Ősszel kezembe került Andrew Neal Társadalmi evolúció című könyve, melynek fülszövege elnyerte tetszésemet: jövőben játszódik, fajok harca, távoli bolygó, stb. Szeretem az ilyeneket. A sci-fi a modern irodalom egyik jolly joker-e, amellyel bármilyen mondanivalót lehet közölni, ráadásul fantáziadús, színes cukrospapírba csomagolva. Minthogy fordítót nem találtam a könyvben, hamar rájöttem, hogy magyar mű, de ma sem tudom, kit takar az álnév. Ezúton üdvözlöm a szerzőt!

A kötet főszereplője egy humanoid faj (a roppant fantáziadús nevű uman faj) nőnemű egyede, Carel, aki egy korrupt és deviáns világban igyekszik a tudomány mezsgyéjén kapirgálni. Egy nagy cég a világ tudósainak javával együtt egy elszigetelt bolygóra, az Achelora szerződteti, hogy egy kutatásban segítsenek, de valójában fogalmuk sincs, hogy miről van pontosan szó. Ismerős? Nem véletlen. Maga a regény tulajdonképpen egy ötletesen összeállított mű, amely innen-onnan összelopott cselekményeket és stílusokat ötvöz szerves egésszé, miközben mégis egyedi. Miközben olvastam, szinte éreztem, mit honnan lopott az író… A poén az, hogy működik. Hiába, mások ötleteinek átvétele nem bűn, sőt! Irigykedni könnyebb, mint utánozni! Ami jó, azt vegyük át, rágjuk meg, és illesszük be a saját mondandónkba!

Andrew Neal ezt tette. Regényét leginkább a Galaxis útikalauz stopposoknak-hoz hasonlítanám, a könyvből áradó maró gúny és humor miatt. Olyan cinizmust kapunk, amely az angol vígjátékok sajátja: „Cloé visszament az asztalához, ahol a kijelző időközben átváltott csökkentett energia módba, és egy méretes Milliósfost logó keringett a levegőben, az operációs rendszer gyártójának neve… Visszakapcsolta a gépet, leokézta a három hibaüzenetet, melyek végzetes operációs rendszer hibára figyelmeztettek, és amely éppen szatellitkapcsolatot próbált létesíteni a gyártó legközelebbi, alig néhány csillagrendszerrel odébb található helpdesk-központjával, hogy elektronikus levelet küldjön.”

Időnként belebotlottam egy-egy Rejtő Jenőt visszhangzó poénba (kés kihúzása testből), vagy egy remek mondatba: „Minden rosszról a társadalomban az univerzalizációs hatás tehet – nyilatkozta egy vulon huszármentét viselő szlik egyenesen a mikrofonba.”

A szerző kineveti a médiát, a gazdasági vezetőket, a kisstílű politikusokat, akik csak a saját hasznukat lesik, de ugyanúgy mindenfajta fanatizmust is. Mikor az ember azt hinné, hogy a szerző az emberi véderő „személyében” megmutatja nekünk az általa ideálisnak képzelt világot, becsap minket, kiderül, hogy az is zsákutca. És be kell valljam, a végén jól pofára estem. Mikor azt véltem, itt a happy end, a szerző virtuálisan tökön rúgott. Bevettem a fordulatot, pedig ki lehetett volna találni, hogy újabb csavar jön.

A szöveg remek, a történet érdekes, a szórakoztatási faktor magas, a mondanivaló acélmagvas. Ez egy jó könyv. Egyszerűen nem értem, hogy egy ilyen szórakoztató és klassz könyv miért nem vert fel annyi port sem, mint egy aprócska meteorit a Kuiper-övben. Mai napig nem találtam róla egy blogbejegyzést vagy kritikát.

A kötet filozófiájával már akad problémám, de az, hogy nem értek egyet a szerző nihilizmusával, nem ront a regényen. Kicsit érthetetlen, hogy a Dr. House-szerű cinizmus és semmiben sem való hit mennyiben hasznos egy ember számára, de hát Andrew Neal lelke rajta. Érezhetően csalásnak tartja a vallásokat (majd Luci Feri megsüti érte), megveti a nemzeti gondolkodást (ez fájt azért), megbukottnak tartja a modernitást, a technikai fejlődést, sőt, végső soron a mű konklúziója alapján kétségbe vonja az evolúció hasznát és az emberiség fejlődésre való képességét is (ezeket mondjuk megértem…), így még szociáldarwinistának sem mondanám. Szóval klasszikus nihilista, amely a puszta fennmaradást tekinti célnak. Számomra a puszta létezés nem lehet elég cél. Nem szívesen lennék Andrew Neal, mert szerintem elképzelése sincs, miért van a világon. Andrew, ha olvasod! Kérlek, írj még ilyen könyveket, és találj valamit, amiben hiszel! Remélem sikerülni fog!

Egy kicsit talán túl sok bölcsességet és tanácsot akart a szerző egy korlátozott terjedelmű műben közölni, de nagyrészt azért átjön. Ami számomra jelentős könyvé teszi a Társadalmi evolúció-t, az a cinikus humorral való szórakoztatás, nem az eszmeisége.

Magáról a kiadásról pár szót még. Igazából a könyv nem néz ki rosszul (túl jól sem), fél év alatt nem esett szét még a lapjaira. Mutatós, mindazonáltal az olcsóság (inkább csak „olcsóbbság”, hiszen így is 2980,- Ft, ami korrekt, de nem alacsony) jegyében fűzött, így nem évszázadokra szól. Összefoglalva elmondhatom, az utóbbi években általam egyik legjobbnak tartott, legegyedibb és legszórakoztatóbb magyar regényén vagyok túl. Mindenkinek szívből ajánlom!

Horváth Gábor

Az írás az Egy könyvtáros viszontagságai a XXI. század hajnalán blogjáról származik.