1024

Vissza a jövőbe

Az Import Impró és a fluxuskondenzátor

Ahogyan 2015 hónapjai teltek, úgy lett egyre kézzelfoghatóbb és füllelhallhatóbb a Doki által némileg felturbózott DeLorean DMC-12 zúgása, amint 1985-ből, pontosan 30 év távlatából október 21-e felé tart. Az időben. Előre. Puszta véletlen, hogy Marty McFly éppen az Import Impró Társulat színpadán landolt, hát persze, hogy előadás közben, nem is csoda, hogy azonnal az óratoronyhoz kötözték. Na most akkor ki is a Nyuszi?

Az Import Impró Társulat amúgy is arról híres, hogy nem kegyelmez. Sem a szituációk, sem a poénok, sem pedig a tabutémák terén. Na de hogy egy évtizedek alatt kultikussá váló, szinte „eszmévé” nemesedő filmmel is véghezvigye hol piszkos, hol kisded játékait, az már… csúcs! A Vissza a jövőbe pontosan október 21-én érkezett jelenünkbe (mától pedig már a múlt sajnos), az IIT-sek pedig úgy gondolták, megpróbálnak néhány szeletet örökül hagyni belőle a jövőnek (múltnak? jelennek? – ki tudja). Így hát partit szerveztek az alkalom köré improvizációs színházi játékkal, kiállításmegnyitóval (Zentai Árpád és Huff Bianka rajzai és fotói), ’85-be visszarángató elektró diszkóval.

Szóval Marty McFly a színpadra be, Király Melinda, Korányi Bálint, Bársonyosi Dávid, Nagy Zsolt, Dr. Jámbor Máté és Radics Bence pedig epizodikus, hol folytatásos, hol „közbevetéses”, hol random szituációkkal tette rá a kezét, lábát, nagyot csattanó habszivacs rúdját. A játékvezető, Kósa Roland Imre instruálása mellett a közönség rendre helyszíneket, karaktereket, jellemvonásokat, tárgyakat, filmbeli részleteket dobált be, hogy aztán Máté az óratoronyhoz kötözze fiával („Halóóóó!” by Bence) az ártatlan turistának „álcázott” Marty-t (Bálint), aki fel- és eloldozást csak akkor kaphat, ha megakadályozza a 3-as metró elkészültét. Hogy egy időugrás után Zsolt a bisztróbeli padlósikálás közben szemet, majd tőszavakat vessen Melindára, míg a hoppon maradt Dávid szájában ezek után csak a tej savanyodhasson, s a kibontakozó cukormentes, ámde ERŐteljes szerelem próbája a nagyapa azonos időbe toppanására hunyászkodjon meg.

Hogy a vadnyugatra visszaküldött Marty-t farmernadrágja miatt Calvin Klein-nek nézzék, de a pisztolypárbajra, bocsánat leszámolásra már ne kerülhessen sor, hiszen a fiú érkezése („Halóóóó!” „Te mindenhol ott vagy???”) után szinte paródiába torkolljon a majdnem-vérfolyás. Hogy az eladónak visszavitt hibás fluxuskondenzátorról kiderüljön: igaz ugyan, hogy teljesen hétköznapi plutóniummal működik, ami bár normál esetben nincsen csak úgy kéznél, viszont a probléma némi sörrel, rohadt banánhéjjal és alumíniumdobozzal áthidalható. Hogy a sportalmanach még véletlenül se csináljon milliomost az „illetéktelen” (értsd: nem etikus, viszont kifizetődő) célokra felhasználókból. Hogy a kombivá bővített, négyüléses DeLorean-ban esküvői képzelgések eredményeként ne akarjuk tudni a jövőt. S hogy végül Marty, nincs mit tenni, kereszt-alagutat akarjon ásni a föld alatt, a Duna vizével akarván elmosni a közelgő hármas metrót („Kőbánya-Kispest, végállomás”).

A nekem (is) új Király Melinda (nem ikertestvére véletlenül Gwyneth Paltrow-nak?) bájosan találta fel magát a helyzetekben; Korányi Bálint mint szenvedő alany többnyire állítmányként is megállta a helyét; Bársonyosi Dávidra pizza-mániáján túl is számíthatott a legtöbb jelenet; Nagy Zsolt azt hozta, amit vitt – karakteres tehetségét; Dr. Jámbor Máténak remekül állt a film nevezetes összetevőinek időről időre való színpadra citálásának vezérszerepe; Radics Bence pedig mindenhol testestül ott volt, ahol lennie kellett („Halóóóó!”). A vissza-visszatérő, jövőből jelenbe, majd aztán múltba vetett vezérfonal élvezetesen fűződött fel a történet gerincére, és egyszerre tisztelgett mind jóindulatú fityiszt mutatván, mind pedig 30 évvel visszaröpítő nosztalgiaként az 1985-ös filmsikerre a srácok és egy szem lány eszköztárával, ahol a nemi szerepek egyensúlytalansága volt talán az egyetlen, maradandó bizonytalanság. Az Import Impró Társulat ezúttal alkalom szülte rögtönzéses fellépése nem bontotta nagyon a szokásos formát, viszont a Vissza a jövőbe filmemlékeinek felidézésével, játékba hozásával speciális előadást teremtett, sok-sok újoncnak jelentkező nézőt nyerve meg magának (maguknak). Így hát ezen az estén – a többiekkel együtt – szerencsére Marty sem volt nyuszi.

Szilvási Krisztián
Fotók: Mezősi Kristóf

2015.10.22