1040

Október 19. – Hunyadi János veresége Rigómezőn

Ezen a napon történt

1448. október 17. és 19. között három napos gigantikus csatában mérte össze erejét a Magyar Királyság hadereje az Oszmán Birodaloméval. Ez az ütközet vetett véget a török-magyar harcok azon szakaszának, amely során Hunyadi János sorozatos támadásokat vezetett a muzulmán állam visszaszorítására a Balkán-félszigeten.

Miután 1446-ban Hunyadi Jánost kormányzóvá választották, mindent elkövetett, hogy a királyság létét veszélyeztető oszmánok ellen koncentrálja annak minden erejét. 1448-ra sikerült komoly katonai erőt összegyűjtenie, melyet arra akart felhasználni, hogy az Albániában Szkander béggel harcoló Murád szultán ellen vonulhasson. A két nagy törökellenes hadvezér terveiben csapataik egyesítése volt, majd együttesen csata vállalása.

Hunyadi seregét a magyar főurak bandériumai, valamint harcedzett, huszita módon szekérvárban harcoló nehézgyalogosok alkották. A lovasság részben könnyűlovas „tegzes” lovasokból, részben teljesen páncélozott, lovagi módon kopjával rohamozó nehézlovasokból állt. A cseh-német zsoldos gyalogság (benne a magyar városok zsoldosai) zömében számszeríjjal rendelkezett, melyet nehéz vasalt szekerek és pajzsok mögül használtak. A hadsereg sok kilométer hosszan kígyózva hagyta el a magyar fennhatóságú területet Szerbián át a mai Koszovó felé. A töröktől jobban tartó szerb fejedelem, Brankovics György azonban a várakozással ellentétben nem csatlakozott hozzá, sőt a szultánt informálta a magyar előrenyomulásról. A barátságtalan szerbek és a túlkapásokra hajlamos zsoldosok közti összecsapások, valamint Murán szultán gyorsaság azt eredményezte, hogy Hunyadinak végül Szkander bég albánjai nélkül kellett csatát vívnia a török fősereggel.

A magyar sereg mintegy 25-30 ezer harcosból állhatott, ami óriási haderőnek számított Európában (a Százéves háború során a csaták zömét néhány ezer fős seregek vívták csupán). Valószínűleg ez volt a magyarság által önállóan a török ellen valaha vezetett legnagyobb haderő. A probléma az volt, hogy a török sereg feltehetően így is kétszeres túlerővel rendelkezett. Az oszmánoknak ráadásul az előnyösebb terepszakaszt is sikerült előre elfoglalniuk, így magaslati előnyre is szert tettek. A helyszín Rigómező volt, szerb nevén Kosovo Polje. Október 17-én aztán kezdetét vette a három napig tartó, ún. második Rigómezei csata (az elsőt 1389-ben vívta a balkáni keresztény államok szövetsége a török ellen).

Október 18-án, az előző napi sikeres elővédharcok után Hunyadi szokásához híven megragadta a kezdeményezést, és teljes lovasságának bevetésével a szárnyakon próbálta legyőzni a törököket. A kezdeti sikerek után azonban a túlerő ezt visszaverte, így nehézlovasságával egyenesen a szultáni had közepének rohant. A páncélos lovasság bevetését csaknem siker koronázta, a magyar lovasok a szultán testőrségét alkotó janicsárok négyszögéig törtek előre, ám azok végül megállították őket. A török had újrarendeződött, fölénybe került, amit a magyar sereg egyik szárnyán álló havasalföldiek átállása döntő sikerré fokozott. Hunyadi már nem tudta megakadályozni serege bomlását, a lovasság elmenekült, míg a gyalogság – amelynek nem volt reménye, hogy az üldözők előtt érje el a sok száz kilométerre lévő magyar határt – szekérvárába vonult vissza. Utóbbiakat aztán másnap a győztes törökök teljesen megsemmisítették. Maga Hunyadi is menekülni volt kénytelen, ám Szerbiában Brankovics fogságába esett, és csak több hónapos diplomáciai és katonai nyomás hatására sikerült elérni elengedését.

Magyarország utolsó nagy hadjárata a Török Birodalom szívébe kudarcot vallott, egyértelművé vált, hogy az erőviszonyok hátrányunkra változtak meg, s a Duna-Száva vonaltól délre hamarosan nem maradt más vár magyar kézen, csak Nándorfehérvár.

Horváth Gábor

A kép a Wikimedia Commons szabad felhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével itt érhető el.

2015.10.19