Karácsonyvárás/advent/úrjövet 2014

Mégis, kié az ünnep?

Szeretem a karácsony előtti heteket. A titkokkal teli készülődést, a gyertyák fényét, a fűszeres illatokat. A fejtörést, hogy ki minek örülne, a koszorúkötést, a bütykölést. Még a takarítás is másképp megy, hiszen magunknak dolgozunk; számomra a tisztaság ugyanúgy az ünnepi hangulat kelléke, mint az asztaldísz, a karácsonyfa vagy a zene.

Persze, nemcsak a lakást öltöztetjük díszbe, hanem igyekszünk a lelkünket is. Az adventi időszakba mindig beillesztünk néhány olyan programot, amelyek hozzásegítenek ehhez. A Diótörő, egy Angyalséta, az Öt Templom Advent programjai, a vasárnapi gyertyagyújtás a templomban és persze a pásztorjáték az ünnep délutánján. Ilyentájt sok karácsonyi muzsikát hallgatunk, és próbálgatjuk, hogy jól fog-e szólni az ének az ünnepen, mert a szövegtudásunk egy év alatt bizony megkopik.

A karácsony fénye azóta még ragyogóbb, amióta mióta szülők lettünk, hiszen együtt várjuk az ünnepet. Persze, a nap nekünk is csak huszonnégy órából áll, nem könnyű időt szakítani az előkészületekre. Idén a tennivalók listája a szokottnál eggyel hosszabb. Tavaly sajnos csak rövid ideig élvezhettük karácsonyfánk tarka lámpácskáinak fényét, kiégett egy izzó, ami „pótolhatatlan veszteségnek” bizonyult. Év elején már tudtuk, hogy nem lesz egyszerű ízlésünknek megfelelő fényfüzért találnunk.

November elején éreztem azt: itt az idő! Elkezdtem búvárkodni a neten, áruházi katalógusokat lapozgattam, aztán nyakamba vettem a várost. Szakbolt, kis áruház, nagy áruház. Az egyik üzletben épp a kínálatot szemlélgettem, amikor a mellettem lévő gondolánál egy hölgy odaszólt a férjének: „Te, ne vegyünk egy adventi kalendáriumot Picurnak?” Tényleg! – sejlett fel bennem a gondolat. Még én sem vásároltam, de hát időben vagyunk! Odafordultam, s kézbe vettem egy dobozt. Kicsit furcsának találtam. A színeivel minden rendben volt: piros doboz, zöld fagyal-ágak, masnik. A mérete viszont kisebb volt, s vaskosabbnak is tetszett, mint az szokásos. Mintha az ablakocskák száma sem stimmelne. Elő a szemüveggel!

Most tudtam csak kivenni az arany szalagon domborodó diszkrét feliratot: Adventskalender für Hunde (Adventi kalendárium kutyáknak)…

Berente Erika

(A fotó csak illusztráció, nem a helyszínen készült.)

2014.11.28