1829-ben Bécsbe került, ahol rövid ideig J. Ender tanítványa volt. 1830-ban visszatért Kolozsvárra, és itt Barra Gábortól a litográfia technikáját sajátította el. 1831-től két évet Bukarestben töltött, ahol keresett arcképfestő lett – jelentős bevétele származott ebből, így anyagi helyzete lehetővé tette, hogy 1834 és 1835 között Itáliába utazzon. Itt tanulta meg William Leighton Leicht angol festőtől a vízfestés legújabb technikáját. Velencében lemásolta Veronese Európa elrablása című festményét, e művével 1835-ben Pesten nagy sikert aratott.

Ettől kezdve kisebb megszakításokkal Pesten élt. Ő volt az első festőnk, aki a művészetéből tudott megélni. Korának valamennyi kiemelkedő kortársát megfestette: Széchenyi Istvánt, Kossuth Lajost, Petőfi Sándort. Jellemábrázoló remekművei közül kiemelkedik Liszt Ferenc és Bittó Istvánné arcképe. Az utókor jórészt az ő munkái alapján ismeri az 1848-49-es szabadságharc szereplőit; Görgeytől Kiss Ernőig, Batthyánytól Leiningenig, Szalay Lászlótól Bemig, Klapkától Táncsicsig aprólékosan megfestette portréikat.

1836-ban az Akadémia levelező tagja lett. A portréfestészet mellett – melyet a legmagasabb színvonalon művelt – zsánerképeket és tájképeket is festett, az alföldi táj nagy hatással volt rá. Néhány képe – a korszellemnek megfelelően – érzelmes, biedermeier hangulatot áraszt. Az 1842-ben készült, a Lánchíd alapkőletételét megörökítő akvarellje szinte elsőként tudósít a nagy eseményről. 1839-ben megvásárolta a Városmajor utca 44. szám alatti szőlőbirtokot, a mai Barabás-villát.

1840-ben letelepedett Pest városában, majd 1841-ben feleségül vette a konstanzi születésű Bois de Chesne Zsuzsannát. Innentől fogva anyagi gondoktól mentesen, csak a festészetnek szentelhette életét. Nem voltak életének külső eseményekben bővelkedő, izgalmas fordulatai, műtermébe visszavonultan, és elmélyülten alkotott, hosszú időn keresztül.

Az 1850-1860-as években jelentősen csökkentek a megrendelései, így kénytelen volt a tőle kissé idegen oltárképfestéssel és fényképezéssel fenntartani magát. Még ebben az időben tett erőfeszítéseket a kultúráért: 1859-ben ő kezdeményezte a Képzőművészeti Társulat megalakítását, amelynek 1862-től haláláig elnöke is volt. 1867-ben Pest városának képviselőjévé választották. 1898. február 12-én halt meg Budapesten, sírja a Kerepesi temetőben található. Önéletrajza életének és működésének valamint korának hű dokumentuma.

Műveiből 1948-ban a Szépművészeti Múzeum, 1995-ben a Sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum nagyszabású emlékkiállítást rendezett. Alkotásai megtalálhatók a Magyar Nemzeti Galériában, a Petőfi Irodalmi Múzeumban, Kolozsváron, Bukarestben és több más erdélyi múzeumban valamint magángyűjteményekben is. Városmajor utcai villáját 2000-ben felújítatta a helyi önkormányzat, az épületegyüttes a hozzá tartozó parkkal együtt ma kulturális központként üzemel.

Forrás: Magyar életrajzi lexikon, Wikipédia.hu

Nagy Mária

A kép a Wikimedia Commons szabad felhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével itt érhető el.