Magam is erős kétségekkel vettem kézbe a könyvet, ám elolvasva – bevallom –, nem haragszom rá nagyon. Az első, amit észrevesz a tapasztalt Christie-fan, hogy a szokásos AC könyvekhez képest lényegesen vaskosabb, ugyanis 504 oldal. Ezzel szemben a legendás nagy Christie-krimik, mint az Ackroyd-gyilkosság, a Halál a Níluson, a Gyilkosság az Orient-expresszen mind 400 oldal alattiak, sőt az általában legjobbnak tartott Tíz kicsi néger még 270 sincs. Ez egyben jelzi, hogy Hannah-nak mennyivel több betűre van szüksége nagyjából feleannyi feszültség és egy jóval kevésbé bonyolult gyilkosság megalkotásához, mint elődjének. Természetesen mutatja a két alkotó közti minőséget és tapasztalati tudást.

A monogramos gyilkosságok Poirot-ja – főként az első 200 oldalon – nagyon látványosan másolat. Az írónő olyan sokszor adja a belga szájába a francia kifejezéseket, amennyire Christie soha. A külsőségekkel próbálja visszaadni a kis belgát, nem a szürke agysejtek belső logikájával; ettől kevéssé hiszem el, hogy ugyanarról a zseniről van szó, akit korábban megismertem. Kicsit olyan az egész, mintha Hannah nem is a könyvek Poirot-ját, hanem a filmsorozatét akarná reaktiválni a sírból. Olyan is lett, kicsit zombiszerű. A regény második felére ez a benyomásom azért enyhült.

Innentől az ember megszokja a dolgot, és nem olyan idegesítő, hogy ne akartam volna kitalálni a gyilkos kilétét. Sikerült is két megoldás mellett letenni a voksomat, melyek közül az egyik többé-kevésbé talált, úgyhogy kimondható, a bizonyítékok elhelyezése és a történet vezetése nem sikerült rosszul. A bűneset furfangossága egy gyengébb Christie-regényben is megtenné.

A kötet legidegesítőbb része Edward Catchpool volt, ez a Hastings-klón, aki rosszabb nyomozó, mint bárki az elmúlt nyolcszázezer évben. Igen, még a Rendezte: a Halál zsaruinál is. Annyira béna, hogy már azt kellett hinnem, Az Ackroyd-gyilkosság trükkjéről van ismét szó (erről ne többet, hátha nem olvasták), de nem. Tényleg ilyen szerencsétlenke. Csak az ő szerepeltetése minimum egy-két pont levonást jelent a könyv értékéből, mert Hastings esetében érti az ember, hogy mindig melléfog, hisz nem rendőr. Catchpool viszont az.

Összefoglalva kellemesen csalódtam, mert sokkal rosszabbra számítottam, és meggyőződésem, hogy ha Hannah írna még egy-két Poirot-sztorit (szerintem nem fog), akkor azok jobbak lennének. A kötet magyar kiadása nagyon szép (stabilnak tűnő kötés), természetesen Agatha Christie szignójával díszítve, mintha bármi köze lenne a könyvhöz. A marketinges megdolgozott a pénzéért…

Horváth Gábor

Az írás az Egy könyvtáros viszontagságai a XXI. század hajnalán blogjáról származik.