Sebestyén Áronék diadala


Csemer Boglárka Boggie és a Wars For Nothing című dal képviseli Magyarországot a bécsi 60. Eurovíziós Dalfesztiválon májusban. A dal zeneszerzője Sebestyén Áron, aki a Soproni Petőfi Színház Zene, New York, Szerelem című produkciójának zenei vezetője és egyik hangszeres közreműködője.

A Dal múlt szombati döntőjében a nyolc finalista mezőnyét a zsűri szűkítette négyre, közülük a tévénézőktől a legtöbb szavazatot SMS-ben és a verseny mobilapplikációján keresztül Csemer Boglárka Boggie és a Wars For Nothing kapta. A dal szerzői Csemer Boglárka, Sebestyén Áron és Bori Sára Heléne.

„Amikor elkészült a dal, az ukrajnai helyzet is a fejemben volt. Sebestyén Áron globálisabban akart a háború ostobaságáról szólni a dalban, Bori Sára Heléne dalszövegírónak is tőlem valamelyest eltérő elképzelései voltak, végül ez lett belőle. Szerintem ez a téma nagyon fontos üzenet lehet az Eurovíziós Dalfesztivál színpadán is, és jó, hogy Magyarország egy ilyen dallal képviselteti magát, büszke vagyok erre” – idézte fel a dal megszületésének történetét az MTI-nek az énekesnő.

A Zalai Hírlapban Sebestyén Áron ezt mondta a most nyertes szerzeményükről: „Szerettünk volna egy olyan dalt írni, amiben benne van minden érzésünk, az összes értelmetlen – a világban jelenleg is zajló – háborúról. Szeretnénk, ha másokat is megérintene a gondolat, hogy emberként senki nem érdemel olyan sorsot, amit sokan kénytelenek elszenvedni világszerte.”

Ezek után a soproni közönség tapsa a Zene, New York, Szerelem előadásain mindig szólhat Sebestyén Áronnak is, aki a romantikus musical zenei munkáiról azt mondta: „Az előadásban a Broadway hangulatot idéző muzsikát ültették át és alakították egy telített, az érzelmi állapotokat, azoknak változásait kifejező zenei világgá”.

Varga Róbert
Soproni Petőfi Színház

2015.03.03