Peter Brook, akit az utóbbi évtizedek egyik legjelentősebb színházi rendezőjének tartanak, azt írja, hogy a színház képes megmutatni az életet koncentráltan, esszenciálisan, ha a rendező és a színész tudatában van ennek a lehetőségnek, és törekszenek rá.

„Gyakran használunk próbatérnek egy szőnyeget, a színészek számára nagyon egyszerű szabállyal: a szőnyegen kívül a hétköznapi életben vagyunk, azt csinálunk, amit akarunk, pazarolhatjuk az energiánkat, végezhetünk jelentéktelen mozdulatokat, vakarhatjuk a fejünket, elalhatunk... Mindennek nincs jelentősége, de amint a szőnyegre lépünk, követelmény, hogy világos szándékunk legyen, vagy inkább azt mondanám, hogy intenzíven éljünk.”

Tudatosan, vagy kevésbé tudatosan, de mindenki keresi, hogy pontosan mi is az, amit megvalósíthat az életében. A nehéz helyzetek pedig rá is kényszerítenek, hogy feltegyük a legalapvetőbb kérdéseket: Ki vagyok? Mi az életem értelme, célja?
A válaszainktól függnek azután a döntéseink, amelyek viszont meg fogják határozni az életünket. Épp ezeket a döntéseket és a következményeiket mutatják be a színdarabok – de az életben nehéz mindezt jól átlátni.
Ebben segít az eredeti értelemben vett filozófia, ami a bölcsesség szeretetét jelenti, ahol az ember igyekszik megtalálni a legjobb válaszokat a kérdéseire, és aztán alkalmazni is őket.

Egy példa: „Ami ma vagy, tegnapi gondolataidból ered, és amit most gondolsz, holnapi életedet formálja. Életünk az elménk teremtménye...” – tanítja Buddha.
Eszerint az ember felelős a saját életéért, tehát nem mindegy, hogy miről gondolkodik, mert az fogja meghatározni a későbbi tetteit.

Ez az intenzív jelenlét a színpadon is nagyon fontos, koncentrációt, tudatosságot jelent, ami megadja a színészi alakítás erejét. Így tud hatással lenni a közönségre, mely a játék idejére azonosul a darab főhősével, átéli indítékait, tetteit és azok következményeit is megértheti. Ez a színház varázsa.

Talán mindannyian valamilyen feladattal léptünk az élet színpadára, de hogy ezt milyen színvonalon tesszük, azon múlik, hogy mennyire vagyunk jelen, mennyire figyelünk a partnereinkre, a sors jelzéseire – no és a rendezőre...

Mindenki tapasztalhatta már, hogy vannak különféle belső hangjaink, és nem is mindig van közöttük egyetértés. Sokszor nagyon nehéz, hogy melyikükre hallgassunk, és akkor még a külvilág hatásairól nem is beszéltünk. Az első lépés, hogy tudatában legyünk ezeknek a belső szereplőknek, akik mind mondják a magukét. A másodikban fel kell ismernünk őket, megérteni jellemzőiket, szándékaikat, mert csak ezután tudunk tudatosan dönteni arról, melyikre hallgassunk.

A színházi workshop célja az, hogy a koncentrációt, figyelmet, képzelőerőt, spontaneitást, kifejezőkészséget fejlesztő gyakorlatokon keresztül mindenkinek lehetőséget adjon, hogy közelebb kerülhessen a benne lakozó színészhez, aki azért jött, hogy megértse a szerepét, és a lehető leghívebben el is játssza.

A workshop ezért mélyítheti a résztvevők önismeretét, de azoknak is hasznos lehet, akik szakmai munkájukhoz szeretnének inspirációt meríteni. Hiszen a gyakorlatok egy része a színházi szakma már említett óriásától, Peter Brooktól származik. Brook attól kivételes, hogy a legősibb, misztériumszínházi hagyományokhoz nyúlik vissza, de a ma emberéhez is tud szólni.

Mindenkinek vannak titkolt vagy kevésbé titkolt álmai, nemes vágyai, melyek talán nemcsak neki adhatnak sokat, hiszen ha megvalósítjuk őket, másokat is gazdagíthatunk vele. Ezért érdemes keresni az alkalmakat, amikor közelebb léphetünk, ha csak egy kicsit is, álmaink megvalósításához. Így nem mellék-, hanem főszereplőjévé válhatunk saját életünknek.

„Az embernek csak az arca ismerhető, de az arca nem ő. Ő az arca mögött van. Láthatatlan.” (Gárdonyi Géza)
 

Szabados Éva

Bővebb információ a workshop-ról: http://www.ujakropolisz.hu/esemeny/belso-szinesz-kutato-szinhazi-workshop-7