Soproni és zentai színházi kapcsolat

Turnéra indul A hatalmas színrabló

Előadáscserékkel és vendégjátékokkal teszi élővé kapcsolatát a Soproni Petőfi Színház és a Zentai Magyar Kamaraszínház. A két intézmény egy éve kötött együttműködési megállapodást, amikor a soproni teátrum a Magyar Elektra című előadással turnézott a Vajdaságban. A felek széles színházi összefogás kialakítására helyezték a hangsúlyt, amelynek keretében előadáscserékre, koprodukciók létrehozására, közös programok szervezésére nyílik lehetőség.

Ennek eredményeként most márciusban a Színházi Világnapon Agatha Christie Egérfogó című művét hozza az állandó társulattal rendelkező zentai teátrum Sopronba kamaraelőadásként. A következő évadban pedig Gion Nándor Kárókatonák című művét láthatják a leghűségesebb városban a nézők, a vajdasági színházból érkező darabot Perényi Balázs állítja színpadra. Mindemellett idén februárban lesz látható Zentán Lázár Ervin Legkisebb boszorkány című mesejátéka, melyet Pataki András, a Soproni Petőfi Színház igazgatója rendezett. Ez a produkció is szerepel majd a soproni teátrumban később.

„Fontos célunk, hogy a határon átnyúló együttműködési megállapodásaink élővé váljanak. Ezért is örülünk annak, hogy Vukosavljev Ivánnékkal nagyon gyümölcsöző ez a kapcsolatunk, s ennek további eredménye az is, hogy A hatalmas színrabló című előadásunk egyhetes vajdasági turnéra indulhat februárban, és az egyik állomásunk Zenta lesz. Hiszek a színházak összefogásában, és a jövőben is arra törekszünk, hogy a már létező határon túli kapcsolatainkat tartalommal töltsük meg” – mondta Pataki András.

A vajdasági turné keretében Bácsfeketehegyen, Magyarkanizsán, Kishegyesen és Adán is látható a Forrás Színházzal közösen készült zenés mesejátékuk.

Varga Róbert
Soproni Petőfi Színház

2015.03.25