Ha eddig semmit nem tudtál a Patikadomb zenekarról…

Lángoló Premier

A Patikadomb 2013 végén alakult. Az azóta eltelt időszakban megjelent egy kislemezük Nefelejcsutca címmel, játszottak a Hiperkarma lemezbemutatóján, illetve Süssön című dalukat is pozitívan fogadták. A dal rotációba került a Petőfi Rádióban, majd több vidéki rádió is átvette.

Új, Mechwart liget című daluk azon koncepció előfutára, miszerint a zenekar 2-3 hónapos bontásban jelentkezik majd új szerzeményekkel. A Süssönhöz hasonlóan ez a dal is használ elektronikát, ám ez a stílusjegy itt némiképp háttérbe szorult. A Mechwart liget egy élőbb, akusztikusabb hangszerelésű és lassabb dal. Míg a Süssön a nyárról, a Mechwart liget sokkal inkább az őszről, az őszhöz szól. A klip ennek megfelelően igyekszik visszatükrözni a dal és az évszak hangulatát is.

Ujvári Gyula énekes: Egyáltalán nem volt koncepció, hogy évszakoknak megfelelő dalokkal jelentkezzünk. Egész egyszerűen úgy éreztük, ez a szám áll úgy, hogy megmutassuk a közönségnek. Persze kapóra jött, hogy már javában az őszt tapossuk. Érdekes lesz megfigyelni majd, hogy akik a Süssön up-beat tempóját és lüktetését kedvelték, hogy viszonyulnak majd ehhez a kissé komolyabb hangvételű, lassabb tételhez.

Dobos Gábor gitáros: A dal rendkívül személyes, de mindenki számára behelyettesíthető élete bizonyos szakaszaihoz. Mindenki került már a szövegben leírtakhoz hasonló szituációba, azonban előbb vagy utóbb kikászálódunk ezekből a helyzetekből, ez csak természetes. Az ilyesfajta emberi érzelmeket nagyszerűen lehet érzékeltetni az időjárás váltakozásával, ezt használtuk fel a dal megírásánál.

A dalhoz készült klip, egy hangulatos image-videó, amely köddel, sötét tónusokkal, erdei díszlettel, fénysorokkal operál, melyek visszatérő motívuma az eső. Ennek a koncepciónak több oka is volt.

Dobos Gábor: Lévén az elkezdett út elején járunk, mindenképpen szerettünk volna egy olyan klippel nyitni, amely után a hallgatóink, az érdeklődők archoz, arcokhoz tudják kötni, amit hallanak. Ez szerintünk esszenciális volt a banda jelenlegi fázisában. Persze nem szerettünk volna egyszerű „próbateremben eljátszós” videót csinálni, ezért a díszletet, maximálisan a dal szövegéhez, hangulatához építettük fel, ezzel elhagyva a stúdiós, mű jelleget. Béreltünk fákat, szereztünk dekorációt, forgácsot, konfettit, égősorokat, és úgy rendeztük be a műtermet, mintha egy erdőben játszanánk, egy esős estén.

 a kapcsolódó Youtube videó lejátszásaA kapcsolódó Youtube videó lejátszása. 

A Patikadomb a koncertek terén is beindulni látszik: 2015. december 5-én, a Kelemen Kabátban kétnapos lemezbemutatójának első estéjén a Patikadomb lesz majd az előzenekar. A buli helyszíne az Akvárium, KisHall.

Fotó: Dancs Enikő Bianka
Forrás: langologitarok.blog.hu

2015.10.26