Cziffra György: Paraphrases and transcriptions – Parafrázisok és átiratok

Zeneajánló

Liszt Ferenc volt a zongorára komponált koncertparafrázisok legjelentősebb mestere. A parafrázis a 19. század virtuóz és bravúros hangszeres zenéje, amely elsősorban népszerű dalok vagy operarészletek motívumaira épül, szólóhangszerre íródott, előadása komoly technikai felkészültséget igényel. Ezek a parafrázisok önálló kompozíciók, mivel zeneszerzőik az eredeti mű formai felépítését, sőt olykor dallamait is megváltoztatták.

Liszt közel 30 korábbi, illetve kortárs zeneszerző zeneművét használta fel saját virtuóz koncertparafrázisaihoz, átirataihoz, reminiszcenciáihoz. Legismertebb parafrázisaihoz romantikus operák és más színpadi művekhez írt zenék egy-egy dallamát használta fel. Ihletői többek között olyan nagy zeneszerzők voltak, mint Bellini, Donizetti, Rossini, Verdi, Berlioz, Gounod, Mendelssohn, Auber, Wagner.

A CD-n szerepel Mendelssohn Szentivánéji álom című kísérőzenéjének két részlete (Nászinduló, Tündértánc) alapján íródott parafrázis, amely grandiózus, operafinálékra emlékeztető fokozással zárul. A francia zeneszerző Auber talán legismertebb műve A portici néma, amelynek legbravúrosabb részletét, a Tarantellát Liszt 1846-ban írta át. Az egyik legnépszerűbb Verdi opera, a Rigoletto utolsó felvonásban szereplő Bella figlia dell’amore kezdetű kvartett dallamai szolgálnak a Rigoletto-parafrázis alapjául. Liszt Ferencnek sikerült megőriznie Verdi zenéjének nagyívű dallamait és lírai szépségét. Liszt Richard Wagner Tannhäuser című zenedrámája nyomán számos parafrázist készített. Ezek közül a CD-n a mű eredeti nyitánya alapján 1848-ban készült bravúros Liszt alkotás szerepel, amelynek megszólaltatása komoly feladatot jelent a szólista számára az alkotás bonyolult struktúrája és különleges technikai megoldásai miatt. A CD-n szereplő utolsó mű Liszt XIX. Magyar rapszódiája, amely id. Ábrányi Kornél Csárdás noble című zeneművének szabad feldolgozása, amely a népies műdalok hangvételét egyesíti az európai későromantika tradícióival.

Liszt Ferenc műveinek egyik legelismertebb előadója volt Cziffra György, aki maga is készített átiratokat, parafrázisokat. A CD-n Giuseppe Verdi A trubadúr című operájának legnépszerűbb dallamait feldolgozó alkotása, valamint Johannes Brahms V. magyar táncából készített átdolgozása is szerepel.

Cziffra György: Paraphrases and transcriptions című lemeze kölcsönözhető a megyei könyvtár Kisfaludy Károly Könyvtárának Hang- és Médiatárából!

Ősze Mária

 
Forrás: a kísérőfüzetben található Retkes Attila írás.

2015.05.19