Vajon miért? Az oktatási intézmények többsége, ha nem is építészeti csoda, de kényelmes, tisztán tartott, s szerencsére sokszor ötletesen berendezett, mi több, csinos. A pedagógusok között mutatóban sincs képesítés nélküli, a tankönyvek színesek, némelyikük nemzetközi elismerést is nyert. Az oktatási rendszert szinte megújulási kényszer hajtja, a maradiságra nem lehet panasz. Szülők igyekeznek minőségi tanszereket beszerezni, aki odafigyel, igyekszik a gyermekben rejlő tehetséget is kibontakoztatni.

Akkor mégis, mi a baj? Mi hiányzik az iskolákból? Az, amit Török Sándor Öcsije 1973 óta keres. Hogy mi is az? Az idő. Az idő a megértésre, az elsajátításra, a tanultak rögzítésére. Hogy amit ma megtanul, ne csak holnap és holnapután tudja. Az idő arra, hogy tanár és tanítványa megismerje egymást, hogy ne csak oktatás, hanem nevelés is folyjon a tanteremben. Idő arra, hogy a gyermek megtanuljon tanulni, és elsajátítsa annak a képességét, hogy elő is tudja adni azt. Idő arra, hogy kiderüljön, kinek mi az erőssége. Idő arra, hogy a hagyományosan nagyra tartott intelligencia fajták mellett az egyéb, pl. érzelmi, mozgási, interperszonális, zenei, nyelvi intelligenciát is értékelhessék. Szerencsére sok-sok alternatív és alapítványi iskola eleve így működik. Ezek azonban sokak számára nem elérhetők.

Projektek ezrei futnak az iskolákban országszerte. Nem tudom, van-e olyan tanintézmény nálunk, amelynek nevelői a „slow life” szerint dolgoznak. Ez a mozgalom a gyorsuló világ ellentrendje. A mozgalom követői tudatosan lassítanak a rohanó hétköznapokon, a taposómalmon, egy másik életminőségre nyújtanak alternatívát.

Tényleg, hová rohanunk? Kell, hogy egy óvodás egyidejűleg logopédushoz, nyelvórára, balettre és úszóedzésre is járjon? Kell tudnia egy alsósnak az ember törzsfejlődésének különféle megjelenési formáit latinul? Jó az, ha már az alsós a gimnáziumi felvételire gyúr focizás helyett? Lehet, hogy korszerű, ha érettségi mellett a gyereknek már egy-két nyelvvizsgája és jogosítványa is van – mindezt az iskolai egyéb tananyagok elsajátítása mellett. Ugyanakkor egy ilyen túlhajszolt tempó mellett nem fog kiderülni, hogy a gyerek ugyan utálja a fizikát, de remek kézügyessége van, és kiváló asztalos lehetne. A hagyományos gyakorlati órák háttérbe szorulása sem segít azoknak, akik ugyan nem brillíroznak az egyéb tanítási órákon, viszont praktikus készségeik révén leköröznék kétbalkezes társaikat – s végre szerezhetnének ők is egy kis sikerélményt.

Van iskolás gyermekük? Arra bátorítom Önöket, az új tanév menetrendjét ütemezve gondoljanak a „slow life”-ra! Adjanak „üresjáratot” gyereküknek! Legyen olyan idő, amit maga szervezhet meg érdeklődési körének megfelelően, de emellett bevonhatják őt egyéb, hosszan tartó tevékenységekbe is. Savanyítsanak káposztát, kössenek, fűzzenek gyöngyöt, készítsenek intarziát, játsszanak puzzle-t. Kiderülhet, hogy örömmel főz, kertészkedik, vigyáz a nálánál kisebbekre. Ismerkedjenek meg együtt olyan szabadidős tevékenységekkel, amik gazdagíthatják őt, próbálgathatja erejét és ügyességét! Ha már az iskola nem ad, nem adhat nekik elég időt, tegyék meg Önök! Tevékenykedjenek együtt, beszélgessenek, vagy egyszerűen élvezzék egymás társaságát. Tegyék örömtelibbé az elkövetkezendő tanévet!

Berente Erika

A kép az everystockphoto.com szabad felhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a képek készítője. A képe felhasználása a licenszfeltételek alapján forrásmegjelöléshez kötött. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével ezen a linken található.