Ezek után hivatalt sem vállalt, ugyanis építész apjától örökölt vagyona lehetővé tette, hogy függetlenül, 1916-tól kezdve kizárólag az irodalomnak éljen. Reményik Sándor életét egymásra hatóan két tényező határozta meg: kereszténysége és magyarsága. Már joghallgató korában cikkei jelentek meg a Dobsina és Vidéke, majd az Ellenzék, az Erdélyi Lapok, a Kolozsvári Hírlap és más újságok hasábjain. Első verseit a Hét és az Új Idők közölte 1916-ban (utóbbi önkényesen Reményi Sándor néven).

1921-ben az ő szerkesztésében indul meg az Erdélyi Szemléből átalakult Pásztortűz, amelyen a legnehezebb időkben dolgozott. Körülötte és a Pásztortűz körül alakult ki az erdélyi irodalom. Első verseskötete, a Fagyöngyök (1918) a Nyugat első nemzedékén nevelkedett, vívódó, magányos költőre vall. Az 1918 után Végvári álnéven megjelent köteteiben (Mindhalálig - 1918; Végvári versek - 1918-21) a kisebbségbe szorult erdélyi magyarságot buzdította kitartásra, a szülőföldön maradásra szólított fel.

Lírája az 1920-as évekre forrott ki igazán: versei bővelkednek a természeti képekben, költészete nyitott a filozófiai kérdésekre, és felbukkan benne a humor is. Fontos szerepet játszik bennük a szimbolizmus. A régebbi és új verseiből összegyűjtött A műhelyből (1924) című kötet darabjai a költői alkata és a kényszerűen vállalt szerep összeférhetetlenségéről vallanak.

A betegségekkel küszködő költő a vallásban keresett menedéket. Istenes verseit Kenyér helyett (1932) címmel rendezte sajtó alá. Az 1930-as években a transzszilván szellem kiemelkedő képviselőjévé vált, új programját a Romon virág (1935) című kötetében fogalmazta meg. E kötet egyik ciklusában kapott helyet napjainkban is egyik legismertebb, legtöbbet idézett, 1931-ben írott verse, az Ahogy lehet. A sorsvállaló közéletiség programját fogalmazta meg itt politikai realizmusról és elkötelezettségről tanúskodó tisztánlátással.

1940 decemberében a Pásztortűz összeállítással köszöntötte ötvenéves főszerkesztőjét. Kerek esztendő múlva, 1941 decemberében a folyóirat újabb összeállítással jelentkezett olvasói előtt: ezúttal a súlyos betegségtől meggyötört, szülővárosában elhunyt Reményik Sándortól búcsúztak pályatársai, hű barátai. A híres Házsongárdi temetőben helyezték örök nyugalomra. Sírfelirata hűen tolmácsolja életének egyetemes érvényű tanítását: „Egy lángot adok, ápold, add tovább...”.

A második világháború után, a kommunista-nacionalista diktatúra idején Romániában (de jószerivel Magyarországon is) csak elítélő jelzőkkel és minősítésekkel lehetett említeni a nevét. Az egyoldalúan negatív megközelítéssel szemben az 1970-es évektől mutatkozik bizonyos oldódás.

Hagyatékának legjelentősebb részét a Petőfi Irodalmi Múzeum Kézirattára őrzi. Költészetét 1937-ben és 1941-ben Baumgarten-díjjal, 1940-ben Corvin-lánccal ismerték el. Verseit angol, cseh, francia, lengyel, német, olasz, román, svéd, szlovák és horvát nyelvekre fordították le, összes verseit 2005-ben a Luther Kiadó, a Polis Kiadó és a Kálvin Kiadó jelentette meg két kötetben.

Nagy Mária

Forrás: wikipédia.hu,  http://www.hotdog.hu/irodalom/eletpalyak/remenyik-sandor-1890-augusztus-30-ndash-1941-oktober-24, http://lexikon.kriterion.ro/, Új Magyar Irodalmi Lexikon. 3. köt. P-Zs. Budapest : Akadémiai Kiadó, 1994.

A kép a Wikimedia Commons szabad felhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével itt érhető el.