Hozzád kiáltunk, Uram!

Hangraforgó Klub a megyei könyvtárban

Január 9-én a megyei könyvtár Központi Könyvtárának Klubjában a Hangraforgó együttes a fellépésére ezúttal a hitvalló költők verseiből válogatott. A Kárpát-medencében megtelepült magyarságot gyakran tépázták a történelem viharai - a gyakran élethalálharcot vívók számos alkalommal Isten szent nevével ajkukon vették fel a harci kesztyűt a létüket és a függetlenségüket megsemmisíteni szándékozókkal szemben.

Államalapító királyunk a keresztények Istenének hitére térítette az egykori nomád pogány istennek hódoló magyar törzseket, helyet biztosítva számunkra a formálódó feudális Európa népeinek családjában. Míg néhány évvel korábban a keresztények istenéhez fohászkodtak a rabló-portyázó magyar seregek ellen a dél- és nyugat-európai népek, néhány évtized múltán mi is a keresztény vallást fundamentumának tartó államot építettünk, az egykori barbár nép lelkületébe fokozatosan nyert teret az új vallás, s terjesztésük eszközeként püspökségek, érsekségek, kolostorok létesültek.

Az új vallásnak népünk lelkületébe történő beivódása tükröződött mind a szájhagyományban, mind pedig a művészet különböző ágazataiban. Az írástudatlanoknak a szószéki prédikációk, énekek, képek és szobrok közvetítették a bibliai tanításokat, a betű mesterei kódexeket írtak, illetve lapjait forgatták, vallásos költeményeket alkottak és örökítettek meg irodalmunk kincseit gyarapítva.

A Hangraforgó együttes zenei estjén a régmúlt zsoltárai éppúgy felcsendültek, mint költőink vallásos versei: a repertoár a kora-középkor világából a mai Magyarországig kísérte az előadás résztvevőit, ízelítőt kaptunk a középkor és a reneszánsz vallásos lírájából.

A reformáció kora termékenyítőleg hatott költészetünk ezen ágára, hisz katolikus és protestáns hitvitázók egyaránt Isten nevével ajkukon bírálták honfitársaikat az általuk igaz vallási tanítások útjáról való letérésért, ami a török dúlást, hazánk romlását hozta. A modern újkori Magyarország lakói sem nélkülözték a válságos helyzeteket, az egyén és a közösség gyakran fohászkodott az Úrhoz sorsának enyhítéséért.

Rákóczi kurucai Cum Deo pro Patria et libertate zászlófelirattal indultak csatába, Petőfi Nemzeti dalában a magyarok istenére esküdve léptek fel az elrabolt magyar szabadságért. Nemzeti Himnuszunk is Isten segítségéért esedezik. Vallási hagyományunk természetesen nem merül ki az Istenről szóló alkotásokban. A katolikus keresztény Magyarország éppúgy színtere a Mária és a szentek kultuszának, s ez is visszaköszönt az est vallási költészetében.

F. Sipos Bea és Faggyas László előadását nagy átélés, áhítat, s művészi alázat hatotta át – szó szerint a kultúra templomában érezhettük magunkat, intellektuális szomjunkat csillapítva. A művészek énekhangját hatásosan emelte ki a gitár, hegedű és furulyakíséret, így a Hangraforgó Klub első idei összejövetele kiváló alkalom volt az emelkedett zenélésre.

Csiszár Antal
Fotók: Molnár György, a Győri Fotóklub Egyesület tagja 


2015.01.13