Az önerőből, valamint erkölcsi és anyagi támogatásokból fenntartott kiadvány célja mindazon szerzők felkutatása és bemutatása, akik ezen a tájegységen élnek, különös tekintettel azokra, akiknek nincsen lehetőségük a publikálásra, vagy egy költséges magánkiadásra. Az Aranypor szerkesztői rendkívül fontosnak tartják az irodalom ápolását, mely nemcsak az egyik elengedhetetlen záloga a nemzet fennmaradásának és megújulásának, de az igazi emberség megőrzésének is. A folyóirat az – irodalmi értékeken túlmenően – szólni szándékozik a közösség életéről, múltjáról, a szeretett táj szépségeiről; közkinccsé téve azt minden érdeklődő és befogadó számára.

A 2015-ös első lapszám a megszokott 30 oldalas, színes borítóba zárt terjedelemmel folytatja az immár nyolcadik éve tartó, antológiaszerű koncepciót. A Kempis Tamás mottójával felvezetett tartalom a nyíló tavaszt befogadni vágyó utazások reményével csábít, ahol az egyes megállók és pihenők formáit, valamint súlyait a hit, az érzelmek, az emlékek jelölik ki. A versek, rövid prózai írások, irodalmi részletek emocionális hullámvasútra ültetik a befogadót, hiszen ahány robbanni készülő szín, illat és íz játszik a lapokon, annyi markoló, fogva tartó, visszaté(rít)ő emlék csendre intése is bújik a sorok közé. A szavakból épülő alkotások a legtágabb értelemben beszélnek a szerzők meggyőződéseiről, elmúlt és múlhatatlan terheiről, betűkunkorokba itatott érzelmeiről. Mert érezni kell, érezni emberi, még akkor is, ha a bennünket átjáró, csak szívvel-lélekkel fogható láthatatlan nem minden iránya a mosoly(gás) felé mutat.

Szekeres Mária a tavasz – nemcsak vallási szempontból – legjelentősebb eseményét, a húsvéti ünnepkört idézi meg Nagyböjti gondolatszilánkjaival, figyelmeztetése sokáig tartó rezgést hagy bennünk: „Sorsdöntő időket élünk, hatalmas harc közben a sötétség erőivel, amelyek sokszor a világosságnak álcázva kísértenek”. Ezután messzire vezető, s magunkban mindenképpen messzire is jutó utazásba kezdünk: bejárt tájak és állandó változások mentén egy londoni piros busz diktál Laza ütemeket. Mészely József Csatára-biztat(ó), amikor Gábor Áron eltűntnek hitt, a honvédekhez szóló kökösi beszédét tolmácsolja, L. Burda Zsuzsanna pedig 2 verssel közelít „külső” (Legyen miénk az ország!) és „belső” (Fájdalom szerelmei) érzelmeihez. Készülő regényéből közöl részletet Reisinger Attila, A határnál „Olyannak tűnt a délután, mintha nem is lett volna nap az égen, és csak a felhők színe változna”.

Dr. Karácsony István helytörténész Darnózseli község szellemi értékeiből választotta A sérthetetlen hős mondáját, majd a következő blokkban Nády Mária költeményei (Valami, Fölé…, Őszinteséggel, Haiku), Gulyás János lírája (Így vagyunk hát édes öreganyám; Nagybátyámra, Petrovics Alexanderra), Dohy Attila (…Majd lásd meg őt,…) és Vizsy Ferenc (A Vámbéry tér) versei következnek. Utóbbi A nagy utazás oldalas prózájában vallja: „Mintha féltem volna valakitől, vagy valamitől, úgy menekültem egész életemben”. További költemények fordulnak az érzelmekhez, vagy erednek érzelmektől: járhatunk „…a gondtalan gyermekkor Radó-szigetén” (Vitéz Vilmos: Kötelékben); sóhajthatunk, hogy „…A köd és füst eltakar némán” (Széll László: Lelkek útja); békét kereshetünk „Szirmot bontó tenyeredben” (Vitéz Vilmos: Kézfogás melege); lehetünk „Minden szépségnek örök őrzője” (Nagy Pál: Ha lehetnénk…); várhatjuk, hogy „Lelkemmel együtt álmodunk, mint mag a hó alatt” (Medgyesi Imre: Örökké reményt várunk); nézhetjük, ahogy „Titkos világban fekve uralkodik” (Fleischer Richárd: Kelet Gyöngyszeme); és hihetjük, „Mintha Golgotán járnék a Koponyák helyén” (Medgyesi Imre: Kőkereszt).

Prózákba fordulván Jéga Szabó Ibolya Egy történet két oldalát önti szavakba egyszer A vadász, másszor A préda szemszögéből. Aranyesőről nyújt nem feledhető emlékezetet Borosné Nagy Mária, majd az Aranyporos mesetarisznya megszokott rovata szól a gyerekekhez: Kormos és testvérei mutatkoznak be Kádár Sára Hajnalka meséjében; Vizsy Lilla felteszi a kérdést, Hogy került a hegyekbe a havasi gyopár?; Mészely József pedig Az öt bátor halász meséjével ülteti szőnyegre a kisebbeket. A folyóirat első szerkezeti blokkját egy recenzió zárja le: Ardamica Zorán kritikus Száraz Pál kötetéről írt teljes oldalt kitöltő véleményt.

A lapszám teljes második fele a Kitekintőé. Nyelvezetében és témájában rendkívül színes, nívós és érzelemgazdag versek, valamint 5 prózai írás követi egymást: 12 oldalon keresztül mélyedhetünk el a különböző lelkekből szóló örömök, bánatok és emlékek felszólalásaiban. A költemények szerzői verseik megjelenési rendjében, a teljesség maximális igényével: Bősze Balázs (a Lajta-mente, Szigetköz tucatnyi településeit szedte lírai sorokba külön-külön), B. Tóth Klára, Streéb Mária, Boór András, Kozma László, Sasváry Erzsébet, Paraszkeva, Nyíri Erzsébet, Tálos Csegő, Böröczki Mihály, M. Simon Katalin, Gulyás Márta, Jakab Tibor, Para Olga, Varga Csaba, Kövesdi Valéria, Ilyés András Zsolt (Nagytatám meséinek titka), Száraz Pál (A levegő, Hijjnye, azapátok…), Maurer Teodóra (vers és próza is), Kovács Béla, Baka Györgyi (Egy orosz lélekhordozó: Pavel Alekszandrovics Florenszkij, a tudós és a szent).

A hátsó borító belső oldalán Szendrei (Streéb) Tibor József „fényképész” bemutatása olvasható, akinek a folyóirat borítóján lévő fotó is köszönhető. Az Aranypor 2015-ös első lapszáma a Baráti Kör Újrónafőért Egyesület és a Mosonmagyaróvári Kulturális Egyesület kiadásában jelent meg Nagy Sándor felelős kiadó, Szekeres Mária főszerkesztő, valamint Mészely József és L. Burda Zsuzsanna szerkesztői munkájával. Az irodalmi folyóirat tavaszi kiadványa ezúttal is a hagyományokhoz és a megszokott magas színvonalhoz hűen gyűjtötte egybe a térség íróinak és költőinek szerzeményeit. „Fagyos földben fázósan szunnyadó / Virágaid ébredve bújnak…” (Sasváry Erzsébet)

Szilvási Krisztián