven ismerhetett meg a világ. Magát érdekli Piccolomini? – kérdezte lelkesedésemet látva az igazgató asszony. Majd igenlő válaszomra bevezetett egy régi bútorokkal berendezett nagyobb szobába, kinyitott egy méretes reneszánsz szekrényt, mely tele volt régebbnél régebbi könyvekkel, majd megszólalt: Ez mind Piccolomini!

A másik döbbenetes élmény Münchenben ért, amikor a Bayerische Staatsbibliothek munkatársa azon kérdésemre, hogy hány ősnyomtatványt őriznek intézményükben, azt válaszolta: Huszonegyezret. Belegondoltam: hazánk összes közgyűjteményében együttesen alig őrzünk hétezret...

Miért mondottam ezt el Önöknek? Azért, mert az említett hétezer ősnyomtatványból mintegy 130 darabot a Győri Egyházmegyei Kincstár és Könyvtár őriz; tucatnyi kódexével a gazdagabb gyűjtemények közé tartozik e dokumentumtípust tekintve; az állományában lévő régi magyarországi nyomtatványok számát pedig felbecsülni sem tudom... Ezen gazdag állományból állították össze jelen kiállítást az intézmény munkatársai, mely munkáért ez úton szeretnék köszönetet mondani! Önöknek pedig ezen gondolatokkal ajánlom e kiállítást alaposabb megtekintésre! Töltsenek itt sok kellemes órát, és biztassák erre ismerőseiket is!”

A Győr első könyvemlékei kiállítás egy hónapig látogatható.

Fotók: Vas Balázs

Fotógaléria: Győr első könyvemlékei – kiállítás

21 kép