1964-ben született Győrben. 1991-ben etnográfusként végzett az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen. PhD fokozatát 2001-ben szerezte az ELTE Magyar és összehasonlító folklorisztika doktori iskolájában. 2005-ben elvégezte a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kar Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Intézetének művelődésszervező szakát. Jelenleg a Nyugat-magyarországi Egyetem Apáczai Csere János Karán tanít. 2008-ban Rákóczi emlékérmet kapott a Magyarok Világszövetsége Kisalföldi Társaságától, és ugyanebben az évben nyerte el az MTA három éves Bolyai János Kutatási Ösztöndíját, amelyet kiválóra minősítettek. Országszerte nagyon sok előadást tart, és rendszeresen publikál. Könyveinek témái többek között a gyermekjátékok, a gyermekfolklór és a népballadák.

Kedves Zsuzsa, miről volt szó a szeptemberi előadásodon?

Két helyi (kisalföldi) gyilkosságballada valóságelemeit mutattam be. Az igaz történetek és a belőle született balladák két XIX. századi gyilkosságot dolgoznak föl. Ismertettem a valós történeteket a felkutatott dokumentumok (boncolási jegyzőkönyv, börtönkönyv, peranyagok, a helyi és az országos sajtó hírei) alapján, valamint azok jogi és orvostörténeti vonatkozásait.

Mesélnél egy példát a jogi és az orvostörténeti vonatkozásokkal kapcsolatban?

A második történet és a belőle született ballada egy rablógyilkosságról szól, amelynek áldozata két fiatal asszony. Az elkövetők egyikének, Takács Jánosnak akasztása rosszul sikerült, így ez jogi problémát okozott. A történet orvostörténeti kuriózuma pedig, hogy a kivégzett gyilkoson orvosi kísérletet hajtottak végre az akasztás napján, 1880. április 14-én, aminek hatására Takács János „feltámadt”.

Miért foglalkozol gyilkosságok történetével?

Elsősorban gyermekfolkloristának tartom magam, de rábukkantam egy olyan helyi balladára, mint a Dely Mári. Nagyon fontosnak tartom, Barsi Ernő bácsi gondolatát továbbvíve, hogy a saját környezetünkben kutassunk. Ha találok egy helyi történetet, persze hogy kiemelten foglalkozom vele. A saját szülőföldem folklórkincsét meg kell menteni.

A balladaforma azért nagyon csodálatos, mert a tragédián, a fájdalmon keresztül mindig ad valami útmutatást. Nem véletlenül mondják, hogy a ballada nem más, mint a tragédia dalban elbeszélve. Az utolsó néhány sorában, ha le nem kopik, mindig egy erkölcsi tanítás sűrűsödik.

A kérdésedre válaszolva azért foglalkozom gyilkosságballadával, mert ilyen helyi vonatkozású balladát találtam. Édesanyám felpéci származású, nagyon kötődöm oda, mert ott töltöttem a gyermekkoromat nyaranként. Mint később kiderült, beházasodás révén rokonom Dely Mári, és kit ne érdekelne balladahősnő rokona sorsa? Elkezdtem foglalkozni a balladával, megtaláltam húsz variánst, és később még többet. Megszületett a könyv, A vérző liliom, amelyben Gülch Csaba monodrámája is szerepel. Nagyon sok szép dolog született ebből a kutatásból: táncballada, monodráma, vers, fotókiállítás. Sok embert inspirált a téma további kutatásra is.

Tíz évig kutattam Dely Mári történetét, és rengeteg dokumentumot találtam. Elkezdtem nyomozni a valós történetet, minden részletének utánajártam, tulajdonképpen egy monográfiát készítettem ebből a balladakutatásból.

Érdekelt, hogy mi a történelmi valósága az egésznek, és megragadott a megtisztulást hozó erkölcsi tanulság. Másrészt, hogy hogyan alakul a szájhagyomány útján terjedő mű, mi az, ami nem fontos a nép számára, mi az, amit viszont kiszínez. Például nem említik a gyilkos nevét, nem az a fontos, hanem, hogy: „Ne tegyétek...”

Forrásként felhasználtam a korabeli sajtót, levéltári anyagokat, fotókat gyűjtöttem, és felkerestem a még élő rokonokat, utánajártam a tett helyszínének, sírokat kerestem fel. Így állt össze a könyv, amelyben megpróbáltam összevetni a valóságot a folklórban fennmaradt történettel. Az egész folyamat lélektanára voltam kíváncsi. Voltak álmatlan éjszakáim, mert olyan dolgokról kellett olvasnom, amik rémisztőek, de a célt tartottam szem előtt. Például Dely Mári kutatása kapcsán megismertem a gyilkos rokonait is, és hihetetlen, hogy milyen baráti, meghitt kapcsolat alakult ki köztünk.

Mert nem a régi sebek felszakítása a cél, hanem egy tudományos kutatás, és úgy gondolom, hogy általa meg is tisztulnak és szelídülnek a dolgok. Mindkét felet meghallgatva az derült ki számomra, hogy nem lehet ítélni egyértelműen, sokkal összetettebbé válik a kép, mintha csak a balladát olvassa az ember.

A másik történet sokkal kegyetlenebb, nem szerelemféltésről szól, hanem egy rablógyilkosságról. De ennek is rengeteg tanulsága van. Például amikor akasztják a rablógyilkost, és leszól a bitófáról az édesanyjának:

„Ne most ríjjon, hanem akkor rítt vóna, amikor az első tűt loptam el, és nem vert pofon...”

Benne rejlenek azok az erkölcsi tanulságok, melyek csak a kutatások során bontakoznak ki. „Kicsibe kezdi, nagyon végzi” vagy „Tűn kezdi, ökrön végzi” – tartja a közmondás. Ezek a dolgok nagyon aktuálisak.

A kutatásaimról többször tartottam előadást jogászkörökben, mert nagyon sok jogtörténeti hozadéka van. Még paragrafust is módosítottak emiatt a ballada miatt.

Egy másik érdekesség, hogy Jedlik Ányos találmányával élesztették újra a rablógyilkost. A kutatás több tudományterületet érint, interdiszciplináris eredmények is vannak. Összefoglalva a választ, nem gyilkosságokkal szeretek foglalkozni, hanem helyi dolgokkal, és nagyon érdekes, hogy egy ballada milyen adalékokat tud tenni a jog, az orvoslás vagy akár a fizika asztalára.

Ma, amikor a televízió ontja a bűnesetekről szóló híreket, én nem növelni akarom ezek számát, de úgy gondolom, azért fontos foglalkozni e balladákkal, mert erkölcsi üzenetük van, amelyekből tanulhatunk.

Az előadáson mesélni fogok arról a különleges élményemről is, amikor egy börtönben tartottam előadást a témáról a fogvatartottaknak, és láttam a lehajtott fejeket, és hallottam a köszöneteket...

Köszönöm szépen a beszélgetést.

Szabados Éva