ARCOK

A Montázs Fényvarázslók Senior Társaságának fotókiállítása

Február 18-án nyílt meg a Széchenyi István Egyetem „E” épületének folyosóján (Győr, Egyetem tér 1.) a Hajdú György fotóművész által 2009-ben szervezett, magyarországi és erdélyi 62 év feletti kitüntetett, illetve több évtizedes fotós tevékenységgel rendelkező tagokból álló Montázs Fényvarázslók Senior Társaságának ARCOK című fotókiállítása.

Két fiatal, tehetséges zenész, Drahos Evelin (ének) és Nagy Tamás (gitár) műsora után dr. Rechnitzer János egyetemi tanár, műgyűjtő megnyitóbeszédében a fotográfia témában létrejött indíttatásáról (dédapja fényképész volt a Bácskában, nagyszülei általa készített fotóit máig őrzi, gyerekkorában pedig nap mint nap Konok Tamás Kossuth-díjas festőművész szüleinek üzlete, a KONOK FOTÓ előtt ment el.) beszélt, valamint az 1958. januárjában alapított Győri Fotóklub iránt érzett tiszteletéről, a portréfotózás nehézségeiről s főként arról, hogy „az élet sója a művészet!”. Nélküle nem lehet élni, nélküle szegényebbek vagyunk, be kell fogadnunk, és támogatnunk kell!

A Rechnitzer professzor megnyitó beszédéről Greguss László Géza által készített videót itt lehet megtekinteni: http://youtu.be/Nzs2Rsrq8PY

A kiállító művészek név szerint: Dr. Alexay Zoltán, Bálint Zsigmond, Dániel István, Eisenmann József, Fabó Katalin, Gazsi József, Greguss László Géza, Juhos Nándor, Katona Katalin, Kiss András, Láng Tibor, Lipták Zsuzsanna, dr. Mann Judit, Molnár István Géza, Papi Lajos, Riesmayer József és Széplaki József.

Az ARCOK kiállítás március 20-ig tekinthető meg 8-20 óra között, illetve szombatonként 8-17 óráig.

Molnár György
a Győri Fotóklub Egyesület tagja


2015.02.23