Reneszánsz embert ünneplünk. Azt a szolgálatos művészt, akinek lenyűgöző a mesterségbeli fölénye, akinek mindig van ideje odafordulni a kérdezőhöz, válaszokat adni, kimondani tágasan ívelő mondatokat józan ésszel és szókimondó bölcsességgel, aki sokrétű műveltségéből, a magyar kultúra legnemesebb örökségéből, hagyományaiból merít erőt, a hite élteti: az ember többre tanítható és jobbá nevelhető. Mindig felkészült, mindenről tud, de nem hivalkodik a megszerzett tudással. Rengeteg alkotással gazdagította a magyar film- és képzőművészetet, a művelődéstörténetet, az irodalmat. Pályájának különösségét és izgalmasságát ez adja.

Budapesten született 1941-ben, a jószágot óvó szentek, Dömötör és Farkas ünnepe előtt, októberben, Orsolya-Ursula, a medvécske napján, ami megjelenteti a tél időjárását. Pannonhalmán érettségizett, a bencés gimnáziumban. Építész akart lenni, végül mégse lett az. Fázisrajzoló a filmstúdióban, begyakorolt kezében a rajztudás magas szintű; rendezője az Oscar-díjra jelölt Sisyphus-nak, Arany Pálmát szerzett neki a Küzdők, az angyalok városában pedig minden idők legjobb rajzfilmje díjat kapta a Fehérlófia. Tulajdonosa a Leonardo da Vinci-díjnak, tavalytól a Nemzet Művésze.

Nevéhez köthető többek között az Ének a csodaszarvasról, a Magyar népmesék, a János vitéz, majd egy nagy méretű vállalkozás, Az ember tragédiája – hírük ment világszerte –, aztán egy halom könyv, vigyázattal válogathatunk köztük: Jelkép-kalendárium, A fa mitológiája, Ahol a madár se jár, Lékiratok, Mély a múltnak a kútja, Mese, film és álom; közben eredetmítoszok feltárása, felvidéki templomok szárnyasoltárainak megörökítése, cikkek, tanulmányok, kiállítások –  mindig élmény egy Jankovics-tárlat –, ismeretterjesztő sorozatok.

Modern, újító és hagyományőrző, éles szemmel, életakarattal mutat létet, történelmet, múltat, erényt gyakorol, minden percben készen arra, hogy másoktól tanuljon. Méltóság és báj jellemzi, rend és forma, mondatai természetesen göngyölődnek: „Fogalmam sincs a jövőről, én a feladatomnak azt tekintem, hogy átmentsem mindazt, amit hasznosnak és fontosnak érzek a régiből, és ami nagyrészt feledésbe ment”.

Könnyű megfogalmazni, mitől jók, mitől egyediek, összetéveszthetetlenek a munkái: összefüggéseket villantanak föl, az emberméltóság tiszteletéről szólnak, kutató értelemről, okulásokról, istenekről, helyekről, ahol gyermekekkel, sárkányokkal, csodás lényekkel találkozunk, akik a mesék idejében élnek.

Kijár a tisztelet meg a taps az alku és hízelgés nélküli reneszánsz embernek. Szívből gratulálunk a díjhoz, jó egészséget kívánunk neki, s azt, legyen még nagyon sokáig sok dolga!

Tönköl József
Fotó: Pollreisz Balázs