Megújult a Gyermekek Háza

Interjú Kokas Évával

Október 4-én nyitott meg ismét a megújult és kibővült Gyermekek Háza. Az örömteli átalakulásról és a további tervekről Kokas Éva igazgatónővel beszélgettünk, miközben végigjártuk az üde, világos tereket. Minden eddigit felülmúló számú, összesen ötvenkét csoport talált otthonra a barátságos épületben, különböző korosztályoknak nyújtva értékes tanulási és kikapcsolódási lehetőségeket.

Mikor derült ki, hogy elköltözik a Vaskakas Bábszínház, és elindulhat az átalakulás?

Már többször felmerült az ötlet, hogy a Bábszínház, mely átmeneti megoldásként költözött ide tizennyolc évvel ezelőtt, saját épületet fog kapni. A legutóbbi lehetőség, ami felvetődött, a régi Bartók Béla Megyei Művelődési Központ volt, amikor az a város tulajdonába került. Biztossá idén májusban vált a dolog. Akkor elkezdtünk nagyon gyorsan mindent előkészíteni, utánanézni a felújítási munkáknak. Már rendelkeztünk egy-két árajánlattal, de aktualizálni kellett őket. Kocsis Roziéknak közeledett a Győrkőc Fesztivál, de már a szervezés közben elkezdtek dobozolni, és átköltözni.
Miután alaposan átgondoltunk mindent, a szokásos kéthetes nyári szünet helyett kéthónapos szünetre kértünk engedélyt. Rengeteg munkánk volt, például a teljes villamoshálózatot meg kellett újítani. És néhány helyen még hátravannak az utolsó simítások.

Hogyan alakítottátok ki a jelenlegi tereket?

Meghagytuk a Bábszínház irodafrontját, és a mi régi irodáinkat összenyitottuk, így kaptunk egy nagyobb kézműves termet, amelyben otthonra lelt például a foltvarró csoport. Mivel tagjai közül vannak idősebbek is, nagyon örültek, hogy a tetőtér helyett immár a földszinten lesznek a foglalkozások. Volt olyan hölgy, aki azt mondta, ha nem történik ez a változás, akkor ő bizony nem tudta volna folytatni a foltvarrást. Mi is nagyon örülünk, és a csoportok is boldogok, hogy ilyen új lehetőségek nyíltak a Gyermekek Házában.
A többi irodánk közti falat is lebontottuk, itt egy ifjúsági teret szeretnénk létrehozni, egy találkozási pontot a fiatalok számára. Ebben a teremben jelenleg egy kiállítás látható, a 120 órás kézműves oktatói tanfolyamunk kiállítása.

Ami pedig a legfontosabb, hogy végre van nagytermünk, színháztermünk, ahol szavalóversenyt, diákszínjátszó találkozót, Aranykapu koncertet tudunk szervezni, és méltó helyet tudunk nyújtani olyan rendezvényeknek, mint például a Győri Babahordozó klub, a Vakok és Gyengénlátók Egyesülete vagy a Kisalföldi Méhészek Egyesülete találkozója és szakmai napja.
A bábosok próbaterméből egy művésztermet alakítottunk ki. Itt kaptak helyet a fotósok, a rajztanfolyamok és a Mokka Alkotóműhely, amely idén 13 éves. Ez alkalomból egy tárlat is készült, ami november 14-ig megtekinthető nálunk.

Ez nagyon sokoldalú változás és bővülés.

Igen, emiatt el is gondolkodtunk a névváltoztatáson. Mert már nemcsak a gyermekek háza vagyunk, hiszen nagyon sok korosztálynak nyújtunk programokat.
Eddig is voltak felnőtt programjaink, mivel feladatunk, hogy ne csak a gyerekekkel, hanem a velük foglalkozó felnőttekkel is törődjünk. De most még határozottabban megjelenik nálunk a felnőtt korosztály. A jelenlegi elgondolás szerint Magtár – Generációk Háza lenne az új név, a maga szép, szimbolikus üzenetével.
Folyamatosan gondolkodunk a kínálatunk bővítésén. Ennek jegyében idén megerősítettük a babáknak szóló programokat Töreky Zsuzsival, aki már évek óta vezeti a Kerekítő foglalkozásokat, Csiba Julcsival, aki 2-4 éves korosztálynak indított baba-dalodát, és lesz egy Kokas-módszeren alapuló foglalkozássorozat is.
A kézművesség, képzőművészet mindig erős volt a házban. Újdonságként idén ősszel Bónáné Nagy Veronika indított egy csoportot, ahol különböző rajztechnikákat sajátíthatnak el a résztvevők. Az őszi szünetre játszóházakkal készültünk. És természetesen már tervezzük a karácsonyi programokat is. Egész évben azon dolgozunk, hogy minden generáció megtalálja nálunk a kedvére való programot.

Szabados Éva


2015.11.02