Itt és most, A boldog költő

Könyvbemutatók az Ünnepi Könyvhéten II.

A főszerep elvitathatatlanul a könyveké, azok szerzőié, valamint olvasóié volt a 86. Ünnepi Könyvhéten és 14. Gyermekkönyvnapokon. A győri megyei könyvtár programsorozatában a Kisfaludy Károly Könyvtár olvasóterme, illetve muzeális gyűjteménye adott helyet Antal Juditnak, valamint dr. Lukácsi Zoltánnak, akik beszélgetőpartnereikkel tették színesebbé leírt soraikat és lapjaikat.

 

Antal Judit: Itt és most – mentálhigiéné az óvodában

Június 6-án a muzeális gyűjtemény adott otthont Antal Judit bemutatkozásának, akivel Miklósyné Bertalanfy Mária WHO koordinátor vezette a beszélgetést. A téma még mindig, vagy inkább egyre jobban időszerű, hiszen a lelki egészség roppant fontos, azoknak pedig, akik a felnövekvő nemzedék formálását választották élethivatásul, elengedhetetlen. A szerző számos könyvet szentelt már a mentálhigiénének, sőt még versben is kifejezte lényegbevágó voltát. Napjainkban az értékválság korát éljük, számos család nem tölti be szociális funkcióját, ennek pótlása, korrigálása a nevelési-oktatási intézményekre, azok személyzetére hárul. Az óvónők és iskolai pedagógusok permanens továbbképzésének fontos szempontja, hogy ezen ismeretekkel bővítse a pedagógiai arzenált. Meg kell találni azt a stratégiát, amellyel elejét lehet venni a kiégésnek, a depressziónak; edzetté kell válni a stressz kezelésére, rugalmasnak, kreatívnak kell maradni ahhoz, hogy a felmerülő nevelési gondokkal meg lehessen birkózni. Antal Judit könyveiben hasznos gyakorlatok segítik a lelki egészség megőrzését. Elengedhetetlen, hogy az intézmény és a szülői ház bizonyos dolgokban egységes legyen, s így ne törjön derékba a nevelési cél, hiszen csakis az egészséges, kiegyensúlyozott óvónő, szülő tud lelkileg ép, boldog, normakövető embert nevelni.

 

 
A boldog költő – Harsányi Lajos Önarcképe és válogatott versei

Harsányi Lajos Önarcképe és válogatott versei képezték a témáját a következő találkozónak az olvasóteremben. A költő sajnos már 1959-ben meghalt, így Bors Anikó szerkesztővel dr. Lukácsi Zoltán, a Győri Hittudományi Főiskola rektora beszélgetett. Harsányi Lajos nagyon gazdag, változatos pályát járt be, papként foglalkozott az irodalommal. Életének paradoxona, hogy az egyháziak költőként, az irodalmi berkekben viszont inkább papként tartották számon, ugyanakkor azért tartotta magát „boldog költőnek”, mert sem a papi hivatás nem oldódott fel a költészetében, de utóbbi sem „szenvedte meg” az ő papi mivoltát. A XIX. század utolsó harmadában látta meg a napvilágot, számos rendszerváltást élt meg, élt végig: Osztrák-Magyar Monarchia, forradalmak, Horthy Magyarországa, Szálasi rémuralma, közte két világháború, majd a Rákosi diktatúrájába hajló koalíciós időszak, ötvenhat eseményei, illetve a korai Kádár-kor. Egykor az Esterházy-család gyermekeinek nevelője volt, majd kanonok, később Rábapatonán plébános, ahol az irodalmi közélettől némileg elszigetelve alkotott, de mindez munkásságának nem ártott. A róla szóló kötet jó szívvel ajánlható, olvasásra és tüzetesebb megismerésre egyaránt javaslom.

Csiszár Antal

2015.06.10