Élet az élet után

Interjú R. Kárpáti Péterrel

A XV. Győri Könyvszalon vendége lesz R. Kárpáti Péter, aki évek óta kutatja a halálközeli élmények témakörét. Élet az élet után címmel dokumentumfilm-sorozatot készített, melyben hazai szakértőket, ismert személyiségeket és átélőket szólaltatott meg. E sorozat alapján készült a kötet, melyet november 7-én szombaton, 17 órakor mutat be a szerző a Kisfaludy Károly Könyvtár második emeleti rendezvénytermében (Győr, Baross u. 4.).

Miért kezdett el foglalkozni a halálközeli élmények tabukat feszegető témájával?

Tulajdonképpen azért, mert nem értettem valamit. Nem értettem, hogy miért nem találok hivatalos álláspontot ebben a különleges jelenségkörben. Legnagyobb meglepetésemre sem a könyvtárban, sem az interneten nem leltem természettudományos megközelítést, egy-két dokumentumot leszámítva, mindenhol vallásos vagy ezoterikus irodalommal találkoztam. Nem értettem, hogy ez miért van. Így aztán kamerát ragadtam, jártam az országot, és beszélgettem honfitársainkkal, akik már kapcsolatba kerültek a témával.

Mennyi akadállyal találkozott a kutatásai során?

Meg kell mondjam, hogy nagyon szerencsés helyzetben voltam, mert kivétel nélkül mindenki nagy örömmel számolt be különleges élményeiről. És ez igaz volt akkor is, amikor az orvostudomány, a pszichológia vagy a vallások szakértőit kérdeztem, vagy amikor közéleti szereplőkkel beszélgettem. Olyan érzésem volt, hogy benne van az emberekben, hogy erről beszélni kellene. Emiatt nem ütköztem ellenállásba sehol.

Ez másként volt akkor, a hetvenes évek közepén, amikor Raymond Moody azonos című könyve megjelent. Ő 150 esetet ír le, amelyek a klinikai halált átélt páciensek beszámolóit tartalmazzák. Ma az a jellemző, hogy mindenki aláírja ezeknek a jelenségeknek a létezését, csak mindenki másképp magyarázza.

Mi változott önben a film készítése és a könyv megírása közben?

Én egy egészségesen szkeptikus álláspontból igyekeztem föltérképezni ezt a föltérképezhetetlen témát. Azaz a természettudomány táptalajáról indultak vizsgálódásaim. Ugyanakkor vannak dolgok a halálközeli élmények területén is, amelyekre nincsenek természettudományos magyarázatok. Itt az ember nem azt mondja, hogy na jó, akkor az nem létezik. Inkább azt, hogy nem tudjuk megmagyarázni. Vagy azért, mert a tudomány mai állása szerint még nincsen rá eszközünk. Vagy azért, mert ezek a dolgok tudományosan nem vizsgálhatók. Innentől viszont következik a filozófia, illetve a hitvilág, a különböző meggyőződések világa. De ez már egy továbbvezető út.

Most dolgozom a következő kötet kéziratán, melyben már a vallási és kulturális hagyományok leírása is helyet kap, például, hogy a világvallások hogyan kezelik a halálközeli élményeket. A harmadik, befejező kötetben tehát egy áttekintést szeretnék adni erről is.

Ön szerint milyen hatása lehet, ha a tények szélesebb körben ismertté válnak?

Számos élménybeszámolót sikerült összegyűjtenem, és ez a mai napig folyik. Ha a közvélemény találkozik ezekkel a honfitársainktól származó beszámolókkal, talán eloszlik az a tévhit, mely szerint olyan ritka jelenségről lenne szó. Magam is elcsodálkoztam, amikor nekiálltam a forgatásnak, hogy mennyivel több azoknak a száma, akik bírnak ilyen tapasztalatokkal, mint gondolnánk. Csak azért nem értesülünk erről, mert az átélők, a megbélyegzéstől való félelem miatt nem szívesen tárják a közvélemény elé az élményeiket.

Van esetleg adat az átélők számáról?

Magyarországon nem készült ezzel kapcsolatos felmérés. Az Egyesült Államokban 8 millió leírt esetet regisztráltak eddig. Amit tudni lehet, hogy a klinikai halál állapotából visszatérő embereknek körülbelül 25-30 százaléka él át valamilyen halálközeli élményt. A többieknek tudatosan nincsenek emlékképeik. Azonban vannak olyan orvosi technikák, melyekkel a tudatalattiban eltárolódott élményeket is felszínre lehet hozni.

Milyen hatással lehetnek ezek az átélt jelenségek a gondolkodásmódra?

Azoknál, akik például megélik az életfilm lepergését, vagy más néven panoráma tudat állapotát, általában markáns, pozitív irányú változás figyelhető meg az életszemléletükben. Nagyon erőteljesen látszik ez az öngyilkosok esetében. Ugyanis a tettismétlés nagyon gyakori azoknál, akik visszajönnek a klinikai halálból, de nincs semmilyen halálközeli élményük. Ők tehát potenciális öngyilkosjelöltek maradnak. Míg azok, akik tapasztaltak több jelenségelemet, például az életfilm lepergését, ott gyakorlatilag kizárható a tettismétlés valószínűsége. Ez egy elég konkrét adat.

 Köszönöm szépen az interjút! Szeretettel várjuk a XV. Győri Könyvszalonra!

 Szabados Éva

 

2015.11.01