Werbőczy István kiváló humanista és jogtudós különösen nehéz évtizedekben, a középkori magyar állam bukásakor élt, s 1504 és 1514 között megalkotta a Hármaskönyvet, amelyet 1517-ben ki is nyomtattatott Bécsben (a képen az 1545-ös kiadás címoldala látható). Minthogy nem volt korábbi összefoglaló jogi mű Magyarországon, azonnal használni kezdték, és szinte minden jogi aktus esetében erre hivatkoztak.

A Tripartitum mindent az Igazságból vezet le, amelynek megkülönbözteti két fajtáját: a természetit (mely örök) és törvényit (amely változtatható). Természeti törvény, hogy bemehetünk valaki házába, hiszen képesek vagyunk rá fizikailag, ugyanakkor emberi törvény, hogy ezt nem szabad megtennünk a tulajdonos engedélye nélkül. A jog az igazságból származik, két fajtája a közjog és a magánjog. Ugyanakkor Werbőczy a szokásjogot sok esetben erősebbnek tartja a törvénynél, hiszen míg a törvényt egy adott időben, egy adott helyzet kezelésére szokás hozni, addig a szokásjog évszázadok tapasztalatát örökíti át. A Tripartitum elsősorban természetesen a nemesség számára készült, rögzíti a magán- és közjog legfontosabb kérdéseiben adandó helyes válaszokat. Olyan bonyolult kérdésekben segíti a döntéshozatalt, mint örökösödés, házasság, felségárulás.

Erkölcsi kérdéseket is feszeget Werbőczy, felveti például, mi van akkor, ha a bíró tudja, hogy a vádlott ártatlan, ugyanakkor az elmondottak és a bizonyítékok alapján bűnösnek látszik? Ekkor a bírónak mindent el kell követnie, hogy kiderüljön az igazság, ám ha ez nem megy, tegyen meg mindent, hogy más bíró kapja az ügyet. Ha ez is lehetetlen, akkor a bizonyítékok és az elhangzottak alapján kell ítélnie, mivel egy ártatlan elítélésénél nagyobb bajt okozhat a megbotránkozás. A többség érdeke ilyenkor felül kell, hogy írja a kevesekét.

Leírja azt, mely királyok törvényeit kell betartani, kiknek az adományai érvényesek és mely uralkodóink pecsétjeit kell elismerni hitelesnek, s melyekét nem. Ez sem volt korábban egyértelmű, hiszen a magyar történelemben akadtak kényes kérdések és bizonytalan érvényességű koronázások.

Bár 1945 és 1989 között sok támadást kapott a Hármaskönyv, lévén a magyar nemesség egyik hivatkozási pontja, az bizonyítja kiválóságát, hogy annyi éven át használták, sőt a benne lefektetett alapelvek hosszú időn át jól működtek. Az igaz, hogy a XIX. századra már sok fejezete elavult a felgyorsuló világ miatt, de ezt igazán nem róhatjuk fel Werbőczy bűnének.

A Hármaskönyv egyszerre jogtörténeti, néprajzi és történelmi forrás, amely egészen rendkívüli. Gondoljunk csak bele, ma egy törvény rendszerint 10 évet sem él túl, ellenben ez a gyűjtemény 400 éven át megkerülhetetlen, és a benne rögzített szokásjog még annál is sokszor évszázadokkal idősebb! Werbőczy István műve egy fantasztikus időutazás, amelyet elolvasva rögtön cáfolódik minden olyan tétel, amely szerint középkori őseink valami barbár világban éltek volna. Jelzi, hogy már akkor is kialakult jogrendszer uralkodott, amely nem csak a jogszerűségből, hanem az igazság iránti vágyból táplálkozott. A Tripartitum olyan kincs, amelyet minden magyarnak érdemes a kezébe venni és elolvasni.

Horváth Gábor

Felhasznált irodalom: Werbőczy István hármaskönyve. [Budapest]: Farkas Lőrinc Imre Könyvkiadó, 2006

A kép a Wikimedia Commons szabad felhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével itt érhető el.