A mainstream zenetörténet nemigen tart számon női komponistákat. Ha kicsit alaposabban kutakodunk, felbukkan ugyan néhány nőalak a 17-18., majd jóval kevesebb a 19. századból, de csak a margón, az érdekesség szintjén. Áttörést a 20-21. század sem hozott, holott más művészeti ágakban a nőknek többé-kevésbé sikerült létjogosultságot nyerniük.

A kulturális értékek mindig egy bizonyos közegben születnek, válnak mértékadóvá. A zene területén ezt a közeget a múltban kizárólag férfi zeneszerzők alkották, amit a társadalmi adottságok mellett a zsenikultusz is támogatott. Így tehát kulturális emlékezetünkben egyszerűen nem létezik a női zeneszerző fogalma.

A 17. században, illetve a 18. század elején valószínűleg több női komponista működött, mint később. Az olasz humanizmus megengedőbb volt a nők művészi vagy művelődési ambícióit illetően, mint a polgári világ, amelyben a nő az otthon szinonimájává vált, nyilvános terepen csak a férfinak volt joga (sőt kötelessége) megnyilvánulni.

A 18. századig a nők mint zeneszerzők kevésbé voltak jelen a köztudatban, és ennek okait a társadalmi körülményekben kereshetjük. Szerencsés volt az a nő, aki zeneértő vagy arisztokrata családba született, vagy szerzetesnő volt, mint Hildegard von Bingen és Isabella Leonarda, és zenei környezetben nőtt fel. A 18-19. században enyhült ugyan a női zeneszerzőkkel szembeni idegenkedés, mégis kevés női szerzőnek volt élő tapasztalata zenéje fogadtatásáról, ezzel segítve a komponálás folyamatát.

Az előítélettel átitatott, tudatlanságból eredő szemlélet megváltoztatása lassú folyamat: felhívni az emberek figyelmét az alkotásokra, valamint megváltoztatni azt a gondolkodásmódot, mely az alkotó nemét helyezi a középpontba, és nem a létrejött művet. A 19. században nehezen volt elképzelhető, hogy egy nő professzionális zenei képzésben vegyen részt konzervatóriumokban vagy egyetemeken. A női zenélés terepei szinte kizárólag az otthonok, a szalonok voltak, onnan pedig nem könnyű bekerülni a zenetörténelembe. Alma Mahler, Clara Schumann, Fanny Mendelssohn eredetileg csupán férjeik-rokonaik révén keltették fel a zenetörténészek érdeklődését, és csak lassan terelődött a figyelem saját alkotó tevékenységükre.

Németországban már több, mint huszonöt éve létezik egy kiadó, amely – egyedül az egész világon – kizárólag női komponisták műveinek (kotta, lemez) megjelentetésével, illetve női szerzőkről szóló szakirodalom kiadásával foglalkozik. A Furore Verlag fennállása negyed százada alatt 150 zeneszerzőnő több, mint 1000 művét hozta nyilvánosságra, amivel jelentősen hozzájárult az előítéletek lebontásához.

Magyarországon még nincs átfogó irodalma a témának, de 2013-ban jelentős előrelépés történt: az Országos Idegennyelvi Könyvtár zenei részlegének két munkatársa, Víz Mária és Engel Judit vándorkiállítást hozott létre „Mindezt a hatalmas hangzavart egy nő csinálta” címmel. A kiállítás számba veszi és megidézi a női komponistákat az ókortól napjainkig. Honlapjukon megtalálható a komponisták életrajza, Szapphótól Barbara Strozzin keresztül Kodályné Sándor Emmáig. A kiállítás ötletéül a zongoraművész-karmester Diana Ambache (Nagy-Britannia) ebben a témában folytatott több évtizedes kutatómunkája szolgált.

Ha esetleg felkeltette a figyelmüket a téma, és szeretnének belehallgatni a hölgyek zseniális szerzeményeibe, keressék fel a megyei könyvtár Kisfaludy Károly Könyvtárának Hang- és Médiatárát (Baross út 4.; 3. emelet), ahol megtekinthetnek egy kiállítást is. Ezzel szerettük volna ráirányítani a figyelmet sok jelentős női zeneszerzőre – az ókortól napjainkig –, reflektorfénybe állítva néhány kiválóan tehetséges és érdekes személyiséget.

Márné Tóth Krisztina

Forrás: figaro.reblog.hu, OIK.hu

A kép az everystockphoto.com szabad felhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével itt érhető el.