1091

Az improvizáció diszkrét bája

IV. Győri Impró Találkozó

Immár negyedik alkalommal rendezte meg az Import Impró Társulata szinte már hagyománnyá vált fesztiválját, melyen évről-évre vendégül látják az ország területéről a hozzájuk hasonlóan improvizációs technikával dolgozó csoportok javát. A kétnapos seregszemlén a házigazdákkal együtt 4 másik együttes lépett fel egymáshoz hangolt előadásokkal, csakis az improvizáció szellemében.

A IV. Győri Impró Találkozón az Import Impró Társulat mellett jelen volt a budapesti Momentán Társulat (úgy is, mint az interaktív  improvizációs színház meghonosítója), a Grund Színház szintén a fővárosból (mely1998 óta működik, és amerikai származású vezetője tréningezi mellékesen a Beugró műsorának szereplőit is), a F.A.R.M.11 budapesti és soproni székhellyel (mozaikszavas nevének megfejtése időről-időre változhat, most éppen Féktelen Alvajárók Rögtönző Műhelye), valamint a pécsi Improvokál (akik játékában a humor, a képzelet, az önirónia és a pillanatiság a rendezőelv). Május első két napján ez az öt társulat találkozott, hogy három előadásban (egy a volt Zsinagógában, kettő a Rómer Házban) nyújtsanak szórakozást közönségüknek, és nem utolsósorban önmaguknak. A szakmai továbbképzést és a tapasztalatcserét pedig a délelőttönként megtartott workshopok jelentették.

Az improvizációs színház az előadóművészet egy speciális válfaja. Alapesetben megírt szöveg nélkül, a színpadon levők rögtönzésére hagyatkozva épít fel és hoz létre néhány előre megállapított kritérium és a játszók által elfogadott, évtizedek óta létező szabályrendszer alapján egy jelenetet, esetleg azok láncolatát. Kategorizálják és rendszerbe szervezik a cselekvések logikáját, a feladatok típusait. Mert itt feladatok vannak, nem cselekmény, meg lélektani folyamatok. Színes és még színesebbnek láttatott karakterek, és nem a ráismerés csendje. Úgyhogy az ember el is gondolkodik a spontaneitásról, meg a helyben született szituációkról, például a BKV-ellenőr ironikus, mégis szívfacsaró monológját hallva. Meg a hirtelen beállt sötétségről, aminek a révén az emberek felfedezik a Tejutat, amit nem láttak még sosem. Amely gondolatok szerintem egyébként az előadás kiemelkedő pillanatai voltak, de lehet gyanakodni, hogy nem akkor pattantak ki a színészek agyából.

A következő jelenetben az úrnő gyémántos ernyőjét kell visszaszerezni a szolgálónak a grófkisasszonytól, különben lesz nemulass. Vagy még jobb, ha emberi testekből és karokból készítünk egy újat, hiszen így jobban bemutatható a játszók kreativitása, ahogy egymást kiegészítve létrehoznak egy eleven, nemcsak mozgó, de lélegző alakzatot. Utána egy motoros jelenet következik, mert a játékosnak a héten ez volt a meghatározóan pozitív élménye. Bohóckodás a motorozással – elsuhanó fák, arcnak csapódó bogarak, másik motoros, amint éppen előzni akar –, mindez ihletett arcjátékkal kísérve. A következő epizódban a metrón utazva jönnek a tipikus figurák, aki nem tudja, hol is kell leszállnia; a nyomulós és az ellenőr, aki a három diplomája mellett kedvtelésből ellenőrzi az utasokat, de mindenki hülyének nézi. A Vének Tanácsa is szórakoztató az öregesen selypegő hangokkal és álmatag mozgásokkal. A felvetett kérdésre úgy alakul ki a válasz, hogy mindenki mond egy szót (névelő nem számít). Ez néha nagyon aranyos gondolatokat szül, most például az alakul ki, hogy „Az ember mindig oda néz, ahol alszik”.

A ballagásos jelenetben minden tanuló mond egy mondatnyi kommentárt. Az ünnepség miatt az igazgató ki akarja rúgni az osztályfőnököt. A diákok küldöttséget menesztenek hozzá, ami eredménytelennek látszik – egészen addig, amíg egyikük meg nem súgja neki, hogy tudomása van a térdplasztikájáról (ami értelmetlennek tűnik, ha valaki nem látta az első jelenetet, ahol ez az orvosi beavatkozás a nőiesebbé válás szimbóluma volt). A továbbiakban is erősen építkeznek a helyzetkomikumra. A szerb menekültek ellopják a templomból a perselypénzt; Mariska néni várja a nyugdíjat, de nemcsak a postás tűnik fel, hanem a háziállatok is minduntalan, ahol természetesen a macska a főnök. Majd a kellő mértékű szakhalandzsát felvonultató kórházi jelenet után jön Csereházi Tivadar, a fényevő, akit a NAV csak úgy hív, hogy nem létezik, mégis birodalmat épített csalásból. Úgyhogy nem lehet hiányolni a társadalomkritikai vonalat sem az előadásból. A vége előtt a játékvezetők, akik néha indokoltan, néha szívatásból ismételtettek meg mozzanatokat a játszókkal, nos, szóval bemutatják a fesztivál főszervezőit, de mindenki másnak is köszönetet mondanak.

Ehhez csatlakozhatunk mi, nézők is, s a poénokon és komoly gondolatokon túl élmény volt látni azt is, hogy a más társulatokból jött vendégszereplők ugyanolyan frappánsan kezelik a váratlan helyzeteket, mint a győriek, és nemcsak zökkenőmentesen illeszkedtek be a játékba, hanem új impulzusokat is hoztak, és meggyőző játékukkal hozzájárultak az összességében jól sikerült előadáshoz. Remélhetőleg ők is jól érezték magukat vendégként, és pozitív élményekkel térnek haza. A tapasztalatok birtokában jövőre szívesen megnéznénk otthon játszott saját előadásaikat is.

Bárány Zsolt
Fotók: Hosszú Norbert

2015.05.07