Klasszikus évad a Győri Nemzeti Színház épületének 40. évfordulóján


evadbemutato-sajtotajekoztato-szinhaz

A következő évad műsoráról tartottak sajtótájékoztatót április 19-én a Győri Nemzeti Színházban. Forgács Péter igazgató elmondta, hogy az épület idén ünnepli a 40. évfordulóját. Ennek jegyében 2018/19-re „klasszikus” évadot hirdetnek. A bemutatók között lesz Mikszáth adaptáció, Csehov dráma, musical ősbemutató és Goldoni vígjáték Járai Mátéval a főszerepben.

Forgács Péter igazgató azzal indította a sajtótájékoztatót, hogy a Győri Nemzeti Színház épületéről beszélt, amelyet 1978. október 31-én Illyés Gyula Fáklyaláng című darabjával nyitottak meg. Ebben a formában a 2018/19-es évadban láthatják a nézők utoljára, mert a tervek szerint 2019 második félévében elkezdik a 40 éves épület felújítását. A színház és a Győri Balett társulata a munkálatok idejére az EYOF Olimpiai Sportközpontba fog költözni.

A 40. évforduló alkalmából egy reprezentatív, összefoglaló kiadvánnyal készült a színház, melyben az 1978 óta eltelt évadokat idézik meg képekkel és a művészek visszaemlékezéseivel. Ezen kívül az októberi évfordulón rendezik meg az immár hagyományossá vált, gálaműsorral záruló nyílt napjukat.

Radnóti Ákos alpolgármester a sikeres évadot méltatta, majd a színházi fejlesztésekről beszélt. A 20 milliárdos beruházásnak köszönhetően az egész II. János Pál tér megújul majd. A befejezés a tervek szerint 2021 őszére várható. Megemlítette az Európa Kulturális Fővárosa pályázatot is, amelynek eredményét decemberben teszik közzé. Megköszönte a színház és a balett munkáját, mely nagymértékben növeli Győr esélyeit a győzelemre.

Forgács Péter a mostani, „örökzöld” évad kivételes sikerességéről beszélt. Elmondta azt is, hogy a bérletek struktúrája nem változik. Az áruk viszont 10 százalékkal emelkedik, kivétel a Vill-Korr Sulibérlet.

A következő évad első bemutatója Mikszáth Kálmán Különös házasság című műve lesz Závada Pál adaptációjában és Valló Péter rendezésében. Az egyik főszerepet Kurucz Dániel alakítja majd, aki jövőre végez a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Csehov Sirály című drámáját Bagó Bertalan rendezésében, Dunai Csenge főszereplésével októbertől láthatja majd a győri közönség.

Kiss János, a Győri Balett igazgatója novemberi premierjükről elmondta, hogy igazi táncköltészet lesz, mellyel az I. világháború áldozatainak állítanak emléket. A Black to Say Silence – Sötét, csönd című előadás üzenete: van jövő egy nehéz időszak után is. A mély gondolatokat közvetítő táncdarab koreográfusa Ángel Rodriguez, a zeneszerzője Fernando Lázaro.

2018 decemberében zenés ősbemutatót tart a színház, Fenyő Miklós és Egressy Zoltán Aréna című musical-ét Forgács Péter rendezi. A főszerepeket Járai Máté és a társulat új tagja, Nagy Gréta játssza majd.

Silló István zeneigazgató elmondta, hogy folytatódik a Győri Nemzeti Színház és a Co-Opera együttműködése. Az új produkció Mozart Figaro házassága című vígoperája lesz 2019 februárjában, Szabó Máté rendezésében. Karmesterként pedig Medveczky Ádámot üdvözölhetik újra a győriek.

Egy valódi klasszikus bemutatójára kerül sor 2019 márciusában, John Steinbeck Egerek és emberek című művét Szűcs Gábor rendezi. A főszereplők Ungvári István és Járai Máté, aki már régóta szeretett volna játszani a darabban. A Jászai Mari-díjas művész a sajtótájékoztató közönségének elárulta, hogy napra pontosan egyidős a színházzal, ezért számára a következő, születésnapi évad lesz.

Az utolsó nagyszínpadi premier Huszka Jenő-Bakonyi Károly-Martos Ferenc Bob herceg című operettje, amelyet Radó Denise állít színpadra 2019 áprilisában.

A Kisfaludy Teremben Funtek Frigyes viszi színre Goldoni Két úr szolgája című szintén klasszikus komédiáját, Heltai Jenő A tündérlaki lányok című vígjátékát pedig 2019 februárjában láthatja először a közönség, Forgács Péter rendezésében.

Kszel Attila író, rendező beszélt a Sulibérletről, amelynek elsődleges célja, hogy a gyerekekből színházba járó felnőtteket neveljen. A következő évadban ezt az évek óta zajló munkát három bemutatóval szeretnék folytatni. Kiemelte A kis herceg című mesét Simon Kornél rendezésében. A másik két darabot Kszel Attila jegyzi majd íróként és rendezőként is. A Mágusok és varázslók egy ma igen népszerű témát dolgoz fel. A Ludas Matyi Jr. pedig sajátos felfogásban mutatja be a jól ismert történetet.

Forgács Péter a sajtótájékoztató végén elmondta, hogy a nagy sikerre való tekintettel továbbra is műsoron marad A padlás, az Abigél, a Csoportterápia, a Primadonnák és A Pál utcai fiúk. Valamint a jövő évadban is játsszák majd az István, a királyt, amelynek április 21-én tartják a bemutatóját.

Szabados Éva
Fotók: Vas Balázs

2018.04.21