Oly korban éltem én

A Hangraforgó együttes lemezbemutatója

Radnóti Miklós verseire írott dalokból összeállított műsorát mutatta be a Hangraforgó együttes a megyei könyvtár Kisfaludy Károly Könyvtárában december 12-én. A gazdag zenei és történeti anyagot magában foglaló összeállításból hivatalos kiadású CD készült a könyvtár gondozásában, a Holokauszt 70. évfordulójára kiírt minisztériumi pályázat támogatásával.

Radnóti Miklós, a Nyugat harmadik nemzedéke tragikus sorsú lírikusának életműve a halál árnyékában bontakozott ki. Miközben költőként egyre inkább azonosult a nyelvi és kulturális közösségként értelmezett magyarsággal, sorsa mindinkább a zsidósághoz, annak kollektív tragédiájához kötődött. Munkássága része az általános iskolai és a középiskolai irodalomoktatásnak is, személye és versei a magyarországi zsidóság jellemző életútját állítják a fiatalok elé személyes, lírai megközelítésben.

A Hangraforgó együttes zenés összeállítása 2009-ben, a költő születésének 100. évfordulójára készült, azóta több előadást, rendhagyó irodalomórát ért meg. A dalokat, sőt az egész előadást a költő özvegye, Gyarmati Fanni is jól ismerte. A Civil Alap támogatásával pedig idén a hangzó anyag meg is jelenhetett.

A lemezen elhangzó versek: Fehér virág (Kormos István verse) • Pogány köszöntő • Éjfél • Péntek • Két karodban • Virágének • Tajtékos ég • Dal • Keserédes • Mint észrevétlenül • Majális • Töredék • Erőltetett menet • Razglednicák

Az énekek között a költő naplójának részletei, kortársak visszaemlékezései hangzanak el. A következő linkeken a Hangraforgó együttes Radnóti-versei hallhatók: az Oly korban éltem én teljes zenei anyaga (a Fehér virág) kivételével, illetve a Töredék 2012. április 11-i, makói költészet napi előadása.


Szabados Éva


RADNÓTI ÖRÖK - a lelkünkbe zárva él ! 

A kiszolgáltatott ember és a nagy magyar mártírköltő a remek Hangraforgó együttes hiteles előadásában mondhatta el a győri Kisfaludy Károly Könyvtárban: OLY KORBAN ÉLTEM...

Döbbenetes erejű volt a pénteki egyórás irodalmi est, amelyben a népszerű F. Sipos Bea és Faggyas László művészházaspár Radnóti Miklós utolsó életszakaszának megzenésített verseit - a halál árnyékában élő költő naplórészleteivel és a túlélő kortárs munkaszolgálatosok emlékeiből összegyúrt egységes és megrázó, zenés drámaműként adta elő! 

Radnóti Miklós versei dalban, cím és összekötő narrátor nélkül, kort idéző élethű beszámolókkal vegyítve, sorban egymás után: Pogány köszöntő - Éjfél - Péntek - Két karodban - Virágének - Tajtékos ég - Mint észrevétlenül - Majális - Töredék - Erőltetett menet - Razglednicák. Igy szerepelnek a Holokauszt évforduló alkalmából kiírt és elnyert pályázatnak köszönhetően megalkotott Hangraforgó CD-én is, minőségi hangzásban és többhangszeres kisérőzenei kivitelezésben.

Gyönyörű és lírai este volt ez a javából, amiért őszinte hálával tartozunk a Hangrafogó együttes két lelkes zenészének és énekesének. A kort, vagyis a második világháború mocsarában elsüllyedt Magyarországot Radnóti realisztikus iróniával ábrázoló (címadó) Töredék költeményének folytatása helyett - zárjuk élménybeszámolónkat az irodalmi esten nyitányként elhangzó Kormos István: Fehér virág című verse gondolatébresztően gyönyörű soraival:

Kormos István: Fehér virág

Fehér virág a zápor zuhogva ejti szirmát
holló a szél az ékkő tócsában mossa tollát
szép zöld haját lebontja a kukorica elszáll
e sziromzuhogásból a tündöklő ökörnyál

Fehér virág kezedben szétporló liliomszál
szétporló tenyeredből szökkent e liliomszál
szétporló zuhatagból, ahogy a szirom elszáll
eltűntél, aki köztünk angyali zene voltál

(bála)
Fotók: Molnár György, a Győri Fotóklub Egyesület tagja

 

2014.12.16