Brazilok címmel rendez magyar „etnomesét” M. Kiss Csaba és Rohonyi Gábor

MTI

Magyarország minden etnikai feszültségét egyetlen focipályára sűrűsítő „etnomese” lesz a Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával készülő Brazilok című játékfilm – mondta el az MTI-nek az alkotást Rohonyi Gáborral közösen rendező M. Kiss Csaba a forgatás szünetében augusztus 13-án.

A televíziós szerkesztő és műsorvezető felidézte, hogy a film ötlete egy 1997-es Sirokon készített riportja alkalmából született, amely során egy csapat lenézett roma fiú a focipályán próbálta kivívni társai elismerését. A témához évek múltán nyúlt hozzá megint, a forgatókönyv végső változatának elkészültében Muhi Klára és Huszár Péter is részt vett.

A film története egy kis magyar településen játszódik, ahol a roma fiatalok Brazilok névre hallgató focicsapata először indulhat a falubajnokságon. A roma fiúknak éppen azokat a személyeket kellene legyőzniük a focipályán, akiktől az életük függ a hétköznapokban: a tanárokat, rendőröket és a helyi erős fiúkat.

„Egy dolog biztosan nem enyhít az etnikai feszültségeken, az, hogy nem beszélünk róla” – hangsúlyozta M. Kiss Csaba, hozzátéve, hogy a „klasszikus vígeposz” műfajában íródott film Magyarország mind a 93 ezer négyzetkilométerének etnikai feszültségét egyetlen focipályára zsúfolja össze.

A film ötletadója úgy véli, hogy a focipálya azért ideális „helyszín” a feszültségek kiadására, mert a szabályok világosak, és vannak ugyan vesztesek és győztesek, de nincsenek áldozatok, mint egy valós konfliktus, fegyveres összetűzés vagy háború esetén. „Mindenkinek lehetőséget kell adni a normális életre, de ezzel a lehetőséggel mindenkinek meg kell tanulnia élni” – fogalmazott M. Kiss Csaba.

A Brazilok főbb szerepeiben a neves színészek és színésznők – Fekete Ernő, Schmied Zoltán, Bánki Gergő, Kaszás Gergő, Székely B. Miklós, Rezes Judit, Nagy Dániel Viktor, Dóra Béla, Farkas Franciska, Bergendi Barnabás és Mészáros Blanka – mellett amatőr roma fiúk, Lakatos Erik, Nagy Norbi, Pászik Cristopher, Lakatos Csaba és Lakatos Renátó láthatóak, akiket különböző tehetséggondozó táborokban válogattak össze.

„Sokoldalú, színes társaság jött össze, van, aki a fociban jó, van, aki a Snétberger Zenei Tehetség Központban gitározik” – mesélte M. Kiss Csaba, hozzátéve, hogy hatalmas meglepetések születtek a színészet rejtelmeit többnyire nem ismerő, mégis teljesen hiteles színészi játékot nyújtó fiatalok munkájából. Arra is törekedett, hogy a kevésbé jelentős szerepekre is jó nevű színészeket kérjenek fel a film üzenetének terjesztése érdekében. Apróbb szerepeket vállalt a Brazilokban Gryllus Dorka, Schell Judit, Dobó Kata, Bezerédi Zoltán és Anger Zsolt is.

A film rendezésében M. Kiss Csaba mellett a Konyec című vígjátékot jegyző Rohonyi Gábor is részt vesz, producere Mécs Mónika és Mesterházy Ernő, az operatőri munkáért Réder György felel. A Magyar Nemzeti Filmalap 361,8 millió forintos támogatásával zajló forgatás a tervek szerint augusztus végéig fog tartani Acsán, a kész alkotás várhatóan 2016 tavaszán kerülhet a mozikba.

MTI Fotó: Kallos Bea
Forrás: MTI

2015.08.18