„Úton lenni izgalmas kaland! Úton lenni térben és időben, fejben, szívben és lélekben, a múltból a jelenen át a jövőbe....
Fiatalkorom óta szabadidőmben és különböző szakkörökben sokat rajzoltam. Több városi és országos rajzverseny győzteseként komolyan érdekelt a képzőművészet. Gimnáziumi éveimben nyaranta résztvevője voltam Tokajban annak az alkotótábornak, ahol a hetvenes évek meghatározó szellemi képviselői, írók, költők, zenészek és képzőművészek dolgoztak együtt. Ez a közeg olyan szabad szellemi színtér volt, amely meghatározó értékeket és élményeket adott számomra. Rajztanári diplomámat 1982-ben szereztem a nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskolán.
A diploma megszerzését követően 1982-ben Győrbe költöztem, és Győr kulturális életének szervezésében kezdtem dolgozni. 1994-től szerveztem a város fesztiváljait és nagy rendezvényeit.
Munkám mellett mindig fontos maradt számomra az alkotás, a rajzolás-festés. Egy véletlen – vagy mégse – folytán megismerkedtem a selyemfestéssel, amely nagy hatással volt rám. 1992-ben selyemfestés tanulmányokat folytattam Bécsben a Kronsteiner Haus Művészeti Iskolában. Selyemre festett munkákkal 1993 óta szerepelek különböző kiállításokon, galériákban: Budapest, Pécs, Kőszeg, Győr, Szentendre, Gyula, Cegléd, Kaposvár, Brassó, Silkeborg, Arthus, Izmir. Legutóbbi jelentős bemutatkozásom – egyedüli magyar alkotóként – Izmirben volt a World Art Games által szervezett II. Nemzetközi Képzőművészeti Konferencián és Kiállításon.
Az utóbbi két évben újra előtérbe került a selyemfestés, mostanáig több, mint 40 nagyméretű selyemképem készült el. Nagy váltás ez számomra, hiszen több, mint tíz évig nem dolgoztam, nem foglalkoztam festéssel, csak fejben. Ez a teoretikus gondolkozás, fejben készülni, jellemző minden művészemberre, azokra is, akik folyamatosan alkotnak, de azokra szintúgy, akik hosszú érési folyamatban kell, hogy végigmenjenek hatásokon, technikai kísérleteken, kommunikációs hálókon, hogy végül megalkossák egyéni világukat.”

Kedves Erzsi, kérlek, mesélj a 46. Győri Művésztelepről és az ennek kapcsán rendezett kiállításon látható munkáidról!

Ezek papíröntött munkák, melyekben az én anyagom, a selyem egy új anyaggal, a papírral találkozik össze. Ez egy teljesen új és inspiráló út a számomra. A Művésztelepnek többféle célja van. Nyilvánvalóan cél az, hogy alkotó emberek találkozzanak, beszélgessenek, és lássák egymás munkáját. Beletekintve egy-egy munkafolyamatba, inspirálják egymást. Abból, hogy az energiák összeadódnak, mindig új dolgok tudnak születni. A másik, amit a Művésztelep adhat, hogy olyan új technikákat próbálhatok ki, melyek nagyon izgalmasak és inspiratívak, csak eddig nem fértem hozzájuk. Ilyen a papíröntés technikája. Már maga a papíröntés is egy nagyon érdekes alkotói folyamat, de aztán ezt ötvözni az általam ismert világgal, a selyemmel, hogy mi születik belőle, ez még izgalmasabb, és ennek a lenyomatait láthatjuk itt a kiállításon. Játékok, ritmusok, variációk. A két anyag találkozása: a tudatosság esetlegessége vagy az esetlegesség tudatossága. Érdekel, hogy ez a két dolog együtt mit hoz ki az anyagokból. Ezek az első kísérletek, és igazából már most nagyon megszerettem ezt a játékos, dinamikus utat, amely nagyon sokféle kifejezési lehetőséget tartogat.

Melyek a legutóbbi alkotásaid üzenetei?

Ezt nem olyan könnyű megmondani. Most egy nagyon intenzív alkotói folyamatban vagyok. Ezért is kaptam a meghívást a Művésztelepre, hogy ez a munkafolyamat még intenzívebb lehessen. Ugyanis készülök egy kiállításra, amely 2014. szeptember 19-én indul az Ispitában, az emeleten (Magyar Ispita, Győr, Nefelejcs köz 3.). Ez egy komoly megmérettetés lesz számomra, és az álmom az, hogy az alkotások egységes rendszerré álljanak össze. Vannak egymással párbeszédben álló selyemképeim, melyek ennek a tudatos építkezésnek a részei. De ha üzenetet kéne megfogalmazni, azt mondanám, hogy megmutatni a belső világomat és ennek a belső világnak a rezdüléseit. Ezeken keresztül pedig megmutatni azt, ami engem a világból, a való világból érint vagy érdekel. A megtapasztalásaim lenyomatait... Az aktuális lélekállapot mindig átjön azon, amit az ember alkot. Pont attól alkotás, hogy az ember száz százalékig benne van.

Van-e olyan művész, aki példa a számodra, aki állandó inspirációt jelent?

Nagyon sok van! De nehéz dolog ez, mert az ember, ha nagyon belemenne, akkor feltehetné magának a kérdést, ha tanulhat Picassótól és Rembrandttól, akkor ő mit is akar... Nagyon nem is kell itt csinálni semmit. Ugyanakkor persze van, aki akár tudat alatt is hat, akivel lelki rokonságot tudok érezni. Például Klimt, akinek a művészete nagyon megszólít engem. Vagy Schiele. Számomra ez az egész korszak nagyon izgalmas. Hundertwasser, aki a maga világával, színeivel, felszólító személyiségével egyszerűen zseniális. Nemcsak az érdekel, ahogyan alkot valaki, hanem ahogyan él, ahogyan egy közegben helyt tud állni. Nehéz időkben, amikor nem tartanak korszerűnek. Vagy nem fogadnak el, mint például Csontváryt, akit idiótának tartottak. A zsenik nem akarnak megfelelni. Azokat a művészeket tisztelem leginkább, akik nem a megélhetésért alkottak. Ezek azok az emberek, akik új korszakokat tudtak nyitni. Most mintha nem lenne ennyire progresszív a világ... Mint például amikor a szecesszió született, és azok az emberek összeadták az erejüket, lelküket, a tudásukat és zseniális munkák születtek. Most inkább magányos utak vannak, és – visszautalva – ezért is jó egy művésztelep, amikor mégis kicsit együtt vagyunk, és új emberi kapcsolatok születnek. Együtt töltünk három hetet, és biztos vagyok benne, hogy én ezeket az embereket sokkal jobban fogom tisztelni, és mindig szeretettel gondolok rájuk.

Szerinted mi a művész szerepe, küldetése?

Szerintem az a dolga, hogy legyen hiteles, és amit közvetít, az legyen hiteles. Ne a pillanat, a divat határozza meg. Megtartani saját magunkat, ez a hitelesség.

A művészet egyik kulcsfogalma a szépség. Mit gondolsz, mit is jelent a szép?

Amikor képet festek, nem törekszem a szépre. Kérdés persze, hogy mit is értünk szép alatt. Egy művész hozhat létre szép harmóniákat és rendet. De szerintem a művészetnek elsősorban az a dolga, hogy reflektáljon. Mindig valamilyen választ adni a társadalomban lévő jelenségekre. Én a magam módján reagálok, és az nem mindig szép. A saját belső világunkban is vannak szép pillanatok és kevésbé szépek. Visszatérve a szép fogalmára, nagyon változó, hogy egy szó mögött milyen tartalmak vannak, ki mire gondol, amikor azt mondja valamire, hogy szép.

Lehet-e vajon az egyetemes szépséget megragadni?

Ez nagyon nehéz, mert koronként, kultúránként, értékrendenként mást jelenthet. Az biztos, hogy a természet hoz létre szépséget. A természetben az abszolút igazságok megjelennek. Amikor egy tavaszi rétet látsz, az egyértelműen szép. A természet tud egyenes és értékes válaszokat adni. A művészet nem feltétlenül. De a művészet az reflexió. A természet pedig teremtés, isteni teremtés, ott rend van, harmónia van.

És törekedhet az ember az egyetemes szép felé?

Ha boldogságkutató lennék, akkor választ adhatnék... De persze, az ember törekedhet a harmóniára, és ahol a harmónia megjelenik, ott a szépség is előbb-utóbb megszületik. A boldogság, a szépség, a harmónia, ezek összecsengenek. Ha boldog vagyok, akkor szép is vagyok, akkor szépnek látok valamit. Az ember attól érzi magát embernek, hogy kitüntetett pillanatai vannak. És ezek a kiemelt pillanatok a szépséggel, a boldogsággal és a nagyszerűséggel vannak kapcsolatban. És ezekre persze, hogy törekszünk.

Az emberek talán épp ezeket a kiemelt pillanatokat keresik a művészetben, hogy ünnepet varázsoljon a hétköznapjaikba.

A nehézség, amikor nincs nyelv, hogy megértsék az adott alkotást. Ezért lenne nagyon fontos a gyerekek művészeti nevelése. Az életet is úgy tudjuk olvasni, ha minden nyelvét beszéljük. És a vizuális nyelv is egy nagyon erős nyelv, ami körülvesz bennünket, és bizony van egy nagyon széles rész, amit, ha nincs a tanulási folyamat, nem értesz. Vak és süket vagy, és nem érted, miről van szó. Az, hogy valaki keveset beszél – akár ezen a vizuális nyelven –, az egy letisztulási folyamat része is lehet.

Hogy lehet megkülönböztetni, hogy egy letisztult alkotásról van szó, ami mögött ott van az üzenet, vagy csak egy blöffről?

Gyakorolni, tanulni kell. Nagyon sok képet kell látnod, és egy idő után képes leszel megkülönböztetni, hogy ő egy közepes mester, ő pedig egy zseni. Megérzed, hogy van-e benne lélek. Talán ez a legjobb kifejezés. Ezt meg fogod érezni, ezt a pluszt, ezt az atmoszférát. És ezt gyerekekben is ki lehetne nevelni, hogy értsék ezeket a kódokat.

Még egy kérdés, mióta készülsz a szeptember 19-i kiállításra?

Ez a kiállítás tavaly lett volna, de volt egy balesetem, ami ezt a tervet kettétörte. De mindenből lehet épülni, és pontosan az a körülmény, hogy eltörött a lábam, és nem voltam olyan mozgékony, viszont időm hirtelen lett, ez szülte azt, hogy kis képeket kezdtem el csinálni. Ezekből aztán lettek egész sorozatok, amiket most be fogok mutatni. Már gondoltam ilyesmire, de sosem jutottam el odáig. A képek együtt egy-egy történetet mesélnek el.

Akkor a kiállításon lesz lehetőség, hogy a történetek összeálljanak?

Igen, olvasni lehet majd őket. Direkt nem is adtam címet a képeknek, és így egy kicsit lehet tágítani a horizontot mindenkinek magában. Mindenkinek legyen egy saját története arról, amit lát.

Köszönöm szépen a beszélgetést, és sok sikert a kiállításra!

Köszönöm.

Szabados Éva

Fotógaléria: Selyemút – Interjú Csurák Erzsébettel

12 kép