Fiatal művészekre koncentrál az idei ARTplacc

MTI

A fiatal alkotók megismertetésére koncentrál az idei ARTplacc Kortárs Művészeti és Design Fesztivál, amelyet július 22. és 26. között rendeznek meg Tihanyban – hangzott el a rendezvény budapesti sajtótájékoztatóján. Peleskey Ákos, a fesztivál igazgatója elmondta: ma Magyarországon a kortárs művészet támogatása ezer sebből vérzik, azonban remélik, hogy a fesztivál változtatni tud ezen a helyzeten, és jövőre a rendezvény már a Balaton-fejlesztési stratégia részeként bizonyíthatja létjogosultságát.

A fesztivál öt napja alatt több, mint száz fellépő, kiállító és alkotó képviselteti magát a kortárs művészet számos területéről, így a képzőművészet és design mellett helyet kap a rendezvényen a film, a zene, a színház, az irodalom és a gasztronómia is – emelte ki az eseményen Káplár F. Krisztina, az ARTplacc művészeti igazgatója.

Az ötödik alkalommal megszervezett fesztivál egyik újításaként idén kiemelt szerephez jut, és külön sátrat kap a design, ahol magyar művészek alkotásait lehet megtekinteni, kipróbálni és megvásárolni. Az alkalomra több alkotó a Balaton által inspirált mini kollekcióval készül, emellett workshopokat is tartanak, többek között arról, hogyan lehetnek sikeresek a magyar designerek a régió egyedi formakincsét felhasználva.

A képzőművészeti programokat, látnivalókat színesíti mások mellett az Esteban de la Torre és Kárpáti Eszter Judit által alkotott EJTech formáció különleges, a fényre különböző módokon reagáló szőttese, és új részletekkel bővül az ARTplaccra a Bartha Máté nevéhez fűződő Az Isten Háta Mögött című videó is, amely a magyarországi törpefalvak élethelyzeteit világítja meg.

A fiatalabb generáció fog főszerephez jutni a fesztivál irodalmi programjában is, a rendezvény kiemelt vendége lesz Peter Balko, a szlovák irodalom fiatal képviselője, emellett rendhagyó irodalmi programokat szervez a MOME diákjait tömörítő Irodalmi Intézet, a fiatal költőkből álló Gömbhalmaz alkotócsoport és jelen lesz az ARTplaccon Kemény Zsófi író-slammer is.

Minden este lesz mozi és színházprogram, emellett élőzenés koncertek és több DJ fogja szórakoztatni a fesztiválozókat. Napközben szakmai beszélgetések, kiállítások várják az érdeklődőket a tihanyi rév melletti ligetben, emellett külön programokkal – többek között múzeumpedagógiai és más játékos foglalkozásokkal, gyerekszínházzal – készülnek a családosok számára.

A művészeti programban különféle projektekkel képviseltetik magukat a kortárs művészet intézményei, köztük a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, a Ludwig Múzeum, a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ, a Magyar Képzőművészeti Egyetem, a Kaposvári Egyetem, az egri Eszterházy Károly Főiskola és a Design Terminál is – mondta el Káplár F. Krisztina.

Az ARTplacc idén is része az őszig összesen 25 kulturális, gasztronómiai és sporteseményt felölelő Nagyon Balaton rendezvénysorozatnak.

Forrás: MTI

2015.06.16