Az Atelier Művészeti Folyóirat 2014-ben fennállásának immár a 17. évfolyamát éli – az eddigiekhez hűen mindenkor a kultúra szellem(iség)ében. A szlovák–magyar lap fő profilja a szlovákiai magyar művészek és munkásságuk bemutatása, valamint minél szélesebb körben történő tudósítás Szlovákia – határokon is átnyúló – művészettel kapcsolatos eseményeiről. A magazin főszerkesztője (és egyben grafikai szerkesztője), Kopócs Tibor festőművész így fogalmazta meg törekvéseiket: „A lap a kortárs képzőművészet – elsősorban a szlovákiai magyar, de szélesebb értelemben a Kárpát-medencében élő kortárs magyar képzőművészek – prezentálását és publikálását szándékozik megvalósítani, bemutatni.” A magazin felépítésére jellemző a tematikus szerkesztés: a (borítóval együtt) 50 oldal terjedelmének első felét egy kiválasztott téma tölti meg, míg a másik részében kapnak helyet az aktualitások: alkotók, alkotásaik, galériák, kiállítások, színházi kritikák, könyvek bemutatása. Az Atelier általában könyvesboltokban, galériákban, kiállító helyiségekben kapható, de magánszemélyek is terjesztik.

A negyedévente megjelenő magazin 2014-es második, júniusi számában a központi témát a Nyugat-Pannóniából származó, ott tevékenykedő kortárs művészek és választott művészeti ágaik szolgáltatják. Bár a művészettörténész Salamon Nándor vendégszerkesztőként leszögezi, hogy a táj karakteréhez igazodó nyugat-pannóniai stílus vagy iskola számos ok miatt (művészmozgás, érvényesülési lehetőségek hiánya, bérművészek) nem alakul(hatot)t ki, szerencsére ma is „életművek épülnek, nincs hiány nevet szerzett művészekben, s tehetséges fiatalok bontogatják szárnyaikat”. Elsőként a Kolozsváron született, 1998-ban elhunyt Bartha László festőművész mutatkozik meg a lapszám hasábjain: a 20. század második felének legismertebb, európai színvonalú, Vas megyei alkotójának (élete utolsó 30 évét Kőszegen töltötte) pályája a hagyományos realizmustól a lírai absztraktig terjedt. A hegyeshalmi–győri Cziráki Lajos nemcsak szűkebb hazájában, hanem országszerte elismertségnek örvendett, amelyet Munkácsy-díja és az utána maradt festményei mindennél jobban igazolnak.

A „hűségvárosi” Renner Kálmán éremművész csodálatos munkáival „önként vállalta a soproni művészet elismertetéséért a ’követ’ szerepet”, Barabás László festőművész pedig, a művészeti ág jelenlegi győri korelnöke (aki ma is rajzstúdiót tart fenn) a róla szóló írás szerint „mindig hajlamos volt a képes beszédre”. Az egyes cikkek olvasása közben kimondott öröm a függőleges lapszélekre tekinteni, ahol az adott művészek alkotásai mellett rövid életrajzok sorai futnak. A sárvári Bartek Péter Pál festészetében „valamilyen kettősség bujkál” – a hagyomány és az új szellem(iség) manifesztálódik. Geszler Mária Garzuly kerámiaművész a hivatás–szenvedély–küzdelem agyagba öntő nagyasszonyaként jóval több, mint félszáz európai és más földrészbeli kiállítással szolgált rá a „magyar kerámia nagykövete” titulusra. A pápai születésű Heitler László munkásságáról Fehér házak és monográfiák címmel tájékoztatja az olvasókat a folyóirat, Horváth Lajos festőművész alkotásairól pedig egy idézet remekül árulkodik: „A festő nem képeket fest, hanem a világról és a világgal beszél.”

Kamper Lajos grafikusművész alkalmazott műfajához közel áll az ex libris eljárás, munkái nemzetközi kiállításokon is szerepeltek; Kondor János festőművész sokszor kollázsszerűen felépülő képei pedig szívesen mutatják be a pannóniai táj szépségeit. Giczy János festőművész oltárai egyedülállóak a magyar festészetben, ő maga pedig vallja, hogy az életkor a művészetben sem érdem önmagában. Mészáros György eredeti festői látásmódja bábok között érvényesül; Németh Mihály vidéken él és dolgozik, mégsem tartja magát provinciális szobrásznak; az erdélyi Ughy István képei pedig hitelesen ábrázolják az áhítatos, szakrális, biblikus témák groteszk valóságát. Lakatos József festőnél a képzőművészetben jelenik meg a néphagyomány; Mészáros Szabolcs tájfestészete mostanában portrékkal egészül ki; Szalkai Károly képei Földszínű festői világot láttatnak; Radosza Attila festészetében pedig a tér lehetséges létformaként jelenik meg. Horváth János festészete Az Őrség igézetében érvényesül; Veres Gábor szobrászművész térplasztikái, emlékszobrai, portréi hiányt töltöttek be Vas megyében; Tóth Csaba három évtizedes festői múlttal büszkélkedhet; míg Garas Kálmán fotóművészt az Atelier immár saját fotográfusai között köszöntheti.

A folyóirat második nagy egysége, az aktualitásokat tartalmazó rész Kortárs rovata festészettel folytatódik: Rudolf Krivoš Pozsonyban élő és alkotó szlovák festő kerül bemutatásra Ľuboslav Moza vendégcikkében. A város marad, a személy változik, Miroslav Cipár a pozsonyi Pálffy-palotában megrendezett festménykiállításáról olvashatunk beszámolót, és egyúttal a grafikus, illusztrátor, festő és szobrász művészeti attitűdje is terítékre kerül. Idén van száz éve Kurucz D. István megszületésének, a hódmezővásárhelyi festőművész centenáriumi évfordulója előtt tiszteleg Pogány Gábor. Ezután egy művészpálya fordulói következnek: Bárdos István cikkében a 65 éves szalkai remete, Albert István életműve kap nyilvánosságot.

A következő oldalakon kiállítások hosszú sora veszi kezdetét a megszokott hazai és külhoni magyar érdekeltségek koordinátái mentén. Mindenekelőtt még egyszer 100 év: Miglinczi Éva írása tiszteleg Bohumil Hrabal művészete előtt. Az idei első lapszám fő témája, a zománcművészet révkomáromi csillogásáról tudósít a magazin: márciusban kortárs magyar tűzzománcművészeti kiállítás nyílt a Duna Menti Múzeum Zichy-palotában. A fiatal művészek csak kutakodók? – teszi fel a kérdést Ľuboslav Moza a hivatásos, „profi” művész és az amatőr, „műkedvelő” művész kategóriáinak elkülönülését boncolgatva Kiss Márta képzőművészeti hallgató alkotásain keresztül. Betonba zárt érintésekkel kommunikál Olbram Zoubek retrospektív kiállítása a prágai vár lovasiskolájában, majd ugyanezen az oldalon kap említést a Győri Antológia Közösség (GYAK) Kaleidoszkóp című rendkívüli kiállítása a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér galériájában.

A továbbiakban cikkek szólnak Makovecz Imre építészről, Schrammel Imre keramikusművészről, majd Holop Ferenc „beszél” Németh Gyula kiállításáról a csehországi Kutná Horán. Bugyács Sándor párkányi festőművész, grafikus képei jelenleg Esztergomban láthatók; Múltidézés történik Prokopp Máriával; illetve szót kap az esztergomi Tár-Lak Szalon (mindhárom cikket Csicsay Alajos jegyzi). Molnár György a sokoldalú győri művész (kezdetben képzőművészet, majd fotózás, írás), Tőke Péter Miklós előtt tiszteleg egy átfogó életrajzzal. Rövidebb beszámolók után (Simon Anikó aranykertje; Elfeledett képek – Szadai Lajos festőművész kiállítása; Ujváry Lajos várostörténeti tárlata a Vermes-villában; Barangolás az anyagban – Vajda Noémi kiállítása a Széchenyi Egyetemen) két fiatal képzőművész közös kiállítása érdemel hosszabb sorokat: a komáromi Limes Galériában kapott helyet Juraj Gráfel és Dušan Mravec Konfrontációk című páros bemutatkozása.

Janiga József tájai kerültek a közönség szemei elé a nagymegyeri művelődési központban a festőművész halálának 10. évfordulója alkalmából. Két oldal terjedelemben beszél Határon innen, határon túl Szakolczay Lajos azt boncolgatván, érték-e a magyar művészet, ha külföldi? Pogány Erzsébet terjedelmes cikket szentelt a Magyar Művészeti Akadémia küldöttségének felvidéki látogatására, amelyet Dunaszerdahelyen, kétnapos kihelyezett ülés keretében ejtettek meg. Végül a könyvekről szóló utolsó rovat ezúttal is 3 kiadványt ajánl az érdeklődők figyelmébe: Tóth László Hontalanok című, emlékiratokat, naplókat, leveleket, verseket, novellákat és egyéb írásokat tartalmazó kötete a csehszlovákiai magyarság történetéhez szedett össze értékes dokumentumokat az 1945-től terjedő időszaktól 1948/1949-ig. Garas Kálmán Arcterek című könyve elhunyt és még élő nagyságok portréit tartalmazza. A Kortárs magyar fotóművészet 2013-as kötete egy reprezentatív fotóalbum a szövetség mintegy 70 tagjának munkáiból válogatva.

Szilvási Krisztián