Élmény a fülnek

A Győri Filharmonikus Zenekar 2014/2015-ös évada

A szlogen új, a színvonal minden bizonnyal a régi marad – a vájtfülűeket is kielégítően magas. A Győri Filharmonikus Zenekar a 2014/2015-ös évadra is nívós zeneműveket, vendégelőadókat és hangversenyeket ígér.

A már jól megszokott bérletsorozatok unikális előadásokat kínálnak mindazoknak, akik egy tartalmas estére, kikapcsolódásra vágynak. A közönség világsztárokkal, a mai magyar zenei élet kiválóságaival, Kossuth-díjas közreműködők sokaságával találkozhat ebben az évadban is a Richter Teremben. A Nikisch Artur bérletsorozatban az új szezon kezdeteként hallhatjuk a Pannon Filharmonikusokat, ahol hegedűn a Kossuth- és Bartók Béla-Pásztory Ditta-díjas Baráti Kristóf működik közre, a mezzoszoprán hangfajú Meláth Andrea és a basszus hangterjedelmű Cser Krisztián énekel, Bogányi Tibor pedig vezényel.

A Taras Bulba hangversenyén a Győri Filharmonikus Zenekart Cláudio Cohen brazil karnagy dirigálja, az előadás során felcsendül majd Dvorák, Janacek és R. Schumann egy-egy műve. A Liszt-díjas Várjon Dénes zongoraművész játékában Haydn, Schubert és Chopin művei lesznek hallhatók a 2014-es év zárásaként, a következő esztendő pedig egy különleges, „generációs” koncerttel indul KOCSIS+NFZ+KOCSIS elnevezéssel: a Nemzeti Filharmonikus Zenekart a kétszeres Kossuth-díjas Kocsis Zoltán vezényli majd, zongorán fia, Kocsis Krisztián kísér. A Korszakok című koncerten az est dirigense Rácz Márton lesz, kürtön Zempléni Szabolcs játszik.

Kitekintésként, illetve „kihallgatásként” a filharmonikusok – és velük az érdeklődő közönség – a bécsi Musikverein Nagytermébe (Aranyterem), az Újévi koncertek közismert helyszínére utazik fellépésre, ahol a Liszt-díjas Berkes Kálmán művészeti vezető dirigálásával a Kossuth-díjas Perényi Miklós gordonkaművész működik közre az áprilisi hangversenyen. A bérletsorozat zárásaként pedig újból a Richter Terem színpadán köszönthetjük a világhírű Kobayashi Ken-Ichiro japán karnagyot.

A Richter János bérletsorozat előadásai október 1-jén, a Zene Világnapja alkalmából rendezett hangversennyel indulnak el: a Győri Filharmonikus Zenekar vendége Ránki Dezső, kétszeres Kossuth-díjas zongoraművész lesz, J. Haydn, Mozart és F. Schubert művei Berkes Kálmán vezényletével csendülnek majd fel. A következő hónapban Rossini operája, A Sevillai borbély hangzik el koncertszerű előadás keretében, ahol az est dirigense a belga származású Jean-Pierre Faber német karnagy lesz Haja Zsolt, Ottokar Klein, Rácz Rita, és Bakonyi Marcell közreműködésével a főbb szerepekben.

Kocsis Zoltán vezényletével BRUCKNER – KOCSIS címmel Anton Bruckner VIII. (c-moll) szimfóniájának bemutatójára kerül sor. A mi szólistáink keretében Gérard Korsten, dél-afrikai származású karnagy vezényel, majd a következő hónapban igazi világsztárt köszönthetünk Győrben: José Cura argentin lesz a vendég. A különlegesnek ígérkező ária esten sztárvendégként közreműködik a Kossuth- és Liszt-díjas Rost Andrea. Az előadás helyszíne a Kiskúton most épülő új, multifunkcionális csarnok lesz.

A Varga Tibor bérletsorozat az igényes, könnyedebb hangvételű hangversenyeket kínálja az érdeklődőknek. A Húrok című koncerten Bényi Tibor irányításával hallható a zenekar Banda Ádám hegedűművész közreműködésével. Az új évben Dolhai Attila előadásában népszerű operett- és operamelódiák csendülnek majd fel, a koncerten Bordás Barbara énekművész is hallható lesz. A következő előadáson Héja Domonkos vezényletével, Fenyő László gordonkaművész közreműködésével lesz hallható Kodály, Reményi és R. Strauss egy-egy zeneműve, majd áprilisban vetítéssel egybekötött koncerten Hollerung Gábor moderálása és dirigálása mellett népszerű filmzenék dallamai csendülnek fel Bachtól John Williamsig. Zárásként május 3-án a Varga-bérletesek is részesei lehetnek José Cura világhírű argentin tenor ária estjének.

Kis éji zene, Gilbert Varga, Kocsis Zoltán és José Cura – ezt a négy előadást kínálja a két évaddal ezelőtt elindított Sándor János bérletsorozat. Az első előadáson Berkes Kálmán dirigálja a filharmonikusokat, kürtön közreműködik Gál László, valamint Fehér András harsonaművész. Januárban Gilbert Varga karnagy, a világhírű, győri születésű Varga Tibor fia lesz látható, márciusban pedig Kocsis Zoltán lép színpadra, ahol Berkes Kálmán vezénylete mellett lesz hallható csodálatos zongorajátéka. Utolsó előadásként ezzel a bérlettel is José Cura koncertje nyújt csodálatos élményt.

A kamarazene gyöngyszemeit kínálja a Flesh Károly bérletsorozatban az Egyetemi Hangversenyterem a volt Zsinagóga épületében. A vasárnaponként megrendezésre kerülő előadásokon a Győri Filharmonikus Zenekar művészei mutatják be tudásukat, és a klasszikus kamarazenei művek mellett a kortárs magyar zeneirodalom legfontosabb képviselői (Farkas Ferenc, Kurtág György, Melis László, stb.) zeneművei is elhangzanak.

A bérlet- és jegyárakkal, a -vásárlásokkal, valamint a pontos hangversenydátumokkal és részletekkel kapcsolatban a Győri Filharmonikus Zenekar honlapján találhatók naprakész információk.

2014.06.12