Ha címekkel körbe lehet írni valakit, ő rendkívüli bástyákkal rendelkezik, ám a statikus vignetták csakis irányt mutathatnak, a lényeg beljebb rejtőzik. De azért nézzük, mert érdekes: az angol-walesi Mind jótékonysági egészségügyi szervezet elnöke; az amerikai Kentucky ezredese (az ottani legmagasabb becsületrendi elismerés); London díszpolgára; a British Humanist Association patrónusa; a University of East Anglia diákszervezetének örökös tiszteletbeli tagja; a Lip Theatre Company és a Norwich Playhouse színházának támogatója; a Noël Coward irodalmi irányultságú társaság alelnöke; a cambridge-i Queens’ College és a Cardiff University tiszteletbeli tagja; a Cambridge University Quiz Society tiszteletbeli elnöke; a University of Dundee rektora (1992-1998) és tiszteletbeli doktori címének tulajdonosa. Vajon már közelebb vagyunk hozzá?

Ahhoz a Stephen John Fry-hoz, aki 1957. augusztus 24-én született Londonban? Földrajzilag mindenképpen, hiszen bár az apai ág egyértelműen angol Alan John Fry fizikus-feltaláló gyermekeként („Apám csupa ész és csupasz szív volt.”), az anya leánykori neve így hangzott: Neumann Mariann Éva (angolosan Marianne Eve Newman). Anyai nagyszülei, Martin és Rosa Neumann – ki hitte volna? – magyar zsidók voltak (Surány, ma Szlovákia), akik 1927-ben emigráltak Angliába. A nagyszülők felmenői Bécsben éltek, onnan hurcolták őket egy rigai koncentrációs táborba, anyja nagynénje pedig Auschwitzban halt meg. A kis Stephen mégsem vallásos családban nőtt fel bátyjával, Rogerrel és 7 évvel fiatalabb húgával, Joannával (ő ma a bátyó ügynöke). Iskoláról iskolára járt, nem is volt túl jó gyerek, viszont elismerték, hogy egy „majdnem asztmás zseni”. 17 évesen megszökött a suliból, bankkártyát lopott, letartóztatták, három hónapot börtönben töltött. Aztán megemberelte magát: újrakezdte tanulmányait a City College Norwich-ban, és elég pontot gyűjtött ahhoz, hogy ösztöndíjat kaphasson a cambridge-i Queens’ College-ba. Angol irodalmat tanult, dicsérettel diplomázott, és itt csatlakozott időközben a híres Cambridge Footlights drámaklubhoz, ahol megismerkedett az életre szóló baráttal, Hugh Laurie-val (Dr. House, ha valaki nem tudná) és (a ma már kétszeres Oscar-díjas) Emma Thompsonnal, hogy aztán (elsőként a klub történetében) elnyerje a világ legnagyobb művészeti fesztiváljának, az Edinburgh Festival Fringe-nek a The Perrier Comedy Award elnevezésű díját. Innentől kezdve pedig nem volt megállás.

„Abban az érában nőttem fel, amit visszatekintve a legtöbb kulturális munkás és történész a televízióban aranykor(szak)ként emleget.” Szórakoztatóipari karrierje színészként, előadóként a végletekig szerteágazó, ahol tévéműsorok, sorozatok, filmek, egyéb show-fellépések (pl. tévés vetélkedő) szegélyeznek. A teljes lista itt végignézhető, szűkítési szándék nélkül csupán három mérföldkövet emelek ki az eddigi életműből. Az örök barátságra lépett Hugh Laurie-val Stephen közösen írta és játszotta az Egy kis Fry & Laurie című vicces sorozatot, amely 1989 és 1996 között ment, összesen 26 epizóddal. Az abszurd, rövid, Monty Python-ba hajló szkeccsek igazi kultikus sztárokat faragtak belőlük. „Nem tudok sokat a pornográfiáról. Csak azt tudom, miért szeretem.” „- Te írtad ezt a könyvet? - Jane Eyre. Nem, Charlotte Brontë volt, ami azt illeti. - Rendben. Nos, akkor szeretném őt látni. - Attól tartok, ő már nincsen velünk. - Ó! Valóban? Azt kell mondanom, meg vagyok lepve. Hol tudok kapcsolatba lépni vele?” „- Egy jó feleség vagy egy jó üzleti partner? - Van különbség, Peter? - Nagyon remélem, John.” A tévésorozatból készült, azonos című könyv 2013-ban magyarul is megjelent a Jaffa Kiadónál.

Az 1992-es Szilveszteri durranások (az eredeti cím szimpla, de valahol mégis kifejező: Peter’s Friend) majdnem az életből építkezik, hiszen hat egykori egyetemi barát csődül össze egy karácsonyi partira a gazdag, meleg és magányos Peter (ő Stephen Fry) kastélyába. A cimborák között ott van Hugh Laurie és Emma Thompson (ugye emlékszünk még, Cambridge Footlights), no meg az ismertebbek közül Kenneth Branagh és Imelda Staunton. A rendező Branagh ekkor még a Shakespeare-korszaka előtt állt, és amúgy Emma Thompson férje volt (1995-ben váltak el). A sztori egyszerű, helyzetkomikumokra és a karakterek személyiségeinek eltérő dinamikájára épülő vígjáték, egészen addig, amíg Peter be nem jelenti, hogy AIDS-es. Remek film, remek színészekkel. Fry számára aztán a legnagyobb filmes siker 5 évvel később érkezett el, az 1997-es Oscar Wilde szerelmei Golden Globe-jelölést jelentett neki. A Richard Ellmann könyvadaptációs Brian Gilbert moziban ott volt még Jude Law és Vanessa Redgrave is.

Stephen Fry írói vonala is akkor ütközött ki igazán, amikor már ismert arc volt a tévében. Különböző újságcikkeken és két korábbi színházi íráson (Latin! or Tobacco and Boys című 1979-es színdarab, valamint a Me and My Girl 1984-es átdolgozása) túl regényeket (magyarul is: Hazudozó – 1992; A víziló – 1994; Csináljunk történelmet – 1996), forgatókönyveket (Fiatalság, bolondság – 2003, rendező is; A varázsfuvola – 2006, rendező K. Branagh; Dambusters – 2010), egyéb könyveket (cikkgyűjtemény, útmutató versíráshoz), valamint három életrajzi kötetet is jegyez (Moab is My Washpot – 1997; The Fry Chronicles: An Autobiography – 2010; More Fool Me: A Memoir – 2014). Első regénye, a Hazudozó is részben önéletrajzi ihletettségű, amelyben Fry nem átall tabukat dön(tö)getni, és saját attitűdjéből eredő torz tükröt tartani elénk, amely olyannyira sajátja, hogy egyenesen unikálissá teszi személyiségét. Internetes blogja indulásának első két hetében 300ezer látogatót számlált. Mozis és írói karrierje mellett rendszeresen szerepel a rádióban; feltűnik televíziós műsorok (például vetélkedők) vendégeként, (játék)vezetőjeként; az orgánumát kölcsönzi hangoskönyvekhez (mind a 7 Harry Pottert ő olvasta fel a brit kiadásban); számítógépes játékokban hallhatjuk narrátorként csakúgy, mint animációs sorozatok „hangadójaként”.

De mégis kicsoda a magánéletében ez a termékeny módon sokoldalú ember? „Oscar Wilde azt mondta, ha tudod, mi akarsz lenni, akkor elkerülhetetlenül azzá is válsz – ez a büntetésed, ám ha soha nem tudtad, akkor bármi lehetsz. Ez egy nagy igazság. Nem főnevek, hanem igék vagyunk. Nem egy dolog vagyok – színész, író –, hanem egy személy, aki műveli ezeket a dolgokat – játszok, írok –, és sosem tudom előre, mit fogok legközelebb csinálni. Úgy gondolom, ha főnévként tekintesz magadra, akkor bebörtönöződsz.” A szabadság pedig Stephen Fry esetében igenis kardinális kérdés. Minden tettében és szeretettében, személyes kikapcsolódási tevékenységében ez nyilvánul meg. Legyen ez a korlátlanság technikai jellegű (Macintosh fanatikus és Internet rajongó), sportvonatkozású (nagy krikett fan és a Norwich City Football Club igazgatótanácsának tagja), vagy éppen fizikai természetű (saját klasszikus kétfedelű repülőgépével szálldos). Ez a megrögzött Sherlockian (Arthur Conan Doyle Holmes-ának rajongója, imád pipázni is) a londoni (Soho) privát Groucho Club alapító tagja, beszél németül, és széles zenei ízléssel rendelkezik (Richard Wagnertől a Led Zeppelinen át egészen az ABBA-ig). Az állatok sem hagyják hidegen, hiszen Nick Green-nel karöltve hozták létre a Bear Rescue Foundation nevű jótékonysági alapítványt, hogy medvéket mentsenek és ápoljanak. S ha már macik: Stephen Fry elismerten Nagy-Britannia kedvenc Teddy Bear-je, ő maga pedig lelkes gyűjtője a kis játékállatoknak. Népszerű társasági ember és kitűnő barát: Hugh Laurie és Jo Green 1989-es esküvőjén ő volt a vőfély, három gyermeküknek pedig egyben a keresztapja is. De mindent összevetve azért ott bujkál egyfajta keserűség a hangjában, amikor így fakad ki: „John Cleese évekkel ezelőtt azt mondta nekem, hogy soha nem leszek boldog, amíg nem hagyom abba, hogy olyan udvarias vagyok. Életem nagy részét azzal töltöttem, hogy az emberek kedvében járjak, hogy olyan legyek, amilyennek ők akarják, ahelyett, hogy olyan akartam volna lenni, amilyen én akarok.”

Stephen Fry ugyanakkor olyan ember, aki nemcsak kiáll a saját maga független érzelem- és gondolatvilágából építkező, másoktól tökéletesen megkülönböztethető egyéniségéért, hanem nyíltan szószóló azokban a témákban és területeken, ahol a többségnek a fejlehajtás és félrefordulás az egyszerűbb – és talán egyedül járható – út. Egy közszemélyiségnél (sztár? celeb?) mindig központi topic a szexuális beállítódás, Mr. Fry-nak pedig ma már, hozzá méltóan, nincs mit takargatnia. Homoszexualitását tinédzser éveiben az iskolában a végletekig megpróbálta titokban tartani, 1979 és 1995 között pedig volt egy olyan 16 éves periódusa, amikor egyáltalán nem élt szexuális életet. Később aztán, amikor megkérdezték tőle, mikor realizálódott benne beállítódásának iránya, viccesen így felelt: „Azt hiszem, minden akkor kezdődött, amikor kibújtam az anyaméhből. Visszanéztem az anyámra, és azt gondoltam, hogy ez volt az utolsó alkalom, hogy bebújtam egy olyanba.” S hogy most boldog-e? 15 évig élt együtt Daniel Cohen-nel, majd a stand-up komédiás Elliott Spencerrel való kapcsolata 2015 januárjában esküvőben is realizálódott. „Azért érdeklődöm a férfiak iránt, hogy szerelembe essek velük, és nem az ánuszuk miatt. Nem tudjátok megérteni? Ez a szerelemről szól!”

Ugyanakkor van egy olyan terület, amely sajnos erőteljesen beárnyékolja Stephen Fry életét: bipoláris rendellenességgel küzd. Ma már betegségéről is nyíltan beszél, melyet a Stephen Fry: The Secret Life of the Manic Depressive című dokumentumfilm is kitűnően ábrázol, s amelyben meginterjúvolta az ugyanebben szenvedő Carrie Fisher-t, Richard Dreyfuss-t és Tony Slattery-t. Felelős hozzáállását jelzi, hogy támogatója a Stand to Reason nevű mentális jótékonysági szervezetnek, valamint – ahogy már említésre került – a Mind elnöke. Ám a „küzdelem” kifejezés sajnos szó szerint veendő, miután folyamatos gyógyszerezéssel próbálja – hol sikeresebben, hol sikertelenebbül – kordában tartani állapotát. Többször kísérelt meg öngyilkosságot az érzelmileg és mentálisan labilis időszakaiban („A boldogság nem személytisztelő.”), ráadásul a pszichológus Oliver James szerint ’nárcisztikus személyiségzavar’ a valódi diagnózisa. „Gyógyszer nélkül vannak időszakok, amikor annyira kirobbanó vagyok, hogy 3-4 napig alvás nélkül írok, csinálom a dolgom, és olyan grandiózus vagyok, tele önbizalommal, hogy alig bírok magammal…de a tény az: attól még, hogy vagyok annyira szerencsés, hogy ne kelljen teljesen komolyan vennem a betegségemet, még nem jelenti azt, hogy egy napon nem fogom megölni magamat.” Mert bizony „a saját hangulataim áldozata vagyok, jobban, mint a legtöbb ember. Az állapotom feltétele, hogy gyógyszert szedjek, hogy ne legyek túl feldobott, vagy éppen túl depressziós, ahol egy bizonyos ponton öngyilkos akarjak lenni.”

A politikai és társadalmi nézetek tekintetében is ugyanolyan markáns tudatossággal rendelkezik, mint egyéb téren: fellép a szólásszabadság ellen, évekig aktív támogatója volt a Munkáspártnak, a meggyőződésével ellentétes politikai lépésekkel szemben komoly bírálatokat fogalmaz meg, sőt, odáig elmegy, hogy szakirodalomban protestáljon a választási rendszer megváltoztatása érdekében. Keményen kiáll a zsidóság és Izrael állam, valamint Palesztina jogai és eszméje mellett is (tagja a British Jews for Justice for Palestinians szervezetének), holott többször kifejezte már a szervezett vallással kapcsolatos ellenérzéseit, ateistának és humanistának határozván meg hitét, illetve nem hitét. „Mi a lényege a katolikus egyháznak, ha azt mondják: nem tudjuk, mert senki más nem tudja? Akkor miért is vannak?” Bár elismeri, hogy a vallásnak pozitív hozományai is vannak („Néha még az olyan legszkeptikusabb ateisták is – mint például én – megtalálják a hitben és a reményben az inspirációt”), összességében kijelenti, hogy az egyház többet árt, mint használ. „Hát soha nem tanulunk? Ki Tudja? A vallás? Csessze meg.” Szabadszájúsága persze közismert (ő tartja a rekordot a legtöbb élő adásban kimondott „fuck” szó tekintetében a brit televíziózás történetében), de inkább nézzük úgy, hogy őszintén kimondja a száján, ami a szívén feszül. Amikor megkérdezték tőle például, hogy mit mondana Istennek, ha szemtől szemben állna vele, így felelt: „Csontrákos gyerekek, mi ez az egész? Hogy merészeled? Hogy mersz olyan világot teremteni, ahol ilyen szenvedések vannak, ami nem a mi hibánk? Ez egészen, ez teljesen gonosz dolog!”

Stephen Fry tehát összetett személyiség, és tényleg olyan, akire érdemes odafigyelni. Nem megmondóember, tévedés ne essék, de egyénisége és tevékenysége egyaránt gondolatformáló. A benne feszülő kettősség (sokaság) nemcsak egészségileg helyezi nyomás alá, hanem szerencsére szellemileg és művészileg is alkotásra és teljesítményre sarkallja. Ez pedig jó nekünk, nagyon is. „Embernek lenni, felnőttnek lenni azt jelenti, hogy folyamatosan ellentétes érzelmek tartanak a markaikban, hogy a láthatóan ellentmondó napi feszültségeket valahogyan összeegyeztessük. Ezt akarom, de arra van szükségem; ezt imádom, de azért is rajongok. Megőrjít ez az egész, egészen addig, amíg mindenek felett értékelni nem tudod.” Mondtam: minden tekintetben elképesztő személyiség. Már 58 éve(s).

Szilvási Krisztián

A képek a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a kép készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép; 2. kép; 3. kép.