Egy zseni képzelőereje

Előadás Tesláról a Széchenyi István Egyetemen

Április 28-án kedden dr. Havasi Ferenc, a Szegedi Tudományegyetem oktatója tartott előadást Nikola Tesláról a Széchenyi István Egyetemen a FILO-Pont háromnapos programsorozatának keretében. Az érdeklődők megismerhették a zseniális szerb-horvát származású tudós, feltaláló életútját, munkásságának kiemelkedő pontjait. A Tesla önéletírására támaszkodó előadás hitelesen, sokoldalúan és érdekfeszítően mutatta be a legendás fizikust, betekintést engedve lelki fejlődésébe is.

Nikola Tesla (Smiljan, Lika, Horvátország, 1856. július 10. – New York, 1943. január 7.) horvát-szerb-amerikai fizikus, feltaláló, villamosmérnök, gépészmérnök, filozófus.

Tesla egyik különlegessége, hogy híresen erős képzelettel rendelkezett. A találmányait fejben tudta tesztelni. Ezzel nagyon sok időt és pénzt spórolt meg, és olyan találmányokat alkotott, melyek korunkban is meghatározóak. Mint például a többfázisú váltakozóáramú motor és generátor és az energia vezeték nélküli továbbítása. Önmagát új típusú tudósnak nevezte, aki képességeit az emberiség szolgálatába állította. Emellett kitartott akkor is, ha karrierje vagy anyagi érdekei mást kívántak volna tőle. Nem érdekelte a pénz és a hírnév. Életét végigkísérte és kibontakozását több ponton segítette a filozófia. Ismerte a különböző filozófiai irányzatokat, például nagy hatással volt rá az indiai Swami Vivekananda. Belső motivációi nagymértékben e tudására támaszkodtak. Gyakran inspirálta őt a művészet, akár épp azokban a pillanatokban, amikor a legnagyobb találmányai születtek.

My Inventions címmel adták ki egy amerikai újságban folytatásban megjelenő írásait. Nem annyira a találmányai technikai vonatkozásairól szól ez a könyv, mint inkább azokról a felfedezésekről, melyeket élete során tett, és ennek nagyon sok emberi, erkölcsi vonatkozása van. Hogyan találta meg önmagát? Milyen gyakorlatokat végzett, annak érdekében, hogy a képzelőerejét fejlessze? Leírja, milyen szélsőségekbe esett. Például, hogy mennyit küzdött a játékszenvedélyével, és hogy miként tudta legyőzni.

Teslát gyermekkorától spontán felbukkanó képzetek gyötörték, és szinte már az őrületbe kergették. Ezért létfontosságú volt a számára, hogy megtanulja irányítani az elméjét. Megkülönböztette a vágy által irányított képzelgést és az akarat vezérelte képzeletet. Megtapasztalta, hogy alkotásra csak az utóbbi alkalmas, mert segítségével kitartóan képes haladni célja felé. Különböző gyakorlatokkal edzette akaraterejét, magyar barátja, Szigeti Antal tanácsára sportolni kezdett, és olyan képességekre tett szert, melyek egyedülállóvá tették a tudomány világában.

Számos területen végzett úttörő munkát: távirányítás, energia-átvitel, robottechnika. 1896-ban szabadalmaztatta a rádiókészüléket, és nyilvánosságra hozta vázlatait az adatátvitel alapjairól. Később valami hasonlót jelentett be Marconi, Tesla volt asszisztense is 1901-ben, s 1909-ben Nobel-díjat kapott érte. Tesla sokáig volt kénytelen pereskedni ez elsőbbség kapcsán. Barátai közé tartozott Mark Twain, a híres író, akivel megosztotta tudományos felismeréseit, merész gondolatait. Mintegy 700 találmányi szabadalma van. A nagy feltaláló emlékére lett a mágneses indukció nemzetközi mértékegysége a T (tesla), amit az egész világon használnak.

Az előadás végén a közönség élőben is megismerhette az egyik találmányát a leglátványosabbak közül, az ún. Tesla-tekercset, mely a rezonancia elvén alapszik, és például képes 15 V feszültséget átalakítani 100.000 V-ra. Ez az elv képezte alapját annak az erősítő toronynak is, mely körül rengeteg a találgatás, hiszen Tesla végül nem hozta nyilvánosságra. Úgy látta, hogy az emberiség még nem elég érett egy ilyen lehetőség megfelelő felhasználására. Ugyanakkor a jövővel kapcsolatban optimista volt, ezért nem megtagadta, hanem inkább „későbbre halasztotta” bizonyos találmányainak megosztását.

Jóval azelőtt, hogy a következő század felvirradna, a módszeres újraerdősítés és a természeti erőforrások tudományos kezelése véget vet a pusztító szárazságoknak, erdőtüzeknek és árvizeknek. A vízenergia általános használata és az energia nagy távolságra való eljuttatása minden háztartást ellát olcsó energiával, és megszünteti az üzemanyagok elégetésének szükségességét.” Nikola Tesla 1935.

 Szabados Éva
 Fotók: Tóth Norbert 

2015.04.30