1845. augusztus 27-én jómódú bajor eredetű családba született Lechner Ödön. Apja téglagyárában már korán megismerkedett az építőanyagokkal, a középiskolai tanulmányai után ez az inspiráció vezette útját a József Ipartanodába – a későbbi Műegyetemre. Mint minden magyar építész, ő is három évet töltött Berlinben az Építészeti Akadémián, ahol szoros barátságot kötött Hauszmann Alajossal és Pártos Gyulával. Fiatalon megházasodott, feleségével egy évet töltött Olaszországban, ahol megismerkedett a talján építészettel.

Miután hazatért Itáliából, Pártos Gyulával a német iskolában tanult stílus szerint bérházakat tervezett. 1874-1878 között Lechner Franciaországban dolgozott Clément Parent szárnyai alatt, ahol számos francia kastély restaurálásában vett részt. Az 1880-as években újra irodát nyitott Pártossal, az ekkor emelt épületeik – a szegedi Városháza, az Operaházzal szemben álló Drexler-palota és a szegedi Milkó-palota – historizáló jellegben készültek, de már magukon viselték Lechner későbbi művészetének több elemét.

Lechner Ödön kétszer járt Angliában tanulmányúton, másodízben útitársa volt Zsolnay Vilmos, akivel együtt kutatta a keleti kerámiákat. Lechner az 1890-es években inkább már a magyar folklór, a perzsa és az indiai díszítőművészet felé fordult. 1891-ben Pártossal a „Keletre magyar” című tervükkel elnyerte a Magyar Iparművészeti Múzeum és Iskola tervpályázatát. A múzeum építése nem volt zökkenőmentes, mivel itthon ismeretlen technikákat kellett az iparosoknak betanulniuk. A Tóth Béla által csak „a cigánykirály palotájának” gúnyolt épület máig meghatározó színfoltja Pestnek. A múzeum díszítésében fel lehet fedezni indiai, mór, perzsa és magyar népi motívumokat is.

Pártos Gyulával való közös munkája ezután ért véget, Lechner a Magyar Állami Földtani Intézet épületét már egyedül tervezte meg. A Postatakarék művészi jegyei már nem a távol-keletre, hanem Magyarországra utalnak, és ahogy Lyka Károly fogalmazott az építész nekrológjában: „Nem a múltba, a jövőbe tekint minden vonatkozása”. Lechner Ödön utolsó nagy munkája a pozsonyi Szent Erzsébet templom és plébánia volt, és bár több terve is született az 1910-es években, ezek már nem valósultak meg.

A magyar építészet úttörőjeként számos követője akadt, egy egész építésznemzedék vitte tovább stílusát, elveit. Lyka Károly visszaemlékezésében feleleveníti, hogy a mester gyakran mondogatta: „Megint okultam, sokat tanultam, most már közelebb kezdek jutni ahhoz, amit magam elé tűztem”. Lyka szelíd lelkű, csendes, áldott jó embernek írja le Lechnert, aki szerette a békét, a kedves társalgást, a meghitt barátokat és a halk hangot, viszont hiányzott belőle a támadó él. A „Japán kávéház művészasztalának szelíd bohémja” 1914. június 10-én, 68 évesen királyi örökséget hagyott a magyar építőművészetre.

A magyar szecesszió nagymesterének emlékezete máig él. 2001-ben posztumusz Magyar Örökség-díjjal ismerték el munkásságát. 2014-ben, halálának 100. évfordulóján az Iparművészeti Múzeumban nyílt egy tárlat, amely a kapuit a 170. születésnapon fogja bezárni. Viszont ezen a napon Kecskeméten a Tudomány és Technika házában egy újabb kiállítás nyílik, ez pedig az építész öt legjelentősebb művét mutatja be.

Forrás: wikipedia, mult-kor.hu, mke.hu
Forrás: kultura.hu

A képek a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a kép készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép; 2. kép.