BTF – Színházi bemutatók és nemzetközi színházi találkozó a programban

MTI

A fővárosi színházak számos premierrel készülnek az április 10-től 26-ig tartó 35. Budapesti Tavaszi Fesztiválra (BTF), amelynek keretében nemzetközi színházi találkozót is rendeznek a Nemzeti Színházban. A BTF a költészet napját a Művészetek Palotája (Müpa) 2012 óta nagy sikerrel futó, kortárs irodalmi sorozata, a Literárium extra kiadásával ünnepli.

Karafiáth Orsolya, Térey János, Varró Dániel, Háy János, Garaczi László és Grecsó Krisztián köszöntik gálaesttel a jeles napot meglepetésvendégekkel, valamint Palya Bea és Szokolay Dongó Balázs, illetve Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint kíséretével – olvasható a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében.

Mint írják, a fővárosi színházakban is egymást érik a bemutatók. A Budapest Bábszínházban Alföldi Róbert rendezésében a világhírű musicalt, a Kabarét mutatják be bábszínészek előadásában, a premier április 13-án látható. Az abszurd angol humor nagymestere, P.G. Woodhouse Agyeldobás című darabját állítja színpadra Szente Vajk olyan színésztársakkal, mint Simon Kornél, Nagy Sándor, Magyar Attila és Szerednyey Béla. A darab bemutatóját április 18-án tartják a Madách Színházban. Axel Hacke darabjában – A medve, akit Vasárnapnak hívtak – egy kisfiú egyik reggel egy játékbolt polcán ébred Medveországban, ahol egy Vasárnap nevű medvebocs játéka lesz. A furcsa történetet a Kolibri Színházban állítja színpadra Kuthy Ágnes, a produkció bemutatója szintén április 18-án lesz. A Radnóti Színházban április 26-án tűzik műsorra a Spam operett című produkciót, amelynek főhőse, Anikó egy dollármilliókat ígérő spam nyomába ered. Tasnádi István darabjának zenéjét Dinyés Dániel, a dalszövegeket Hajós András jegyzi, az előadás rendezője Rudolf Péter.

A Budapesti Operettszínházban Farkas Ferenc Csínom Palkó című daljátékának bemutatója látható április 24-én. Kerényi Miklós Gábor rendezésében a műfaj nagy egyéniségei együtt lépnek fel ígéretes tehetségekkel. A Centrál Színházban a fesztivál keretében John Fowles A lepkegyűjtő című darabjának premierje látható április 11-én Horgas Ádám rendezésében. A Magyar Állami Operaházzal közös produkcióként Verdi Aida című művét is láthatja a közönség a BTF-en. Az Operaház új Aida-előadását Mohácsi János, a magyar színházi élet meghatározó egyénisége állította színpadra, aki ezzel az előadással debütál operarendezőként. A Budapesti Tavaszi Fesztiválon Radames szerepében az olasz sztártenort, Fabio Sartorit hallhatjuk. Az előadás április 10-én és 14-én látható az Erkel Színházban. A Vígszínházban J. A. Hasse műve, a Siroe, Perzsia királya című barokk opera látható félig szcenírozott változatban április 18-án. Hasse német komponista operaritkasága, a Siroe az ismert kontratenor, Max Emanuel Cencic koncepciója alapján, a fiatal orosz szoprán sztár, Julia Lezsnyeva főszereplésével érkezik Budapestre. A címszerepet Cencic énekli, a vetítéssel kombinált produkció karmestere George Petrou.

A fesztivál társrendezvényeként másodszor rendezi meg a Nemzeti Színház a Madách Imre Nemzetközi Színházi Találkozót (MITEM) április 14. és 28. között. A nagyszabású színházi seregszemlén 13 ország társulatai mutatkoznak be, a franciák mellett a német, a dán, a spanyol, az olasz, a svájci, az osztrák, a lengyel, az ukrán, a román, a macedón és az orosz színházi élet meghatározó társulatai is jelen lesznek a MITEM-en. Az eseménysorozat vendége lesz többek között Anatolij Vasziljev, Toni Servillo, Thomas Jolly, David Doiashvili, Viktor Rizsakov és Valerij Fokin rendező is.

Forrás: MTI

2015.03.30