„Hihetetlen dolgok történtek velünk”

Beszélgetés a Margaret Islanddel

„Ha el szeretnél érni valamit, meg kell dolgozni érte” – emelte ki Lábas Viki, a Margaret Island énekese a Cseh Tamás Program kapcsán. A zenekarral a debreceni Campus Fesztiválon beszélgettünk utcazenéről, papírcsónakokról, a többi bandáról, a kezdetekről és persze a további tervekről is.

Felelősségre és önállóságra nevel, munkára sarkall, összehozza a zenekarokat, és hatalmas segítség – címszavakban így foglalta össze a Margaret Island a Cseh Tamás Programot, amelybe a zenekar majd’ egy évvel ezelőtt vágott bele. Egy balatonboglári tehetségkutatón ismerkedett meg egymással Lábas Viki, Füstös Bálint és Törőcsik Kristóf, de akkor még mindegyikőjük más-más együttesben muzsikált. Amikor kiváltak bandáikból, összejöttek zenélni, s ebből alakult a Margaret Island. A név Bálint gyerekkori élményeiből fakad, sokat járt a Margitszigetre, és szerinte a zenéjük „olyan, mint a sziget Budapestnek, kellemes kikapcsolódást nyújt.”

Jelképüket, a papírhajót Viki találta ki, mivel ez is kapcsolódik a szigethez, és bárki meg tudja hajtogatni. „Többször előfordult, hogy papírcsónakokra kértek a rajongók aláírást” – mondta. A banda egyik különlegessége, hogy szívesen utcazenélnek a hivatalos koncert mellett. „Szeretjük megismerni a környezetet, ahol játszunk, és erre nagyon jó alkalmat nyújtanak az utcazenélések. Sokszor felemelőbb, mint a hivatalos fellépés, és arra is jó, hogy közvetlen kapcsolat alakuljon ki a közönséggel. Volt olyan, hogy felismertek minket, mert hallották egyik dalunkat a rádióban” – mesélte az énekes.

Első dalaikat és klipüket saját forrásból finanszírozták, a Cseh Tamás Program a lemezkiadásában, a hivatalos klip elkészítésében, promócióban és fellépésekben segítette a zenekart – mondta Törőcsik Kristóf. A program nélkül szerinte nehezebben jutottak volna el idáig. Lábas Viki kiemelte, a pályázat nagyfokú önállóságra nevel, olyan dolgokra tanít, melyek elengedhetetlenek a zenekar működtetéséhez. Füstös Bálint úgy látja, elindult valami a magyar könnyűzenében, a zenekarok nem riválisként tekintenek egymásra, hanem együttműködnek, közösen koncerteznek, segítik egymást, és tanulnak egymástól. Ők többek között a Bagossy Brothers Company-vel, a Babellel, a V.U.K-kal is tartják a kapcsolatot, Csorba Lóránt, a Lóci játszik frontembere pedig közreműködik az első lemezükön.

Viki szerint hihetetlen dolgok történtek velük az eltelt egy évben, s fel kell nőniük a feladathoz, még komolyabban kell venniük a munkát, és dupla energiát fektetni bele. A nyáron minden nagyobb fesztiválon lehet velük találkozni, ősszel pedig turnéra szeretnének indulni. Nagy erőkkel készülnek a szeptember eleji lemezbemutató koncertre, amelyet az A38-on tartanak majd.

Bodor Máté
Fotó: Csákvári Zsigmond
Forrás: kultura.hu

2015.08.01