Manó sír a fák alatt,
siratja a tűnt nyarat.
Hej, Iván-éj, Szent Iván-éj!
Siratja a tűnt nyarat.

Táncba megy a lánysereg,
szilaj húrok pengenek.
Hej, Iván-éj, Szent Iván-éj!
Szilaj húrok pengenek.

Kinek bánat, siralom,
nekünk, öröm, vigalom.
Hej, Iván-éj, Szent Iván-éj!
Nekünk öröm, vigalom.

(Szergej Jeszenyin: Folyóparton tűz lobog)

A június 24-i Szent Iván-napot Keresztelő Szent János és az ősi fénykultusz közös ünnepét a nyári napfordulótól (június 21.) mindössze 3 nap választja el. János és a napforduló együtt ünneplése az V. századtól bevett dolog. Az ilyenkor szokásos tűzgyújtás hagyományát a néprajztudósok a mediterrán régióban eredeztetik, egyesek az egyiptomi napkultuszig vezetik vissza. Írásos források szerint mi magyarok a XI. században már gyújtottunk tüzet Iván előestéjén. Ezt János nevének nálunk meghonosodott, szlávos névváltozata (Iván) is bizonyítja, ugyanis a keresztény liturgia szókincse nyelvünkben nagyrészt a görög-szláv jövevényszavakból áll, mivel a térítő papok jelentős része bizánci rítusú volt.

A napfordulati János-nap kiválasztásakor az egyháztudósok a Szentírásra támaszkodtak. Az evangéliumok szerint János éppen fél évvel volt idősebb Jézusnál, születésnapja ezért került június 24-ére. A választás a római hagyománytól sem volt idegen. A keresztény naptár két „ős-János” szentje, az evangélista (dec. 27.) és a keresztelő az év napfordulóinak a kapujában ül, a régi Rómában pedig az év „kapuit” (ianuáit) Janus őrizte, s az ő neve egybecsengett a két szent latin nevével. E szinkretizáló (összehangoló) törekvéseket mintha János evangéliuma is igazolta volna. Ilyen szavakat ad ugyanis a Keresztelő szájába: „Annak növekednie kell” – mármint Jézusnak – „nékem pedig alábbszállanom” (Jn 3,30). A növekedés a téltől nyárig hosszabbodó nappalokra, az alábbszállás a nyártól télig rövidülő napokra is érthető (mennél alacsonyabban jár a Nap, annál rövidebbek a napok és fordítva). Bod Péter XVIII. századi leírása jelzi, hogy az ő idejében a János-nap napfordulat-ünnep jellege köztudomású volt: „Néhol kerekeket forgattak annak emlékezetére, hogy a nap immár a’ maga abrontsának felső Pontyára felhágott s megis fordult.” Dömötör Tekla néprajztudós hívta fel a figyelmet egy énekre, amely az Iván-napi tűz megrakásának módját magyarázza: „négy szögre rakálták” (rakták). Ez a négyszög a Nap „abrontsának”, az ekliptikának fordulópontjait jelképezi.

A megrakott tüzet nálunk illik átugrani, mégpedig háromszor, hogy a Szentlélek kegyelme bőven áramoljon. Számtalan tüzes és vizes szokás, játék, vetélkedés, mulatság kötődik ehhez a naphoz – régiónként eltérő, hogy éppen melyik szokás dívott vagy dívik.

Ha részt vesznek a SZÉV-en (Szentiván-évi varázslatok), vagy más „tüzes” programon, jusson eszükbe, hogy micsoda ősi mulatságban van részük, s hogy a régiek hite szerint ezen az éjszakán ráakadhatnak életük párjára is – amennyiben eddig ez még nem sikerült volna!

Berente Erika

Forrás: Jankovics Marcell: Jelkép-kalendárium, Dömötör Tekla: Naptári ünnepek – népi színjátszás

A kép az everystockphoto.com szabad felhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével itt érhető el.