270-ben Jeruzsálemben a tengerészek védőszentjévé választották. Zarándokútjáról hazatérve betért Anatólia fővárosába, Myra-ba, ahol a helyiek püspökké avatták. Püspöki évei alatt Szent Miklós mindvégig a gyerekek és a szegények megsegítésének szentelte életét. Vagyonát gyerekekre és szegényekre költötte, miközben tanított és a szeretetet hirdette. Egy éhínség idején a teljes egyház vagyonát szétosztotta a szegények között, halála után egy darabig ki is tiltották az egyházból.

Miklós püspök az egyik róla szóló legendának köszönhette ajándékosztó szerepét. Eszerint szülei halála után nagy vagyont örökölt, amelyet Isten dicsőségére akart fordítani. Szomszédjában lakott egy nemes ember, aki elszegényedett, ezért három leányát prostituáltnak akarta adni, hogy az így szerzett jövedelemből el tudják tartani magukat. Miklósnak tudomására jutott a gyalázatos tett, ezért aranyat rejtett egy kendőbe, és a csomagot titokban bedobta a házba. A szomszéd reggel megtalálta a pénzt, és ki tudta házasítani a leányát. Nem sokkal később Miklós hasonlóan cselekedett. Ezután a szomszéd virrasztott, hogy megtudja, ki áll a pénzadományok mögött. Néhány nap múlva Miklós kétszer annyi aranyat dobott be a házba. Az ember az elsuhanó Miklós után eredt, utolérte és felismerte. A „lebukott” férfiú kérte szomszédját, hogy jótettét senkinek se mondja el, de amint ezen sorokból is kiderül, gazdag adománya nem maradhatott titokban.

Azt a mai napig nem tudjuk, hogy pontosan mikor vált szokássá az ajándékosztás. Egyes források szerint a szent halála után az emberek utánozni kezdték Miklós tettét, bizonyos ünnepnapokon, majd halálának napján, december 6-án ajándékokat adtak barátaiknak, természetesen titokban. Mások arról tanúskodnak, hogy először francia apácák ajándékozták meg a gyermekeket Miklós neve napján, úgy 1100 körül. A szent ünneplése és a személyéhez kapcsolódó ajándékozás végül a 16. században terjedt el, és Európa országaiban különböző változatok figyelhetők meg; igaz, hogy az ünnep középpontjában mindenhol a gyermekek állnak.

Szent Miklós legendája és december 6-i egyházi ünnepe kapcsán terjedt el a 19. században a városokban, hogy a Mikulás az ablakokba helyezett kitisztított cipőkbe szaloncukrot vagy kisebb édességekből és déligyümölcsökből álló piros csomagot tesz. Személyesen is lehet találkozni a Mikulással: ekkor a díszes piros ruhás, nagy fehér szakállú püspököt fekete krampuszok (valójában ördögök) kísérik, és a rossz gyerekeket ijesztgetik, virgáccsal fenyegetik vagy finoman meg is vesszőzik.

Érdekes tévhit, hogy a Mikulás kövérkés, jókedvű, piros ruhás megjelenését a Coca-Cola találta volna ki 1931-ben. Egy korábbi magyar gyermekkönyv (1928) hasonló megjelenéssel ábrázolta a Mikulást, így ez a feltevés nem állja meg a helyét, bár a cég minden bizonnyal hozzásegítette az öregapót a világhírnévhez. Az üdítőital-gyártó cég termékein ma már hol akrobatikusan ugrándozik, hol joviális kövér szakállas öregúrként üldögél, a reklámfilmekben pedig néha egész csapatokban vonulnak a Mikulások.

A Mikulás alakját és az édességet a csokoládé-mikulás kapcsolja össze, Magyarországon 1934-ben kezdtek ilyen figurákat gyártani.

A német, protestáns területeken Mikulás megfelelője a Weihnachtsmann, angolszász területeken (főleg az Amerikai Egyesült Államokban) pedig Santa Claus néven ismert, aki karácsonykor hoz ajándékokat a gyerekeknek, és története szerint az Északi-sarkon lakik. Az igazi Télapó, Joulupukki pedig Finnországban, Lappföldön él.

Készítsük hát csizmáinkat az ablakba, és várjuk türelmetlenül a Mikulást – hívják bárhogyan is!

Nagy Mária

A címlapkép a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével ezen a  linken található.