„A természet szerelmesei”

Pocsai Júlia és Lencsés Júlia kiállítása a Marcal étteremben

Már-már hagyománnyá válnak havonta a kiállításmegnyitók Győrben, a Marcal étteremben. A tulajdonos Egyházi család és a Klein házaspár kezdeményezése és szervezése egyre több festő- és fotóművész bemutatkozását teszi lehetővé. A nagy melegben, augusztus 6-án ezúttal két székesfehérvári festőművésznő mutatkozott be alkotásaival.

Pocsai Júlia festőművész ízig-vérig, egyszerű ember, kitűnő pedagógus, és ami a lényeg, remek festő. Számtalan kiállítás, művészeti táborok és mesterkurzusok résztvevője. Rövidesen végzős vizsgázója Simon M. Veronika Mester Kurzusainak. Sok kitüntetés, elismerés birtokosa, munkái megjelentek antológiákban, több művészeti műhellyel való élő kapcsolata is igazolja, hogy bárhol az országban élmény a találkozás alkotásaival.

Lencsés Júlia végtelenül érdekes ember, aki szintén Simon M. Veronika Mester Kurzusainak látogatója, készül a mestervizsgára. Több évvel ezelőtt ismertük meg székesfehérvári rendezvényeken. Kiváló előadó, remek humorú, egyszerű, közvetlen ember. Élete során sok mindent kellett csinálnia, a színházhoz, a színekhez, a jelmezekhez, a ruhaépítéshez mindig is értett. Ritka emberi és művészi életútjának különleges értéke, hogy idős korában kezdett el festeni. Kiállítások sora, művésztáborok, publikációk, díjak fémjelzik munkásságát. Halkan említsük meg, nemrég múlt 80 éves! Kívánjuk, művészpályája csak jót és örömöt hozzon neki!

A két fehérvári festőnő művészeti életútját és annak felvezetését nem kisebb székesfehérvári amatőr művész vállalta el, mint Sipos Mari költő. A megnyitó okosan szerkesztett beszélgetéseivel Marika bizonyította, hogy remek háziasszony is. Az irodalmi műsor kicsit többet hozott a Győri vendégeknek is: Klein János egy verssel köszöntötte a festőművészeket, Somlyai Zsombor móri előadóművész végtelen értékes zenei csemegével lepte meg hallgatóit. Gyönyörűen szerkesztett műsorában középkori századokból hozott dallamokat a természet szerelmeseitől. Több nyelven, tagoltan, briliáns tisztasággal hozta a művész úr elénk a századokat. Bach komponálta ének után magyar nyelvű énekköszöntése felülmúlhatatlan volt. Nagyszínpadra bármikor érett bemutató részesei lehettünk!

Sipos Mária költőtől megzenésített verssel és igen értékes egyéb ének- és gitárművekkel mutatkozott be Erdősi Ildikó előadóművész, aki egy hegedűművel nyitotta a kiállítást. Szeretnénk minél többet hallani még róla, hisz önálló előadóestjein is sikereket ér el. A megnyitót színesítette, hogy Bene Edit első kötetes novellista kiadványának rövid bemutatójára is sor került. A Móron élő novellaíró, költő, keserv-édes novellakötete nemrég jelent meg Székesfehérváron. A könyv borítóján a már korábban kiállító Egri Ferenc festményei láthatók. Egyházi Dávid, a Marcal étterem tulajdonosa egy gyönyörű olajfestményt vett át a festőművészektől.

Gősi Ferenc már hagyományosan kiváló fotóival örökítette meg a kiállítás pillanatait, köszönet értékes közreműködéséért!

 a kapcsolódó Youtube videó lejátszásaA kapcsolódó Youtube videó lejátszása. 

Pocsai Júlia és Lencsés Júlia kiállítása szeptember 10-ig látogatható a győri Marcal étteremben.

Klein János
Fotók: Gősi Ferenc


2015.08.19