„A világnak nekivágok”

A Hangraforgó gyermeknapi koncertje a megyei könyvtárban

Előrehozott gyermeknapi meglepetéssel kedveskedett a Hangraforgó együttes az apróságoknak (valamint kísérő szüleiknek, nagyszüleiknek) énekelt verses koncertjével a megyei könyvtár Központi Könyvtárának klubjában május 22-én. „A világnak nekivágok” – szólt a dalsor, a kicsik-nagyok pedig gondolatban ekként is tettek.

Ismerős dalok csendültek fel a gyermekek óvodai élményeit felidézve, de egyben a szülők gyermekkorára is emlékezve. A Hangraforgó együttes vidám hangulatot teremtett, és a derűs légkör a vendégek éneklési kedvét is meghozta. Ehhez persze a művészek, Faggyas László és F. Sipos Bea biztató, bátorító szavai is kellettek.

Az előadást némi hangszerismerettel is megspékelték, építve a gyermekek ez iránti fogékonyságára. Nem egyszer kérdésekkel is inspirálták őket az aktívabb részvételre, együtt tárták fel például a furulyák nagysága és hangmagassága közötti kapcsolatot. Madárhangokat szólaltattak meg, vibrált a muzsika a közösségi térben, és élményszámba ment az is, amikor a gyermekközönséggel találtatták ki a rímeket. Az igazán bátor legény nem csupán énekel, de táncra is perdül, és valóban akadt néhány bátor vállalkozó, aki kipróbálta a táncparkettet, ahol igazán elemükben érezhették magukat.

Az elhangzott dallamok érzelmileg, hangulatilag széles repertoárt öleltek át: nótába foglalták a malomban tevékenykedő állatseregletet, a lagzit ülő erdei lakókat, de daloltak a szerelemről és egyéb vidámságokról is. A fergeteges tapsvihar és a ráadás hűen tükrözte az előadás sikerét, a vendégek élményekkel töltekezve távozhattak a helyszínről.

Az aprókból (is) álló kis közönség minden bizonnyal nem utoljára találkozott az előadókkal, mert aki egyszer abban a szerencsében részesül, hogy hallgatója lehet műsoruknak, igénye lesz a rendszeres találkozókra. Az előadók nagyszerű kapcsolatteremtő képessége, beleérző készsége ugyanis óhatatlanul magához vonzza a közönséget, és nagyon is jól van ez így.

Csiszár Antal
Fotók: Pozsgai Krisztina


2015.05.27