Lélekrajz, áradó muzsikával

Soproni Csárdáskirálynő sztárszereposztásban

Komoly lélekrajz ez a mű, a története lehetne akár egy mai családi dráma is. Mindeközben olyan áradó muzsikával van körbeágyazva, amely elől nem lehet kitérni – mondta Halasi Imre, aki Kálmán Imre Csárdáskirálynő című nagyoperettet állítja színpadra a Soproni Petőfi Színházban. A bemutató május 16-án lesz.

A Jászai-díjas, érdemes művész negyedszer dolgozik Sopronban, a Csárdáskirálynőt pedig pályafutása során immár hatodszor rendezheti meg. „Mindig nagy kalandot jelent számomra ez a mű. Ha az ember talál rá megfejtést, akkor rendezés közben felfedezhet benne érdekes, új felhangot, kicsengést, lírát, bájt, poézist. Ettől és a színészektől egy-egy előadás más lesz. A Csárdáskirálynő olyan zseniálisan, érzékenyen megírt mű, amelyben tökéletes összhangban találhatók meg a szórakoztató és elgondolkodtató alkotó elemek. Molnár Ferenc tollára kívánkozik a történet. Kálmán Imre örökérvényű muzsikája, szituációs érzéke, karakterismerete pedig tényleg a legnagyobb operettek közé emelte a Csárdáskirálynőt. Nem véletlen, hogy nemcsak itthon, hanem Európán, Ázsián át egészen Amerikáig évtizedek óta mindig tud hatni a nézőkre ez a darab.” – hangsúlyozta a rendező, aki klasszikus, fantáziadús és hiteles operett előadást szeretne a nézőknek adni, amelyben a humor, a fordulatok és játékosság mellett az emberi sorsokat, lélekrajzokat, drámai helyzeteket is meg tudják mutatni.

A teátrum idei évadának egyik legnagyobb szabású előadásában olyan népszerű művészek lépnek színpadra, mint Kalocsai Zsuzsa, Füredi Nikolett, Szolnoki Tibor és Mikó István. Visszatér a színházba a város szülötte, Sövegjártó Áron, valamint a helyi társulat kedvelt tagjai is szerepelnek a produkcióban, amelyben zenekar, tánckar, valamint kórus teszi teljessé az operettekhez tartozó élményvilágot. A zenei vezető és karmester Oberfrank Péter. A díszlet Menczel Róbert munkája, a jelmeztervező Laczó Henriette, a koreográfus Demcsák Ottó lesz, aki a Sopron Balett tagjaival alakítja ki a mozgásvilágot.

Varga Róbert
Soproni Petőfi Színház

2015.05.09