1842-től 1844-ig jogot hallgatott Kecskeméten, itt írta első színdarabját, A zsidó fiút. Megszerezte az ügyvédi oklevelet, de első regényének, a Hétköznapok sikere után az írói hivatást választotta. 1846 elején tagja lett a Tízek Társaságának, majd az Életképek című újság szerkesztését vette át.

Az 1848-as márciusi eseményekben vezető szerepet játszott, részt vett a 12 pont megfogalmazásában, később nemzetőrnek is beállt, és közreműködött Kossuth toborzó körútján. 1848. augusztusában feleségül vette a kor ünnepelt színésznőjét, Laborfalvi Rózát. 1849 elejéig megalkuvás nélkül támogatta a forradalmat, melynek bukása után az önkényuralom bosszújától félve a bükki Tardonán bujdosott. Felesége segítségével 1850 elején térhetett vissza Pestre.

Újra írni kezdett, pályája az ötvenes években teljesedett ki – ekkor szerezte nagyszabású történelmi regényeit, amelyek rövid időn belül a legnépszerűbb íróvá avatták. Két novellás, illetve elbeszéléskötete (Csataképek - 1850, Egy bujdosó naplója - 1851) elsőként állított emléket a szabadságharcnak. Eltávolítva a történetet a jelentől nagyszabású szenvedélyeket bemutató regényeket írt (Erdély aranykora – 1852, Török világ Magyarországon – 1853, A janicsárok végnapjai - 1854). Monumentális tablót készített a reformkor negyedszázadának folyamatairól, törekvéseiről (Egy magyar nábob - 1853-54, A régi jó táblabírák - 1856; Kárpáthy Zoltán - 1854). Kitűnő bűnügyi történet a látszat és valóság világát sokféle dramaturgiai fogással megjelenítő regénye, a Szegény gazdagok (1860).

Ő volt az első magyar író, aki honoráriumaiból nagypolgári színvonalon élhetett. A Magyar Tudományos Akadémia 1858-ban levelező tagjai sorába választotta, a Kisfaludy Társaság 1860. július 15-én szintén tagjává választotta. 1861-ben újra bekapcsolódott a politikai életbe, Siklós városának képviselője lett a Határozati Párt színeiben. 1862-ben Magyar Sajtó, 1863-ban A Hon címmel indított hírlapot. 1865-től 1896-ig országgyűlési képviselő volt: a polgárosodó rétegek liberális elveit hirdette, síkra szállt a zsidók egyenjogúsítása, valamint az állam és az egyház szétválasztása mellett.

A kiegyezés után írta legnépszerűbb és legnagyobb regényeit: A kőszívű ember fiai (1869), Fekete gyémántok (1870), Az arany ember (1872), Egy az Isten (1877), Szeretve mind a vérpadig (1882), A lőcsei fehér asszony (1885).

1875-ben elfogadta Tisza Kálmán programját, és belépett a Szabadelvű Pártba. Hamarosan azonban látta, hogy reményeit az új párt nem váltja be, és ettől kezdve többé nem vett részt a politikai életben. 1876-ban a Petőfi Társaság elnöke lett. 1885-ben felkérték az Osztrák-Magyar monarchia írásban és képekben című nagyszabású vállalkozás szerkesztésére.

1886-ban meghalt Laborfalvi Róza, és ettől kezdve fogadott unokája, Jókai Róza házában élt, aki Feszty Árpád festőművész felesége volt. 1894-ben országszerte megünnepelték ötvenes írói jubileumát, műveiből százkötetes díszkiadást jelentettek meg. 1899-ben újra megnősült, egy húsz éves színésznőt, Nagy Bellát vette feleségül. Ez a közvéleményben nagy felháborodást keltett, a közönség szeretete is elfordult tőle. Esküvőjük után elköltöztek Feszty-éktől, majd számos külföldi utazáson vettek részt.

1904. május 5-én halt meg, tüdőgyulladásban, május 9-én helyezték örök nyugalomra a Kerepesi temetőben. Jókai Mór több, mint egy évszázadon át a legtöbbet olvasott magyar író volt, műveit számos idegen nyelvre lefordították. Népszerűségét ma sem vesztette el.

Nagy Mária

Források: Magyar életrajzi lexikon, Wikipédia

A kép a Wikimedia Commons szabad felhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével itt érhető el.