Jóságsütiből gyógyító mosoly


December 11-én csütörtökön, 15 órakor került sor a jótékony célú III. Jóság Süti Vásár bevételének átadására a Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeumban. A jószívű győrieknek és a nagylelkű támogatóknak köszönhetően két nap alatt 500.000 Ft gyűlt össze. Idén a Piros Orr Bohócdoktorok Alapítványra esett a szervezők választása, mely a pénzt egy új, interaktív foglalkozássorozat bevezetésére fordítja. Így az alkalmi doktorok a közeljövőben többször és többféle formában ajándékozhatják meg gyógyító mosollyal a beteg gyermekeket a Petz Aladár Megyei és Oktató Kórházban.

Az ünnepi eseményen jelen volt Fehérné Francsics Liselotte, aki két évvel ezelőtt a budapesti Segítsüti mintájára megálmodta a győri Jóság Sütit. Azóta annak híre már túlmutat a város és a megye határán. Személyesen jött el Lengyel József mestercukrász is, a kezdeményezés lelkes támogatója, valamint Grászli Bernadett, a Rómer Múzeum igazgatója, aki egyrészt helyet adott a jótékony célú rendezvény lezárásának, és aki kollégáival együtt maga is részt vett a sütikészítésben. A Piros Orr Bohócdoktorok  Alapítványt Rékay Ágnes ügyvezető igazgató képviselte. A  Győr Plusz Média és a Rómer Múzeum munkatársaként, és egyik szervezőjeként pedig jelen volt Bajzát Zsuzsa, aki elmondta, hogy a kezdeményezéshez rengetegen csatlakoztak idén is. Több neves cukrász, intézmény és a Győr Plusz Média is felkarolta a rendezvényt. Az elmúlt két év mintájára – az önkormányzat hathatós támogatásának köszönhetően – idén is az Adventi vásár jótékonysági faházában rendezték meg a “gasztro” adománygyűjtést.

Rékay Ágnes örömmel fogadta, hogy ebben az évben a bohócdoktorokra esett a választás, és így tovább fejleszthetik az eddigi munkájukat. Az alapítvány hitvallása az, hogy a nevetés a legjobb gyógyszer, mert a test és a lélek harmóniában van egymással, és a lélek gyógyításán keresztül hamarabb gyógyul a test is. A doktorok olyan lelki támogatást tudnak adni a gyermekeknek, amely ezt valóban segíti.

Az idei évről Rékay Ágnes elmondta, hogy nagyon eredményes volt, melyben közel 25 ezer gyermeket sikerült felvidítaniuk. Egy vadonatúj programmal indítottak, a Zenekaravánnal, amit sérült illetve halmozottan sérült gyermekek részére fejlesztettek ki. Évről évre bővül a kör, akikhez eljuthatnak. Ez az esztendő más szempontból is különleges a számukra, egyrészt, mert 2014-ben a Superbrands különdíjra kiválasztott szervezet a Piros Orr Bohócdoktorok Alapítvány lett. Ezt az elismerést annak a civil szervezetnek ítélik oda, amelynek munkáját kiemelkedőnek, egyedülállónak találja a Szakértői Bizottság. Másrészt nagyon fontos, hogy a magyarországi szervezet idén ünnepelte a 18. születésnapját. Az alapítvány bohócdoktorai az elmúlt 18 év alatt több, mint 264 ezer beteg gyermeknek, valamint több száz idős embernek hozták el a gyógyító nevetést, de mivel a vidámságból sosem elég, folyamatosan bővítik a bohócdoktori rendelések számát, szerte az országban.

A Jóság Süti Vásárral kapcsolatban Fehérné Francsics Liselotte elmondta, hogy egyre többen ismerik meg, egyre inkább kezd bejutni a köztudatba ez a jótékony kezdeményezés. Nagyon fontos ez, hiszen így egyre többen tudnak segíteni. Reményét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy öt-tíz év múlva talán már minden győri tudni fogja, mi is az a Jóság Süti. Karácsonyra pedig azt üzente, hogy mindenki süssön a családjának, barátainak, mert aki fáradságot nem kímélve megteszi ezt, annak már igazi jóság sütije van.

Grászli Bernadett elmondta, hogy örömmel kapcsolódtak be a nagyszerű rendezvénybe kreatív papírdobozok és sütemények készítésével illetve árusításával. Ez az önkéntes tevékenység kiváló csapatépítő tréningnek is bizonyult a Rómer Múzeum munkatársai számára. A legközelebbi vásárban ugyanilyen aktívan szeretnének közreműködni, és erre nem is kell jövő adventig várni, mert a tervek szerint már húsvétkor megvalósulhat.

Karácsonyi gondolatként azt fogalmazta meg Grászli Bernadett, hogy ha a szeretetünket valamilyen kedves és egyedi formába tudjuk önteni, „ez nem azt jelenti, hogy vásárlunk, hanem inkább azt, hogy saját magunk készítünk valamit”, és ha át tudjuk adni annak, akinek igazán szüksége van rá, azzal a legszebb adventi és karácsonyi küldetést tudjuk teljesíteni. Szeretetet adni az egyik legjobb dolog a világon.

Lengyel József mestercukrász, aki kezdetektől támogatja a győri Jóság Süti Vásárt, elmondta, hogy egy ilyen jótékony célú akcióban való részvétel többet ad az embernek, mint gondolná. Karácsonyi üzenetként pedig mindenkinek sok jóság sütit kívánt az asztalára. Hisz minden egyes sütemény, melybe az ember beleteszi a szívét-lelkét, az csak jóságos lehet, és azt mutatja, szeretet van a családon belül.

Szabados Éva



2014.12.15